* Mikor és miért kezdtél el focizni?

— Bevallom, én csak arra emlékszem, hogy mindig rúgtam a labdát. Mivel apu is focizik a mai napig, volt is kivel. Az alapiskola első osztályának elvégzése után a nyári szünetben a mamám beíratott egy dunaszerdahelyi focitáborba. Naponta ingáztam, mama vitt, hozott. Jó volt oda járni, kétszer egy hetet töltöttem ott el, sokat tanultam, fejlődtem. Akkor még fiúkkal voltam egy csapatban, befogadtak, soha egyetlen percig sem cikiztek amiatt, hogy lány vagyok. Sőt! Egy idő után mindenkinek természetes volt, hogy lány létemre közöttük vagyok. Azt hiszem, akkor érett meg bennem, hogy ez az én világom.

Fotó: Facebook.com/zsolt.noifocifenykepek
 

* Heti hány alkalommal vannak edzéseid, és emellett sportolsz-e még valamit?

— Hetente négyszer edzünk, hétfőn van az erőnléti, pénteken pedig a gyorsaságfejlesztés. A tanítás után a gimiből az edzésre vezet az utam, így élem a napjaimat. Szerencsére ez a jegyeimen nem rontott semmit, ami szintén fontos, hiszen ki tudja, meddig lesz az életemben jelen a foci. Szeptembertől negyedikes leszek, így nem vehetem könnyelműen a tanulást, egyetemre készülök. Szlovákiából jöttem át a budapesti gimnáziumba, egy teljesen más oktatási rendszerbe, de szerencsére nem okozott gondot. Hatéves koromban a szüleim, mivel nagy volt a mozgásigényem, beírattak kézilabdára. Bevallom, nagyon nem szerettem, már akkor is inkább rúgtam volna a labdát, de egy évig magamra erőszakoltam. Néha hívtak, hogy ugorjak be helyettesíteni a kapuba, ám miután eltörött a mérkőzés alatt a karom, úgy döntöttem, hogy erről a lehetőségről lemondok. Azóta csak a foci létezik az életemben.

* Melyik klub sportolója vagy?

— A Fradiban játszom, azon belül is az U19-es csapatban. Amikor próbajátékon voltam három évvel ezelőtt, azt éreztem, ahhoz, hogy továbbfejlődjek, ott a helyem. Sikerült, szeretek oda járni, a csapattársak befogadtak. A szlovák válogatott tagja vagyok tizenöt éves koromtól, akkor az U17-ben kezdtem. Szinte el sem akartam hinni, nagyon örültem a lehetőségnek. Számos országban jártunk, sok élménnyel gazdagodtam. Az, hogy csapattársaim két évvel idősebbek voltak, nem okozott gondot, hiszen addig is akadtak olyan társaim, sőt, most is vannak, akik idősebbek nálam. Számomra ez hatalmas lehetőség, és az sem mellékes, hogy így az otthoni gyökerektől sem szakadtam el.

* Mit ad neked a futball? Mit szeretsz benne a legjobban?

— A labdarúgás olyan élményeket, pillanatokat ad, amelyeket el sem tud képzelni az, aki soha nem élt a foci bűvkörében. A mérkőzéseken kitesszük a szívünket-lelkünket a pályára, s ha nyerünk, élvezzük a diadalt. Ha viszont veszítünk, akkor átértékeljük a teljesítményünket, és építkezünk a hibákból. A sportnak ez a kegyetlen arca, ezt kell megtanulnunk feldolgozni. A fociban mindent szeretek. Na jó, nem mindent. Például nem szeretek kispályán játszani, 11-est rúgni. Szeretem, ha összhang van köztem és csapattársaim között, illetve ha ebből az összhangból egy szép eredmény kerekedik ki. De a vereséget is el kell fogadni. Csak nem könnyű. Most bajnokok lettünk, és mondanom sem kell, nagyon boldogok voltunk. Megdolgoztunk érte. Keményen.

* Mik a terveid?

— Vagyok annyira fanatikus a fociban, hogy tudjam, mindent megteszek azért, hogy az élvonalban játszhassak. Egy hét múlva a Fradi női csapatával edzem, hozzáteszem, nem először. A lehetőség adva van, és csak rajtam áll, hogy sikerül-e továbblépnem.