Kötelező szájmaszk, kijárási korlátozás, rendkívüli helyzet
Neszméri Tünde, Sarány István, Tóth Lívia
2020.04.13.
LXXV. évf. 15. szám
Kötelező szájmaszk, kijárási korlátozás, rendkívüli helyzet

Újságíró kollégák, valamint a Kárpáti Igaz Szó lap online változatában megjelent írások segítségével a Felvidékre, Erdélybe és Kárpátaljára kalauzoljuk olvasóinkat. Adatokat nem közlünk, mert azok folyamatosan változnak, az összefoglaló inkább csak összehasonlítás, hogy hol milyen, a lakosságnak a vészhelyzet előtti, megszokott életét befolyásoló korlátozó intézkedéseket vezettek be.

Kötelező a szájmaszk viselése

Szlovákiában az első korlátozó intézkedéseket Pozsony megye önkormányzata hozta meg, az első koronavírussal fertőzött beteget ugyanis a megyében diagnosztizálták. Március 9-étől a megyéhez tartozó oktatási intézmények, azaz a középiskolák bezártak. Több települési önkormányzat az általános iskolákat is becsukta. Mire országos szinten március 16-ai hatállyal a kormány iskolabezárásokat rendelt el, a főváros és a környező iskolák tanulói már egy hete otthonról tanultak.

A helyzetet nehezítette, hogy a február 29-ei parlamenti választást az addig ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalom nyerte meg, így kormányváltásra készült az ország. Az előző vezetőség több rendelkezést elfogadott, melyet a március 21-én felálló új kormány tovább bővített. Március 16-ai hatállyal bezártak az üzletek, csak az élelmiszert is árusító boltok, drogériák, trafikok, egészségügyi eszközöket árusító üzletek, optikák, gyógyszertárak, benzinkutak és az állateledelt forgalmazó boltok üzemelhettek. Március 18-án megnyílhattak az autószervizek. A hivatalok, a bankok és a posta is rövidített munkaidőben fogadja az ügyfeleket. A tíz évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülők ápolási szabadságra mehetnek. A gondozási szabadságot 10 napról meghosszabbították a szükségállapot végéig. A külföldről hazatérőknek 14 napos karanténba kell vonulniuk, kivéve például a kamionsofőröket és azokat, akik munkahelyük miatt ingáznak, s ezt dokumentummal igazolják. A határokon bevezették az ellenőrzést. Tilos a játszóterek, sportpályák és temetők látogatása.
Az új kormány kinevezése utáni napon a miniszterelnök, Igor Matovič ellenőrzést tartott a tartalékalapnál, melynek az egészségügyi felszerelésekről kellene gondoskodnia, és a raktárakat üresen találta. A maszkok hiánycikké váltak, az önkormányzatok, önkéntesek és egyesületek kezdtek maszkokat varrni.

Az országban nincs kijárási tilalom, de a védőmaszk használata kötelező. Az új kormány március 30-ától engedélyezte az üzletek megnyitását, ha azok alapterülete nem haladja meg a 2000 négyzetmétert. A szolgáltatónak lehetővé kell tennie a kézfertőtlenítést, vagy eldobható kesztyűt kell adnia, ideális esetben mindkettőt. 25 négyzetméterenként egy ember tartózkodhat a boltban. 9 és 12 óra között csak a hatvanöt évnél idősebbek vásárolhatnak. Időközben egy, a vállalkozókat és a munkavállalókat segítő szociális csomagot is elfogadott a kormány, hiszen a legnagyobb üzemek leálltak, így az emberek nagy része otthon maradt.

Sokkal több intézkedés lépett életbe, helyszűke miatt csak azokat soroltuk fel, amelyek a lakosok mindennapjait érintik.


Lezárt játszótér a Felvidéken (Neszméri Tünde felvétele)

 

Szigorúan ellenőrzik a kijárási korlátozás betartását

A székelyföldi Hargita megyében is megjelent a koronavírus április 2-án: a hatósági közlések szerint 1-jén vettek mintát az illető betegtől, és másnap az eredmények igazolták a vírussal való fertőzöttségét. A jelentések szerint az érintett nemrég érkezett haza Franciaországból.

Romániában egyébként az első igazolt fertőzést február 26-án jegyezték a Bánsággal szomszédos Gorj megyében. Az igazolt fertőzések számának rohamszerű növekedésével Klaus Iohannis államfő március 16-án országos szinten 30 napos időtartammal sürgősségi állapotot rendelt el, és ezzel egyidejűleg korlátozták az éjszakai kijárást. Néhány nappal később a kijárási korlátozást a nappali időszakra is kiterjesztették, az utcán tartózkodni csak a munkába járás, az élelmiszer és a gyógyszer beszerzése, orvosi ellátás céljából lehet, esetenként a lakás környékén kocogni vagy házi kedvencet sétáltatni is szabad. Nemsokára megtiltották, hogy a legveszélyeztetettebb korcsoport, a hatvanöt év fölöttiek kijárjanak az utcára, de rövidesen napi két órára, 11 és 13 óra között feloldották a tilalmat. Ebben az időszakban az idősek elsőbbséget élveznek a boltokban. A kereskedelmi egységekben gyakran fertőtlenítenek, és korlátozták az egyszerre belépők számát.

Az utcán tartózkodni a hatályos katonai rendeletek értelmében csak munkáltatói igazolással vagy saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal lehet. Ez utóbbin fel kell tüntetni, hová megyünk, és mikor, ráadásul kézzel kell aláírni. A kijárási korlátozás betartását a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg ellenőrzi.

Az iskolákban a tanítást március 9-én függesztették fel, azóta beindult az online oktatási rendszer, emellett a közszolgálati televízió oktatási műsorokat — tévésulit — sugároz munkanapokon. A magyar tannyelvű iskolák diákjai is bekapcsolódhatnak a tévéoktatásba, a közszolgálati csatornán kívül az Erdély TV alapítványi fenntartású, magyar nyelvű adó is sugároz tanórákat, elsősorban a végzős, azaz a nyolcadikos és a tizenkettedikes diákok számára.

A támasz nélküli idősek ellátásáról a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodniuk, emellett azonban számos helyen önkéntesek viszik el az élelmiszert és a gyógyszereket az időseknek. Ritkán látott szolidaritás tapasztalható: magánszemélyek, vállalkozások, közintézmények nagyon nagy összegű adományokat juttatnak elsősorban a kórházaknak lélegeztetőgépek, védőfelszerelés és fertőtlenítőszerek vásárlására.


A csíkszeredai Bogáncs virágkereskedés virágokat adományozott a kórház fertőző betegségeket kezelő osztályának

 

Harmincnapos rendkívüli helyzet

Ukrajnában továbbra is a március 25-én 30 napra kihirdetett rendkívüli helyzet intézkedései érvényesek, s ezzel párhuzamosan április 24-éig az országos karantént is meghosszabbították — habár az utóbbi napokban már azt is emlegették, hogy a karantén május 15-éig is eltarthat.

A március 27-én éjféltől életbe lépő határzár után saját személygépkocsival és — ahol megengedett — gyalogosan továbbra is beléphetnek az országba a külföldről hazafelé igyekvő ukrán állampolgárok. A karantént, mely korábban csak önként vállalt volt, a március 28-a óta hazatérőknek kötelezővé tették.

A rendkívüli helyzet bevezetésével egy sor szigorítás is életbe lépett. 

Korlátozzák a nem létfontosságú boltok, üzletek nyitvatartását, ami az élelmiszerboltokra és a gyógyszertárakra nem vonatkozik. Ellenőrző, áteresztőpontokat állítottak fel, a közösségi tereket, utakat és járdákat fertőtlenítik. Megszervezték a rászorulók, szociálisan kiszolgáltatottak hatósági ellátását. A tömegközlekedés teljesen leállt, a rendezvényeket, programokat betiltották. A távoktatást április 24-éig ugyanúgy folytatják, ahogyan azt március 12-én elkezdték.

A karantén miatt Ukrajnában mintegy 4 millióan nem járnak be a munkahelyükre, és a zárlat bevezetése óta 500-700 000-en vesztették el állásukat. A szakemberek számításai szerint a kisvállalkozók többsége legfeljebb április végéig tud talpon maradni, a közepes és a nagyvállalatoknak két-három hónapra elegendő tartalékuk van. Rendelet született arról, hogy a karantén idején senkitől sem vonhatják meg a kommunális szolgáltatásokat, még akkor sem, ha tartozása van. Aki viszont teheti, online fizesse be a számláit.

Március 27-én éjféltől bezárt minden piac, de április 1-jétől az egészségügyi minisztérium engedélyezte a helyi önkormányzatoknak, hogy megnyissák az élelmiszerpiacokat, természetesen az erre vonatkozó rendeletek szigorú betartásával.

A legújabb intézkedések közé tartozik, hogy Ukrajnában kötelezővé teszik a védőmaszk viselését a nyilvános helyeken. Az utcákon tilos két embernél többnek egy csoportban haladnia, ami nem vonatkozik azokra, akik szolgálati feladatot látnak el, vagy gyermekeket kísérnek. Közterületen tizenhat évesnél fiatalabbak nem tartózkodhatnak felnőtt felügyelete nélkül, valamint a hatvan év felettiek kijárását is korlátozzák.


Kárpátaljai pillanatkép (Zunkó Barnabás felvétele)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Világkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..