home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Közzétették az MNT-s pályázatok eredményét
Kartali Róbert
2023.05.10.
LXXVIII. évf. 19. szám
Közzétették az MNT-s pályázatok eredményét

Közzétette a pályázati kiírások eredményeit a Magyar Nemzeti Tanács. Mintegy 563 pályázat érkezett be az MNT különböző témakörökben kiírt idei pályázataira, ezekből 353 részesül támogatásban. A pályázati eredmények már elérhetőek a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos oldalán — jelentette be mai sajtótájékoztatóján Fremond Árpád. Az MNT elnöke ismertette a tanács péntekre összehívott, 6. rendes ülésének napirendi pontjait, egyúttal a népszámlálási adatokra is reagált. Mint mondta, az MNT mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben is képviselje, megtartsa és erősítse a vajdasági magyar közösséget.

A Magyar Nemzeti Tanács pénteken tartja meg 6. rendes ülését, melyen most csupán 24 napirendi pont szerepel. Fremond Árpád szerint a tanács utolérte önmagát, és a jövőben nem lesznek maratoni ülések, a cél az effektív és gyors munkavégzés. A pénteki ülés témáit öt részre tagolta az MNT elnöke, és mint mondta, a legjelentősebb a kulturális bizottság által a tanács elé terjesztett kiemelt jelentőségű országos és regionális kulturális rendezvényekkel kapcsolatos pont. Hozzátette, ezentúl háromévenként felülvizsgálják a rendezvények aktualitását. A kiemelt jelentőségű országos és regionális kulturális rendezvények pedig a kulturális stratégia részét fogják majd alkotni.

Az ülésen a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a Kishegyesi Könyvtár, illetve a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia tart majd munkabeszámolót. Ezután pedig az oktatási és diákjóléti intézmények személyi véleményezése lesz hallható. Elhangzik egy újabb tankönyv-véleményezés is, valamint napirenden szerepel az oktatási, a kulturális és a kisebbségi pályázatok véleményezése is, ezek elsősorban tartományi pályázatok, melyeket a törvény értelmében a nemzeti tanácsoknak is véleményezniük kell.

 

Elbírálták a pályázatokat, közzétették az eredményeket

A Magyar Nemzeti Tanács bizottságai elbírálták a civil szervezeteknek, a kulturális egyesületeknek, az oktatási intézményeknek, valamint a tájékoztatási eszközöknek kiírt pályázatokat, melyeknek április közepén járt le a beadási határidejük. A pályázati eredmények pedig elérhetőek az MNT honlapján — jelentette be Fremond. Az MNT elnöke nem változtatott a tanács bizottságai által elfogadott döntéseken, a javaslatokat módosítás nélkül hagyta jóvá. Mint mondta, ha lesz rá mód, akkor év közben azokat a rendezvényeket is támogatni fogják, amelyek most nem nyertek ezeken a pályázatokon.

— A költségvetés szempontjából lesz egy átcsoportosítás, mert a kulturális rendezvényekre és főleg a civil szervezeteknek a támogatására sokkal nagyobb volt az igény, mint amennyi civil szervezetet tudunk most támogatni. Szeretnénk több pénzt biztosítani a civil szervezetek számára. Örülünk annak, hogy egy ilyen komoly és erős civil szervezeti hálónk van Vajdaság-szerte, de egyszerűen nem vagyunk képesek arra, nincs elegendő pénzünk arra, hogy minden egyes rendezvényt és minden egyes szervezetet támogassunk. Szeretnénk ezen változtatni, és azt tudom megígérni, hogy a következő évben ami lesz pályázat, ott már figyelni fogunk arra, hogy a legnagyobb támogatási keretünk a civil szervezeteké legyen.

Az MNT elnöke elmondta, hogy voltak olyan pályázatok is, amelyek esetében mindenkit tudtak támogatni. A kiemelt jelentőségű általános iskolai közoktatási intézmények részére kiírt pályázatnál 2,7 millió dinár volt a keret, és mind a 42 beérkezett pályázatot támogatták. A nem kiemelt jelentőségű általános iskolai közoktatási intézmények részére kiírt oktatási pályázat esetében 1,8 millió dinár volt a keret, és mind a 30 beérkezett pályázatot támogatták. Az általános kulturális pályázatra 150 pályázat érkezett be, ebből 90-et tudtak támogatni, így ezeknek a rendezvényeknek valójában a kétharmadát támogatja az MNT, itt összesen 2,7 millió dinár volt a keretösszeg. A kiemelt jelentőségű rendezvények megszervezésére vonatkozó kulturális pályázatra 1,8 millió dinárt irányoztak elő, itt a 37-ből 36 volt sikeres pályázó. Az az egy, aki itt nem nyert, egy másik pályázaton járt sikerrel. A hagyományos rendezvények megszervezésére vonatkozó pályázaton 1,8 millió dinár volt a keret, 91 pályázat érkezett be, 60-at tudtak támogatni. A civil szervezetekre vonatkozó pályázatra 193 pályázó jelentkezett, közülük 75-öt támogatnak, ennél a pályázatnál jövőre emelni szeretnék a keretet. A kistérségi médiumokra vonatkozó tájékoztatási pályázat esetében pedig 900 000 dinárt irányoztak elő, és mind a 20 pályázó részesül támogatásban.

Az MNT elnöke kiemelte, sikeresnek élik meg ezeket a pályázatokat, hiszen 563 szervezet, illetve intézmény pályázott, és ebből 353-at tudott támogatni a Magyar Nemzeti Tanács.

 

Fremond a népszámlálás adataira is reagált

A vajdasági magyarság száma a hivatalos népszámlálási adatok alapján 184 442. Ezzel a számmal ez a legnagyobb nemzeti közösség az országban. A nemzeti tanácsok pénzelését ezek a számok nem befolyásolják, a nemzeti tanácsok országos szintű pénzelési arányai nem változnak, a támogatás legnagyobb része továbbra is a Magyar Nemzeti Tanácsot illeti — hangsúlyozta az MNT elnöke. Azt is hozzátette, hogy teljes mértékben egyetértenek a Vajdasági Magyar Szövetség által megfogalmazott közleménnyel.

— A közleményben az áll, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, együttműködve a Magyar Nemzeti Tanáccsal, mindent meg fog tenni a jövőben annak érdekében, hogy ezt a közösséget talpon tudja tartani. Tudtuk azt, hogy kevesebben leszünk, számítottunk erre, hiszen mindannyian látjuk és figyelemmel kísérjük a környezetünket, érezhető volt. Várjuk még azokat az adatokat, amelyek az önkormányzatokra, illetve településekre lebontva összegzik a számokat. Ezeknél a számoknál fontos lesz a korfa, hogy lássuk a közösség korbéli összetételét. Azt tudom, hogy az elkövetkezendő időszakban a Magyar Nemzeti Tanács még keményebben fog dolgozni azért, hogy meg tudja tartani ezt a közösséget.

Hozzátette továbbá, hogy az MNT mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsék azokat, akik itthon képzelik el a jövőjüket: minden egyes osztályért és gyermekért küzdeni fognak. Továbbá támogatni fogják a vajdasági magyar intézményeket, segíteni és támogatni fogják a sajtót, a kulturális rendezvényeket és intézményeinket. A Magyar Nemzeti Tanács mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben is képviselje, megtartsa és erősítse a vajdasági magyar közösséget.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..