home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Koncertfantom
Tóth Lívia
2013.07.17.
LXVIII. évf. 29. szám
Koncertfantom

Július 13-án egy legendás musical koncertváltozata elevenedett meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon: Andrew Lloyd Webber Az operaház fantomja című műve, melyet tíz éve játszanak a budapesti Madách Színházban.

A Gaston Leroux regényéből készült zeneművet 1986-ban mutatták be Londonban. A produkciót a brit fővárosban és New Yorkban is számos szakmai díjjal ismerték el, a sikere pedig töretlen: a Broadwaynek ez a leghosszabb ideje futó show-ja, és egyben az első, amely elérte a tízezredik előadást.
A Madách Színház előadása a világszerte látható változatok közül azért válik ki, mert Szirtes Tamás nem a londoni vagy a New York-i előadások hajszálpontos másolataként, hanem eredeti elképzelés alapján rendezhette meg Seregi László koreográfussal, Vágó Nelly jelmez- és Kentaur díszlettervezővel. A premier 2003. május 30-án, vagyis egy évtizeddel ezelőtt volt. Az átütő siker Magyarországon sem maradt el: csaknem hétszáz alkalommal, több mint félmillió néző előtt játszották a Madách Színházban, emellett a darab koncertváltozatát 13 vidéki város közönsége ismerhette meg.
A cselekmény a párizsi Operaház hajdani berendezésének az árverezésével kezdődik. Kalapács alá kerül többek között egy csillár is, amely a kikiáltó szerint egy sohasem tisztázott baleset okozója volt, és tetteseként az Operaház titokzatos fantomját emlegették. Felidéződik egy nagy szerelem története a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos, tehetséges énekesnő között. Ott van azonban egy titokzatos harmadik személy is, az operaház fantomja, aki a színház alatti labirintusban él és szintén a lány szerelmére áhítozik.
A koncertváltozatban a Fantom szerepében Sasvári Sándort láthatta a közönség, Christine-t Fonyó Barbara, Raoul grófot Bot Gábor énekelte. Fellépett még Pándy Piroska, Rozsos István, Barát Attila, Weil Róbert, Bajza Viktória, Kuthy Patrícia, Vikidál Gyula és Nagy Balázs, közreműködött a Madách Színház kórusa és zenekara.
De mit fed a koncertváltozat kifejezés? A színpadot a zenekar és a kórus foglalta el, az előttük lévő széksoron pedig a színészek ültek. Az ismert dalok természetesen felcsendülnek, de mozgás vagy játék szinte nincs is. A történetet narrátor meséli, a szereplők, amikor sor kerül rájuk, odalépnek a mikrofonhoz, énekelnek, majd ismét visszaülnek. Furcsamód még a duettekben sem néznek egymásra. Aki nem tudta, hogy ezt a változatot hozzák a Dóm térre, minden bizonnyal csalódottan tért haza. 
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..