home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Körbe-körbe — a végtelenségig
Perisity Irma
2013.12.24.
LXVIII. évf. 52. szám
Körbe-körbe — a végtelenségig

Ő maga is megmosolyogja, amikor nemzeti hovatartozásáról beszél. A nagyjából ötvenéves férfi azt mondja, ő olyan boszniai magyar, akinek az édesapja szlovén, muraszombati volt. Édesanyja Becséről került Szarajevóba, ahol megismerkedett leendő párjával. Szerelem szövődött közöttük, majd összeházasodtak. Apját hivatása Banja Luká-ba szólította — és a házastársak örökre ott maradtak.

— A két bátyám és én is ott születtünk — kezdi élettörténetét B. — Noha édesanyám pedagógus volt, egyetlen szolgálati éve sincs. Amikor a becsei nagyszülők elhaltak, anyám megörökölte a családi házat és a hatalmas kertet. Szüleim egyébként eleinte szolgálati lakásban éltek, ott is jöttem a világra. Miután eladták a szülői örökséget, telket vettek egy Banja Luká-hoz közeli szép kirándulóhelyen, és felépítették a családi házat. A három fiú közül leginkább én örököltem édesanyám nyelvszeretetét. Rengeteg gyermekverset, altatódalt, mesét tanított meg nekem. Anyu meg én csak magyarul beszéltünk egymással, ezért is hibátlan a nyelvtudásom. Szüleim harmonikus házaséletet éltek, a mi családunkban mindig békesség, megértés és szeretet honolt. Mindkét bátyám katonai pályát választott, én pedig vegyészmérnök lettem. Az egyetemistaévek alatt rengeteg vajdasági fiatallal ismerkedtem meg, és lassan megszületett bennem az elhatározás, hogy itt alapítok családot, itt teremtek otthont. Miután diplomáztam, azonnal kaptam állást. Anyám sokszor kérdezgette, biztos vagyok-e a dolgomban, mivel mégiscsak Boszniában nőttem fel, egy más kultúrájú közegben. De én tudtam, hogy jól döntöttem. Csak a szüleimet sajnáltam, testvéreim ugyanis nem éltek már velük. A szívem azonban idehúzott.

A karrierem szépen ívelt felfelé. Rövid időn belül előmunkás, majd munkavezető lettem egy hetven dolgozót foglalkoztató részlegben. A fizetésem is irigylésre méltó volt — két évi keresetemből lakást vettem magamnak. Megismertem a páromat, és összeházasodtunk. Anyám szenvedett amiatt, hogy nem vagyunk a közelében, főleg az első kislányom születése után. Feleségem a második gyerekkel volt terhes, amikor elkezdődött az ország széthullása. Rövidesen megszakadt a kapcsolat Boszniával, és négy hónapig semmit sem tudtunk a szüleimről, a testvéreimről. Az első információ, amely eljutott hozzánk, az idősebb bátyám halálhíre volt. Nem tudtam elmenni a temetésére. Megszületett a fiam, a szüleim azonban nem látták. Még egyéves sem volt, amikor munka nélkül maradtam. Megtaláltam a módját annak, hogy értekezzek a szüleimmel, de nem akartam nekik elmondani, hogy utcára kerültem. A következő boszniai hír a másik bátyám, majd két hét múlva az apám halálhíre volt. Mérhetetlenül fájt a családom elvesztése. Apám temetésére hazamerészkedtem. Anyámat akartam mindenekelőtt vigasztalni, és rábeszélni arra, hogy költözzön hozzánk, itt ugyanis valamivel nyugodtabb volt a helyzet. De nem akarta elhagyni az otthonát, a testvéreim és az apám sírját. Az volt a legnagyobb baj, hogy teljesen pénz nélkül maradt. Senkitől sem tudtam kölcsönkérni, mivel a barátaim ugyanabban a cipőben jártak, mint én. Akinek pedig volt pénze, az nem volt hajlandó tárgyalni velem — munkanélküliként, két pici gyerekkel nem tudtam garantálni, hogy vissza tudom fizetni a kölcsönt. Anyám ott, mi pedig itt éheztünk. A feleségem pedig ismét terhes lett! Mindent megtettem, még kukáztam is annak érdekében, hogy fel tudjuk nevelni a két malacot, melyet az apósoméktól kaptunk. Ha sikerült összegyűjtenem egy kis pénzt, mentem anyámhoz. Ő szegény felpakolt mindennel, ami megtermett a kertben. Amikor megszületett a kislányom, kaptam egy ausztriai munkaajánlatot. Egy itteni atyafinak valahol Graz környékén volt egy fatelepje, oda keresett anyagmozgatót. Természetesen elfogadtam az állást.

Kéthavonta utaztam: Grazból Boszniába, onnan haza, majd ismét vissza a munkahelyre. Így ment ez egészen addig, amíg a feleségem meg nem betegedett. Először azt mondták az orvosok, hogy a szülés szövődménye, később azonban petefészekrákot diagnosztizáltak, melybe nyolc hónap múlva bele is halt. Itt maradtam három gyerekkel, a hatszáz kilométernyi távolságra élő beteg anyámmal és a hétszáz kilométerre levő munkahelyemmel. Az a szerencsém, hogy anyósom hajlandó volt vigyázni a gyerekekre, persze ezért fizettem is neki. Hála Istennek jó gyerekeim vannak, az anyjuk biztosan büszke volna rájuk. Meg talán egy kicsit rám is. Jelenleg is külföldön dolgozom, vettem egy kis legénylakást is. Az itthoni lakás majd valamelyik gyereké lesz. Az idősebb lányom a középiskola befejezése után anyámhoz költözött. Azt hiszem, hogy ott is marad. A családból mindenki a saját életét éli, csak én járok még mindig körbe-körbe. Úgy látszik, nekem ez jutott osztályrészül. Csinálom hát, zokszó nélkül.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..