Közmédia-javallat 2016. január 4-étől 10-éig
MTVA
2016.01.03.
LXX. évf. 52. szám
Közmédia-javallat 2016. január 4-étől 10-éig

Csermák Zoltán heti ajánlója — Csermák Zoltán 1993-ban, a Duna Televízió indulásának évében kezdte közmédia-pályafutását. Jelenleg a Duna Médiaszolgáltató Zrt. kiemelt szerkesztője. Műsorajánló-sorozatunk elkészítéséért is felelős, így az év első ajánlójával ő kíván az olvasóknak boldog új évet.

Az On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül mindig izgalmas témákat vet fel. Ebben a részben a világban dolgozó bábák életét ismerhetjük meg. Reméljük, a fiatalok is nézik, mert a magyarságra bőven ráfér a gyermekáldás. (Hétfő, január 4-e, Duna, 22.35)

Az új év első napjaiban az emberek számot vetnek az elmúlt esztendővel, és a jövőbe tekintenek. Ehhez segít hozzá a Hajnali gondolatok sorozata, mely nem csak az előttünk álló napra csomagol útravalót. (Kedd, január 5-e, Duna, 5.50)

A Mesterdetektív című film egy 1972-ben bemutatott, nagy sikerű mozi feltámasztása, remake-je. A főszerepet egykor Laurence Olivier játszotta, partnere pedig az a Michael Caine volt, aki most újraalakítja a megcsalt férj figuráját. Igazi jutalomjátéknak lehetünk tehát tanúi. (Szerda, január 6-a, Duna, 0.20)

A csütörtöki (január 7-ei) kínálatból a Vendég a háznál adására hívom fel a figyelmet. Keresztes Ilona összeállítása igazi családi műsor, nevelési, életviteli tanácsokat, ötleteket ad — egyszóval ráirányítja a figyelmet a család fontosságára. (Kossuth rádió, 11.32)

A Hősök naptára sorozat az első világégés, a nagy háború dicső pillanatait idézi fel. A három-négy percben egyéni sorsok, életek villannak fel, és a dicső tettek ellenére is örök mementóként cseng a fülünkben: jó az áldott békében élni. (Péntek, január 8-a, Kossuth rádió, 17.56)

Noha gyakran foglalkozom zenei írásokkal, Händel Partenope című operáját nem ismerem. Két éve, a nagy zeneköltő szülővárosában, Halléban egy kiállításon szembesültem gazdag életművével. Amit különösen becsülök a nagy barokk szerzőben, hogy a sikereket követő kudarcokból mindig fel tudott állni, és tudott újat alkotni. Talán nem csoda, ha két nemzet, a német és az angol is sajátjának tekinti. (Szombat, január 9-e, Bartók rádió, 19.00)

A vasárnapi (január 10-ei) kínálatból a Határok nélkül adását ajánlom. A félórás összeállítás a Kárpát-medencei magyarság életét, híreit, ünnepeit, hétköznapjait hozza el a rádióhallgatókhoz. Nagy szükség van a műsorra, hiszen beszélgetések során bizonyosodok meg a szomorú tényről: noha egykor egy hazában éltünk, mégis keveset tudunk az elszakított országrészekbe szakadtakról. (Kossuth rádió, 18.30)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Mozaik rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..