Közmédia-javallat november 23-ától 29-éig
MTVA
2015.11.22.
LXX. évf. 46. szám
Közmédia-javallat november 23-ától 29-éig

Andrónyi Kolos heti ajánlója — Andrónyi Kolos, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vallási főszerkesztője bölcsészdiplomával a kezében került a Katolikus Rádióhoz, a Duna Televízió csapatához 2010-ben csatlakozott. Egykori ferences diákként otthon érzi magát a vallási szerkesztőség élén.

Törőcsik Mari, a nemzet színésze hétfőn (november 23-án) ünnepli 80. születésnapját. A művész mögött rendkívüli életmű áll. Ő az a színész, akit gyermekeim és szüleim is szívesen néznek, hallgatnak, köztünk él, megformált alakjain nem fogott az idő. A közmédia a Nemzeti Színház gálájának közvetítésével tiszteleg a művésznő előtt. (Duna, 21.35)

Az előző héten láthattuk Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának első felét felvételről, kedden (november 24-én) pedig a folytatást élvezhetjük. Az alkotást 150 éve mutatták be a Pesti Vigadóban, az augusztus 15-ei évfordulót is az eredeti helyszínen ünnepelték. A grandiózus mű magyar változata hangzik el, és a hangversenyen olyan nagyságok lépnek fel, mint Marton Éva és Kocsár Balázs. Szent Erzsébet az egyik legkedvesebb magyar szentem, és Liszt Ferenchez hasonlóan ő is a ferences világi rend tagja volt. (Duna, 22.55)

A Szabadság tér '89 a közmédia jelentős műsora, a rendszerváltásra közösen emlékezhetünk a nagy idők tanúival. Készítőire rendkívüli felelősség hárul a tekintetben, hogyan idézzük fel történelmünk egy meghatározó időszakát. (Szerda, november 25-e, Duna, 20.40)

A Rádiószínház műfaját az olvasás és a filmnézés közé helyezném el. Megmozgatja az ember fantáziáját: a darab az éterből hallott hangok révén, a színészek tolmácsolásában válik képszerűvé. A Bogárvérrel egy nagyon izgalmas történelmi fejlődésregény. Horváth Péter írása Mátyás király korába repít vissza bennünket — a sötét és világos középkor minden elemét, a misztikumot, a mocskot és a fényt is beleszövi a történetbe. A nyelvezetére külön felhívom a figyelmet! (Csütörtök, november 26-a, Kossuth rádió, 21.30)

Pénteken (november 27-én) a Fölszállott a pávát fogom nézni. A műsor nagyon fontos küldetést teljesít, különösen ebben a sorozatban, amelyben fiatalokat szólít meg. Igen, fiatalokat mutat be, és az üzenet is nekik szól: pördüljenek ki a színpadra, kérjék fel a másikat, fogják meg egymás kezét, és a populáris zene helyett a magyar népzenét hallgatva szórakozzanak önfeledten. (Duna, 20.35)

Borbély Szilárd, a tragikus sorsú magyar író ötvenéves korában halt meg. Utolsó regénye, a Nincstelenek — Már elment a Mesijás? a magyar irodalom nehéz fajsúlyú, illetve ennek az évszázadnak az egyik legkiemelkedőbb alkotása. A komor, önéletrajzi ihletésű mű rádiószínházi adaptációját szombaton (november 28-án) hallgathatjuk meg. (Kossuth rádió, 21.04)

Az Isten kezében nagyon fontos műsora mind a Duna Televíziónak, mind pedig a vallási szerkesztőségnek. Az adás monotematikus, főként portrékat láthatunk benne. Ezúttal a szerkesztő A szegénység 100 arca baptista kiadványból választott ki két személyt, és a forgatáson néhány napjukat örökítette meg. Az ő példájukból láthatjuk, mi is a szegénység a XXI. században, és azt is, hogy a szegény sorsú családok hogyan élik meg ezt hittel. (Vasárnap, november 29-én, Duna, 9.00)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Mozaik rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..