home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Közmédia-javallat szeptember 1-jétől 7-éig
MTVA
2014.08.26.
LXIX. évf. 35. szám
Közmédia-javallat szeptember 1-jétől 7-éig

Morvai Noémi heti ajánlója — Morvai Noémi szerkesztő-műsorvezető 2005-ben, egy újsághirdetésnek köszönhetően került a Duna Televízióhoz, mintegy kétezer-kétszáz jelentkező közül választották ki. Munkáját 2008-ban Junior Príma díjjal ismerték el.

Hétfőre (szeptember 1-jére) egy késői zenei csemegét karikáztam be. Az egyórás műsorban Bogányi Gergely Chopin-műveket zongorázik. A művészt nagyon kedvelem, és a lengyel szerző is közel áll hozzám. Nagy élményben lehet részünk, hiszen Bogányi igazi Chopin-specialista. Ezt 2010-ben a Chopin-maratonon is bizonyította, melyen egy álló napig a szerző műveit játszotta. Személyes emlék is fűz Gergelyhez: ugyanabban az évben kaptuk meg a Junior Prima díjat, és ő is szeptemberben ünnepli születésnapját. (Duna, 23.30)

Elnézést kérek azoktól, akik korán fekszenek, hogy keddre (szeptember 2-ára) ismét éjszakába nyúló programot, az Én, Don Giovanni című olasz—spanyol játékfilmet ajánlom. Carlos Saura alkotása az operák operájának keletkezését dolgozza fel. A szereposztás figyelemre méltó, mégis egy szereplő nevén, Ennio Fantastichinién akadt meg a tekintetem. Neve garancia a kiváló szórakozásra. (Duna, 23.05)

Noha ezen a héten szabadságon leszek, szerdán (szeptember 3-án) mégis a Kívánságkosárt javaslom bekapcsolni. A csaknem egy évtizede létező műsort gyakran vezetem, s az évek alatt nem csak a nézők kedvence lett — én is nagyon megszerettem. Ha kivételesen én is kívánhatnék egy számot, akkor a fent említett Don Giovanniból a Pezsgőáriát választanám. (Duna 12.25)

Csütörtökön (szeptember 4-én) is „hazabeszélek”: a Húzd csak, prímás! nótacsokorban is engem hallhatnak a műfaj kedvelői. A Dankó rádió valamennyi műsorát jó szívvel ajánlom egyébként, a magyar nóta, a népzene és az operett kedvelői egyaránt megtalálják kedves számaikat. (Dankó rádió, 8.04)

Pénteken (szeptember 5-én) a Vendég a háznál című összeállítást kapcsolom be. A Gyerekekről — felnőtteknek alcím kiválóan kifejezi a félóra tartalmát, s bennem is kellemes emlékeket ébreszt. Amikor kismamaként a fiamat vártam, rendszeresen eljártam pilatesre, s mindig úgy időzítettem, hogy e műsort meghallgathassam. Néha annyira lekötött, hogy az edzésre épphogy csak beestem. (Kossuth rádió, 11.32)

Szombaton (szeptember 6-án) a közmédia napján egy érdekes, szívet melengető összeállításra hívom fel a figyelmet. A Vendégségben Magyarországon — külhoni magyar fiatalok találkozóját az idén tizenkilencedik alkalommal rendezték meg, s a műsornak hála a mintegy háromszáz fiatal együttlétébe pillanthatunk bele. Ők hazánktól távol születtek, mégis őrzik hagyományainkat — ezzel nekünk is példát mutatva. (Duna World, 18.05)

Noha katolikus vagyok, az ökumené szellemében vasárnap (szeptember 7-én) mégis a református istentiszteletre hívom fel az olvasók figyelmét. A szertartást Káposztásmegyerről közvetíti a közmédia. Jómagam Újpesten nőttem fel, ezért e városrész nagyon kedves számomra. (Duna, 11.00)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..