home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Külhoni Magyarságért Díj a kúlai Népkörnek
Tóth Tibor
2012.09.26.
LXVII. évf. 39. szám
Külhoni Magyarságért Díj a kúlai Népkörnek

Augusztus 20-án Külhoni Magyarságért Díjban részesült a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ, melynek alakuló ülését még a régi időkben, 1868. február 2-án tartották Szakácsi Sándor esperes-plébános kezdeményezésére.

Szakácsi ismertette a jelenlévőkkel (mintegy 30 emberrel) a Népkör megalakulásának fontosságát, jelentőségét. Felolvasta az alapszabályzat javaslatát, a tagság pedig elfogadta azt. Következett a választmány tagjainak megválasztása: elnöknek Móricz László szolgabírót választották, alelnöknek Szakácsi Sándor plébánost, jegyzőnek Bocskai József tanítót, pénztárnoknak pedig Dudás Jánost. A Népkör több nehézséget is sikeresen átvészelt az elmúlt évtizedekben. A megszűnés veszélye is fenyegette, ám az itteni és az anyaországi magyarság összefogásának köszönhetően ez mégsem következett be. A magyar kultúra megőrzéséért kapott rangos elismerést Valka Károly, a Népkör MMK alelnöke vette át dr. Semjén Zsolttól, Magyarország miniszterelnök-helyettesétől és Répás Zsuzsannától, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkártól.
— Mit jelent a Népkörnek és a kúlai magyarságnak a díj?
— Óriási elismerés ez, melyet nem egy személy vagy egy szűkebb kör kapott, hanem az egész kúlai magyarságot megilleti. Ők a viszontagságos időkben is egy emberként kiálltak a Népkör mellett, s így a Népkör a kúlai magyarság otthonává vált. Alapítónk, Szakácsi Sándor esperes-plébános belátta, hogy a magyarságot csak úgy lehet összefogni, ha ápoljuk kultúránkat, őrizzük hagyományainkat, értékeinket, újságot és könyvet olvasunk. Nekünk tovább kell vinnünk ezt a szellemiséget, s át kell adni az újabb generációknak. Ez rendkívül nehéz és felelősségteljes feladat, hiszen ha ez a munka megszűnik, akkor elvész a kúlai magyarság is. Amíg a Népkör ilyen erős lesz, addig a kúlai és a Kúla községi magyarság biztos megmarad, s tovább tudja ápolni hagyományait, kultúráját, oktatását, hitét.
— Hány tagja van a Népkörnek, s mely szakcsoportokban folyik a munka?
— A Népkörnek 650 család a tagja. Nagyon kevés az olyan magyar család, amelyben senki sem tagja egyesületünknek. Három tánccsoport, két énekkar, színjátszó csoport, irodalmi szakkör, gyermek– és felnőtt kézimunkacsoport, valamint kézműves szakosztály működik az egyesület berkeiben. Ki kell emelnem mindhárom néptánccsoportot, az évről évre egyre több díjat kiérdemlő színjátszó csoportunkat, de bármelyiket ide sorolhatnám még, hiszen a maga módján minden szakosztály megtesz minden tőle telhetőt. Minden szakosztály fontos, és hozzájárul ahhoz, hogy a Népkör ilyen szépen működjön, és ilyen kitűnő eredményeket érjen el. Kiváló kapcsolatokat ápolunk a katolikus egyházzal és az általános iskolával is. Ez csapatmunka, s ha valaki ebből a csapatból kiválna, azt nagyon megéreznénk. Ilyenkor mindig Reményik Sándor verse jut eszembe, amely arról szól, hogy őrizzük a templomot és az iskolát. Ezeken kívül még nagyon fontos a művelődési egyesületek, művelődési otthonok megőrzése is, hiszen ez a három dolog ad egy egészet. A Népkör a kúlai magyarság meghatározó intézménye, s nyugodtan állíthatom, nemcsak a vezetőségnek, a tagságnak, hanem valamennyi kúlai magyarnak egyaránt fontos.
— Mi a helyzet az utánpótlással?
— Nagyon büszke vagyok arra, hogy az általános iskolások 70-80 százaléka részt vesz a Népkör munkájában. Ez olyan érték, amit ápolnunk és fejlesztenünk kell. Ha valamire költünk, akkor elsősorban a gyerekekre kell költeni, hiszen rajtuk áll a jövő. A Népkör vezetőségében már van néhány olyan személy, akik korábban ugyanitt táncoltak, vagy más szakcsoport munkájában vettek részt. Ez is azt mutatja, hogy nálunk folyamatos munka folyik.
— A legtöbb művelődési egyesületben kevés a pénz. Önöknél mi a helyzet?
— Erre mindig azt válaszolom, hogy pénzünk sosincs, de mindig van annyi, amennyire szükség mutatkozik. Fontosak a különféle — mind az MNT, mind a tartományi kisebbségügyi titkárság, mind az anyaország részéről kiírt — pályázatok. A kúlai községi költségvetésből az idén egymillió dinárt kapunk a Népkör termének felújítására. A nagyterem padlózatát szeretnénk felújítani, az épület tetőzete és a konyha is renoválásra szorul. Így jobb munkát végezhetnénk, valamint színvonalasabb szolgáltatást nyújthatnánk a különféle rendezvények (lakodalmak, bálak) alkalmával.
— Sok helyen fogy a magyarság? Így van ez Kúlán is?
— A legutóbbi népszámlálási adatok szerint (a mostaniakat még nem ismerjük pontosan) a községben mintegy 2800 magyar él, az összlakosság 14 százaléka. Korábban községünk 48 000 lakost számlált, a legutóbbi adatok szerint 44 000-en voltunk. A tíz százalékkal biztos megcsappant a kúlai magyarság, sőt attól tartok, hogy az elvándorlás és a lakosság elöregedése következtében még nagyobb is lehet ez a szám. A helyi Petőfi Brigád Általános Iskolában korábban 16-17 tanuló volt a magyar osztályokban. Nálunk nem annyira jellemző, hogy a magyar szülők szerb nyelvű tagozatra íratnák a gyermekeiket, hanem inkább arról van szó, hogy a vegyes házasságban született gyermekek kerülnek szerb tagozatra. Persze, azért akad kivétel is.
— Mi újság jelenleg a Népkör berkeiben?
— Harmadszor látogatnak el hozzánk Magyarország szabadkai főkonzulátusának a munkatársai, s ezúttal hatvan-egynéhány állampolgársági igénylést vesznek át. Részt vettünk a kalocsai Paprikanapokon és a topolyai Mézkarneválon is. Készülünk az új évadra, a próbák ugyan — a felújítás miatt — egy kicsit később kezdődnek, de hamarosan teljes lendülettel folyik majd a munka — fejezte be a beszélgetést Valka Károly, a Külhoni Magyarságért díjban részesült kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ alelnöke.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..