home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kultúrkockák a tévé képernyőjén
Gyurkovics Virág
2013.04.10.
LXVIII. évf. 15. szám

Oktatási és művelődési műsorral bővült a Pannon Televízió kínálata (Az elmúlt hetekben már észrevehették a televíziónézők, hogy valamelyest megváltozott a Pannon TV adása. Megszűnt a Quartett című beszélgetőműsor, ellenben megújult formában látható a Vitrázs, valamint egy egészen új kezdeményezés, a TV—Egyetem is felkerült a magazinműsorok listájára.)

Az újdonságok bevezetésének miértjeiről Kozma Zoltán, a Pannon TV főszerkesztője elmondta, hogy az átalakulás oka elsősorban az ésszerűsítés. Februárban ugyanis a Pannon RTV együttműködési megállapodást kötött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA-val), melynek értelmében a magyarországi médiaszolgáltató délvidéki beszállítója a Pannon RTV. Az együttműködés része annak a kezdeményezésnek, melynek keretében az MTVA külhoni tudósítóhálózatot alakított ki a Kárpát-medencében. A Pannon Rádió és Televízió hírekkel, tudósításokkal és magazinműsorokkal járul hozzá a tájékoztatáshoz. Erőforrásaik azonban végesek. Kozma szerint éppen ezért a Pannon nem engedheti meg magának, hogy külön műsorokat készítsen a saját és az MTVA számára, így most minden műsort úgy igyekeznek összeállítani, hogy az mindkét fél számára megfeleljen az elvárásoknak.
Mint kifejtette, a Pannon RTV munkája új lendületet kapott, amikor 2011 szeptemberében Bodzsoni István lépett az igazgatói posztra. Erősebb informatív sávval és szakszerűbb magazinműsorokkal egy teljesen új és egyben sokkal nehezebb úton indult el akkor a szerkesztőség. Az új igazgató racionalizációs lépéseivel, illetve erőforrásaik átcsoportosításával a stáb jelenleg olyan műsorokat készít, amilyeneket korábban elképzelhetetlennek tartott. Az MTVA mintájára Vajdaságon belül a Pannon RTV is kiépített egy tudósítóhálózatot, így több településről helyi tudósítóik küldenek anyagot. Ugyancsak ennek a változásnak köszönhető az is, hogy naponta vannak meghívott vendégek az élő műsorokban, és hétvégén is friss híradóval jelentkeznek. Márciusban bevezették a Kommentár nélkül című műsort, amely vágóképeket mutat be a nap legfontosabb eseményeiről, és a nézettségi mutatók alapján igen nagy népszerűségnek örvend.
A Vitrázs című műsor adását — a többi magazinműsorral egyetemben — akkor függesztette fel a tv, amikor tavaly átállt a nyári műsorrácsra. Az időközben felmerült anyagi nehézségek és egyéb okok miatt azonban a kulturális mozaikot csak csúszással sikerült újraindítani. Husnyák Andrea személyében most új műsorvezetővel, megújult arculattal és koncepcióval ismét él a magazin. A műsorvezető elmondása szerint a korábbi eseményközpontú arculat helyett most átfogóbban próbálnak majd bemutatni egy-egy témát. A 25 perces műsorban hozott anyagok bemutatására és egy-két rövid beszélgetésre is sor kerül. A tartalmak összeállításában a tematikai és a területi sokszínűségre is odafigyelnek. Husnyák Andrea továbbra is a rá jellemző „kivesézős” módszerrel közelíti meg a beszélgetés tárgyát. A műsorvezető bevallása szerint egyelőre maguk is a lehetőségeik mentén tapogatóznak, még keresik azt a formát, amely által a megszabott időkorlátokon belül a színvonalas kultúrára éhesek igényeit is kielégíthetik. Ehhez pedig a kedves nézők véleményét is szívesen fogadják.
A TV—Egyetem című műsor a közkedvelt magyarországi mintára, a Mindentudás Egyeteme című műsor koncepciójára épül, és hiánypótló jelleggel indult a Pannon Televízióban. A magazinban vajdasági tudósok, kutatók, szaktekintélyek egy-egy Vajdaságot érintő témát dolgoznak fel. Az előadók vajdaságiak, de nemcsak magyarok, hanem ruszinok, szlovákok is vannak közöttük. A műsor nem titkolt célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a Vajdaságban élő nemzetiségeket, ezért az előadásokat szerbül, illetve magyarul is feliratozzák — ennek költségeit tartományi pályázati forrásból fedezi a televízió.
A Vitrázst csütörtökönként 20 óra 30 perctől, a TV—Egyetem című műsort pedig péntekenként azonos időben láthatják a Pannon Televízió nézői.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..