home 2024. október 15., Teréz napja
Online előfizetés
Krausz Ferenc átvette a Magyar Szent István-rend kitüntetést
2024.08.20.
LXXIX. évf. 33. szám
Krausz Ferenc átvette a Magyar Szent István-rend kitüntetést

A Magyar Szent István-rend a legmagasabb állami kitüntetés, amely a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. Ezt a rangos elismerést vette át nemzeti ünnepünkön dr. Krausz Ferenc Nobel-díjas magyar fizikus és kutató.

A számos közjogi méltóság jelenlétében megtartott eseményen Sulyok Tamás köztársasági elnök mondott ünnepi beszédet.

Dr. Krausz Ferenc mindenkinek megköszönte az iránta tanúsított támogatást, csapatának áldozatos munkáját, és hangsúlyozta, annak ellenére, hogy külföldön él, fontosnak tartja, hogy kapcsolatban maradjon Magyarországgal. Magyarországon is működik egy kutatóközpont, amelynek ő az ügyvezetője és tudományos igazgatója, ahol a betegségek korai kimutatására irányuló vizsgálatok kifejlesztését célozták meg.

Többek között erről is beszélt abban az interjúban, amely az idei év áprilisában jelent meg a Hét Napban.


Fotó: MTI

Kapcsolódó cikkek
Heti Interjúnk
A hosszú távú kutatások határozzák meg a jövőt
2024.04.05.
LXXIX. évf. 14. szám
„Számomra a Nobel-díj felfoghatatlan súlyú és jelentőségű elismerés”
Bővebben
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..