home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Különdíjas versmondók
Tóth Lívia
2018.06.11.
LXXIII. évf. 23. szám
Különdíjas versmondók

A budapesti Versünnep Fesztivál diákseregszemléje Kárpát-medencei döntőjének vajdasági résztvevői is voltak:

Ujházi Nina, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola első osztályok tanulója, Csévári Nina, a temerini Kókai Imre Általános Iskola harmadikos diákja, Jaksa Dominika és Dupák Fanni, a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület versmondói. Ők négyen a Csókán megtartott elődöntőből jutottak el a rangos megmérettetésre.

Az eseménynek június 9-én a Pesti Vigadó csodálatos épülete adott otthont. A Sinkovits Imre kamarateremben mintegy ötven erdélyi, felvidéki, vajdasági és anyaországi általános- és középiskolás versmondó mutatkozott be. A dr. Sződy Szilárd dramaturg, rendező, Turi Balázs színművész és Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke összetételű zsűri első helyezéseket és különdíjakat osztott ki.

Az alsósok kategóriájában különdíjas lett Ujházi Nina, aki Petőfi Sándor: A Tisza című versét tolmácsolta. A felsősök közül Jaksa Dominika Lackfi János Világ vége című költeményének előadásáért részvételt nyert a csíkcsomortáni (erdélyi) verstáborba. Ugyancsak különdíjas lett Dupák Fanni is, aki ezúttal Nemes Nagy Ágnes A szomj című művével lépett színre.

A csoport tagjai a verseny és az eredményhirdetés izgalmát a Budapest Szeme elnevezésű óriáskeréken vezették le. A versmondókat és kísérőiket egyaránt elbűvölte a magasból eléjük táruló látvány.


Csévári Nina (a szerző felvételei)


Dupák Fanni


Jaksa Dominika


Ujházi Nina

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..