A Lewis Carroll nagy sikerű története alapján készült előadást Budinčević Krisztián rendezésében láthattuk megelevenedni a színpadon. A 13 tagot számláló szereplőgárdának sikerült átadnia azt az abszurd hangulatot, amelyet Lewis Carroll is igyekszik létrehozni a művében.

A történet koncepciója, hogy főhőse, Alice, egy furcsa nyulat követve egyszer csak Csodaországban találja magát, és az ország sok más furcsa lakójával karöltve egyre hihetetlenebb szituációkba keveredik. A darab során nem vezették végig a nézőket a könyv teljes történetén, csak egy-egy fontosabb állomást emeltek ki, ezzel is izgalmasabbá téve a cselekményfolyamot.

A darab minden karaktere színes, egyedi, a néző csak kapkodja fejét az ingerek sokaságától. Teaparti a Kalapossal és társaságával, krikettjátszma az őrült királynővel, aki fejeket követel, bizarr párbeszédek állatokkal és kártyalapokkal, bírósági tárgyalás — ez mind része volt az estének. Díszletben és jelmezekben nem bővelkedett az előadás, viszont azok egyszerűségükben is megállták a helyüket, és a gyerekek játéka mellett úgysem volt lényeges. A kevesebb elemet is kiválóan alkalmazták, dinamikussá téve vele a színpadot. Érdekességként kiemelném még a nézőtér színtérként való használatát. A színészek többször levonultak a közönség soraiba, ami ugyancsak hozzátett a művet körüllengő különös hangulathoz. Minden szereplő egyenlő arányban bontakozott ki a színpadon, nem volt érezhető, hogy valaki elnyomná színésztársát, de azért voltak a játékukkal érezhetően kiemelkedő színészpalánták.

Egy apró kritikai észrevételt azért hadd engedjek meg, mely nem homályosítja el az előadás fényét, de az elkövetkező esték alkalmával érdemes lenne rá figyelni. A szereplők beszéd közben sokszor „leharapták” a monológuk bizonyos részeit, így a hallgatóság számára egy-egy mondat nehezen értelmezhetővé vált.
Mint említettem, ez a meglátás mit sem változtat azon a tényen, hogy az ifjak kitettek magukért, amit az előadás utáni hatalmas ováció is bizonyított.