Az előadás interaktív. Már a belépéskor kezünkbe kapunk egy láncdarabot. Gyula bemutatkozik, s elkezd magáról egyes szám harmadik személyben mesélni. Fontos momentumokat, szereplőket emel ki életéből, választási lehetőségeit tárja elénk, miközben mozog, táncol egy láncszoknyában. Az öltöny lassan lekerül, a csupasz testet csapkodják a láncok egy-egy fordulásnál. Nincs szerepjátszás, egyszerű, őszinte szövegmondás és letisztult mozdulatok. Egy férfiváválás-történet bontakozik ki szemünk előtt. A közönség körbeállja, néha megkér bennünket, hogy — aszerint, mit gondolunk, hogyan kellett volna főhősünknek egy-egy szituációban döntenie — változtassunk helyet. Eközben a kezdetkor kezünkbe kapott láncokból álló csokrot a közönség egy-egy tagja kinyújtott kézzel tartja. Minden láncdarab egy-egy — az igazi férfit jellemző — tulajdonságot jelent. Körbeadjuk. Egy idő után nehezül a kezünk. Nem könnyű tartani. Nem könnyű megfelelni a társadalom által kreált elvárásoknak, elképzeléseknek. A közönség nem csak megfigyelő, aktív résztvevő is, Gyula sokszor egészen közelről néz szemünkbe, nekünk mesél.

Gyulát még Becséről ismerem. Életének bizonyos helyszínei, eseményei megegyeznek az enyémmel. A néptánc, az Orion tánciskola, néhány név is ismerős. Érdekes így hallgatni a történetét. A többi néző számára is az, belesni egy ember fejébe, gondolataiba, érzelmeibe vonzó dolog, ez régóta így van. Ilyen az ember. Gyula senkinek sem akar megfelelni, nem takargatja gyengeségeit, önmagát adja. Nagy bátorság is kell ehhez. S az előadás azt sugallja, mennyire más lenne az élet, ha mindenki ilyen mértékű őszinteséggel beszélne magáról. Egyfajta önismeret is van a dologban.

Gyula az előadás másnapján egy néhány órás műhelymunkát is tartott, melyen olyan gyakorlatokat végeztünk mi, résztvevők, amelyek az előadás készítése közben hasznosnak bizonyultak számára. Az egyiket elmesélem: A térben sétálgatva félhangosan arról beszéltünk, hogyan érezzük magunkat, mit csinálnánk szívesen, és ha nem azt csináljuk, miért nem. Ok-okozat, miértek, kérdések és válaszok.

S azt kell mondjam, hogy ha az ember hangosan kimondja azt, amit gondol, sok mindenre rájön magával kapcsolatban. Mert a válaszokat tudja, csak nem mondja ki. Mindenkinek ajánlom, tegyen egy próbát, aztán ha úgy érzi, táncoljon egy nagyot. Láncokkal vagy láncokat ledobva.