Közlemény az MNT médiaösztöndíjának eredményéről
Az MNT sajtószolgálata
2013.10.23.
LXVIII. évf. 43. szám

A Magyar Nemzeti Tanács idén második alkalommal külön pályázati eljárás keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával ösztöndíjazza a vajdasági magyar médiában foglalkoztatott egyetemi hallgatókat.

Az MNT Közigazgatási Hivatalának elnöke 2013. október 22-i hatállyal meghozta az  MNT által a 2013/2014-as tanévre odaítélendő a médiában foglalkoztatottak ösztöndíjaira vonatkozó jogosultsági rangsor megállapításáról szóló határozatát, amelynek értelmében 8 továbbtanuló újságírót támogat.
A pályázatot az MNT abból a célból írta ki, hogy olyan, a vajdasági magyar médiumokban dolgozó újságírókat támogasson, akik megkezdték ugyan felsőfokú tanulmányaikat, de anyagi, családi vagy egyéb okok miatt kénytelenek voltak megszakítani azt.
Az MNT támogatni kívánja a vajdasági magyar médiumokban dolgozók továbbtanulását, hozzájárulva ezzel a vajdasági magyar tájékoztatás színvonalának emeléséhez.
A rangsor megállapításáról szóló határozat a Magyar Nemzeti Tanács hivatalos honlapján, a www.mnt.org.rs címen olvasható.
A nyertes pályázóknak sok sikert kívánunk tanulmányaik folytatásához!
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Média rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..