home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Közlekedési vétségből — ajándék
Tóth Lívia
2016.01.15.
LXXI. évf. 2. szám
Közlekedési vétségből — ajándék

Ceglédi Rudolf polgármester és Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja a zentai November 11. Általános Iskolában adta át azokat a didaktikai eszközöket, amelyekkel az önkormányzat a közlekedésbiztonságra való oktatást és nevelést próbálja elősegíteni az általános iskolákban.

Ceglédi Rudolf elmondta, erre a célra ezúttal 200 ezer dinárt tudtak fordítani. Zenta község területén a közlekedési büntetésekből befolyt összeg egy részét a község kapja meg, abból vásároltak az iskoláknak azt a felszerelést, amire szükségük van. Ez mellett tanévkezdéskor a kis elsősöknek láthatósági mellényt ajándékoznak és egy könyvet, amely a közlekedésben való részvétel szabályaira hívja fel a figyelmet.

Egy számítógép, két laptop, három tablet, digitális fényképezőgép, vetítővászon mellett az adományozott csomagban megtalálhatóak voltak a közlekedési jeleket tartalmazó pannók, valamint azok a szakkönyvek, amelyekből a diákok hasznos ismereteket sajátíthatnak el – akár majd a hajtási jogosítvány megszerzéséhez is. A vásárolt tárgyak kiválasztásában nagy szerepet játszott az általános iskola műszaki tanárainak szakaktívája Nagy Abonyi Pál vezetésével, az önkormányzat részéről pedig Kopasz Attila vállalta a közvetítő szerepét.

Az ajándékot valamennyi érintett nevében Urbán Zsuzsanna, a Stevan Sremac Általános Iskola megbízott igazgatója és Berze Gizella, a November 11. Általános Iskola pedagógiai vezetője köszönte meg.





Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..