home 2024. május 08., Mihály napja
Online előfizetés
Közmédia-javallat június 17-étől 23-áig
(—)
2013.06.12.
LXVIII. évf. 24. szám
Közmédia-javallat június 17-étől 23-áig

Gáspár Mónika heti ajánlója (Gáspár Mónika, az MTVA vezető szerkesztője a Család-barát műsorért felelős. Ajánlatában így a hit és a család is fontos szerepet kap)

A Duna Televízióban évekig szerkesztő-műsorvezetőként a vallási szerkesztőségben dolgoztam, így hétfőn (16-án) a Duna vallási műsoraira hívom fel a figyelmet. Az Élő egyház (7.35), az Isten kezében (8.35) mellett a „Boldog vagy, mert hittél” összeállítást javaslom megnézni. Az adás a csíksomlyói pünkösdi búcsú legemlékezetesebb pillanatait eleveníti fel. Egyre többen zarándokolnak el a híres kegyhelyre, s akik nem tudtak velük tartani, azoknak sokat jelenthet ez a  félóra (10.30).

Kedden (18-án) két műsort ajánlok. A Velünk élő Trianon című film egy korábbi munkámat idézi. Sopronban egy tematikus adást, a Sopron napját készítettem, s akkor döbbentem rá, hogy a fiatalabb generáció mennyire nem ismeri a történelmünket. Pedig ahhoz, hogy jelenünk és jövőnk legyen, nagyon fontos a múltat is tudnunk (Duna 12.40). A Petőfi című sorozat az irodalom világába kalauzol el minket. Szintén az ifjabbaknak kínálom, hogy megismerhessék egy kicsit más oldaláról is a magyar irodalom egyik legnépszerűbb alakját. (Duna 11.00).

Szerdán (19-én), ha tehetik, maradjanak fenn kissé tovább: éjfél előtt kezdődik a Vannak vidékek sorozat. Az epizód a pesti és a budai kávéházak világába viszi a nézőt. A film nyelvén mutatja be, hogy milyen gazdag Magyarország kulturális múltja. Ha tehetem, családommal gyakran járom az országot, s tágabb hazánkat, a külhont is. Fontosnak tartom, hogy előbb környezetünket ismerjük meg, s utána látogassunk messzebb tájakra. Apai ágon Kárpátaljáról származom, így kötelességem, hogy gyerekemmel is megszerettessem ezt a tájat. Trianonnal kapcsolatban beszélgettünk a múltunkról, „vidékeinken” is a gyökereinkkel találkozhatunk (Duna 23.55).

Mindenkinek, otthon és úton lévőnek egyaránt javaslom, hogy hallgassa meg csütörtökön (20-án) a Vendég a háznál adását. A magazin a Család-barát szellemi társ-műsora: számos olyan problémát dolgoznak fel, amely minket is érint. Így gyakorlatilag egymás keze alá dolgozunk. Ha már a műsorom került szóba, június 17-étől a Család-barát ismétlő adásait, legizgalmasabb témáit lehet naponta a Duna Worldön a Híradó előtt (18.05) látni.

Sok gyermek korán ébred. Nekik szombaton (22-én) a Mazsola és Tádé bábfilmsorozatot kapcsolnám be. Több generáció nézte tátott szájjal e kis mesemorzsákat, a nagyon kedves történetek észrevétlenül nevelik jóra a kicsi nézőket. (M2 6.25).

Debrecenben a Református Gimnáziumban tanultam, így vasárnap (23-án) a Református magazint (M1 10.30) karikáztam be. Kedves történet jut erről eszembe. Mint említettem, sokáig a Duna Televízió vallási műsorában dolgoztam, így sokan ismertek a képernyőről. Egy alkalommal Erdélyből istentiszteletet közvetítettünk, s a hívek a stábtól kérdezték: „Hol maradt a szép tiszteletes asszony?” Nem végeztem ugyan teológiát, azért a kérdezőket a szívembe zártam…

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..