home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kőkemény ultrák
Brasnyó Zoltán
2020.04.23.
LXXV. évf. 16. szám
Kőkemény ultrák

Sohasem voltam valami óriási focirajongó, a futballhuligánok világa azonban mindig is érdekelt. Erről a szubkultúráról általában annyit látunk a hírekben, hogy éppen mekkora balhékat robbantott ki egy-egy világváros utcáin, mekkora kárt okozott, hány ember sérült vagy halt meg, illetve hány huligánt tartóztattak le a rendőrök. Esztelennek, értelmetlennek és állatiasnak tűnik az egész jelenség, a médiabeszámolók alapján pedig meggyőződésem, hogy az emberek nagy részének kizárólag ennyi jön le ezekről a csoportokról.

A valódi helyzet talán nincs is ettől olyan távol, az igazság viszont az, hogy mindennek van egy másik oldala is. A fanatikus szurkolói csoportok közösséget, testvériséget, köteléket nyújtanak megannyi utcagyereknek és jobb sorsra érdemes, magányos fiatalnak. A szép gondolatok és ideák persze akkor esnek kútba, amikor vér serken vagy valaki meghal. Hogy Szerbiában és Magyarországon mit látunk ebből a világból, az persze igazán sajátos, az angliai és az olasz drukkerek viszont ebben is külön ligát alkotnak. Több film és könyv is született erről a közegről. James Bannon megírta saját élettörténetét a Beépített huligánban, melyből Személyazonosság (I. D.) címmel forgattak angol filmet. Aztán persze ott van a Huligánok (Green Street Hooligans), benne mindannyiunk Frodójával, Elijah Wooddal.


Képek: imdb.com

A kőkemény ultrák világa egy olasz Netflix-filmnek is központi témája. Az Ultrák Nápolyban játszódik, és a régi iskola, azaz a deresedő halántékú, pocakos „ősultrák”, valamint a fiatalabb és ezerszer kegyetlenebb generáció harcát örökíti meg. A majd ötvenéves Sandro legenda az Apacsok (azaz egy fiktív nápolyi focicsapat) ultráinak körében. Egész életét stadionokban töltötte. Bunyózott, szurkolt, letartóztatták, végül kitiltották a meccsekről, ezért még a szokásosnál is nagyobb tisztelet övezi. Kora előrehaladtával azonban szenvedélye halványulni kezd. A számvetés végén válaszúthoz érkezik, döntését viszont csak jóval később, a film vége felé sikerül megfogalmaznia. „Ti tettetek tönkre” — mondja egy harcostársának, aki fel sem fogja, mi baja lehet Sandrónak. Azaz némi sejtése azért van: a férfi megismerkedett egy nővel, és családra vágyik. Le akar számolni a múltjával, és minél távolabb akarja magát tudni a balhétól.

Közben egy fiatal srác útját is egyengeti, aki éppen az Apacsok soraiban talál új otthonra. Sandro persze figyelmezteti, hogy bátyja sorsára jut majd, aki egy római összetűzés során veszítette életét. Anélkül, hogy felfedném a film végét, legyen elég annyi, hogy mindketten beteljesítik a saját sorsukat. A befejezés szomorú, hősies, és egy kicsit talán alulmúlja a várakozásunkat. Brutális jeleneteket bőven láthatunk, a karakterek pedig — Sandrót leszámítva — igencsak egysíkúak lettek.

 

 

A Napoli FC helyett egy fiktív csapatot találtak ki, ami érthető döntés, egy kissé mégis mindvégig zavaró és komolytalan volt. A film a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az olasz filmművészet mesterművének, ennek ellenére érdekes látlelet a mai ultrák közösségéről, és különösen izgalmas lehet azoknak, akiket érdekel ez a világ. Mert ennek bemutatásában nincs hiány: az olasz szurkolói dalok és rigmusok valami elképesztően erőteljesek és élvezetesek, egy-egy Apacs-temetés vagy -esküvő pedig a teljes csapat részvételével folyik, a maga fennkölt, mégis egy kissé ijesztő valójában.

Francesco Lettieri Netflix-filmjében számunkra talán (még) ismeretlen színészgárda mutatkozik be, az olasz szenvedélyt és alakításokat viszont élvezet volt nézni. Az Ultrák, ha nem is teljes mértékben igaz történet, mégis olyan alkotás, amely bepillantást nyújt ebbe a furcsa, erőszakos és sokunktól oly távoli világba. Minden bizonnyal megtörtént események és valódi sorsok ihlették, a hangulata pedig több ponton is a Gomorra című filmre, illetve későbbi tévésorozatra emlékeztetett, melyet elsősorban azoknak ajánlok, akiket érdekel, hogyan működik a valódi olasz maffia — persze a megfelelő arányú dramatizálással.

Ne várjunk Fellini-filmet, de az Ultrákat akkor is ajánlott megnézni, ha vérmes szurkolók vagy csak mamuszos focinézők vagyunk. Sőt még azoknak is bátran tudom ajánlani, akik nincsenek tisztában azzal, hogy mi az a les. Ebben a filmben ugyanis éppen a futballból van a legkevesebb.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..