home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kocsimúzeum Kelebián
KOVÁCS Nándor
2012.09.19.
LXVII. évf. 38. szám
Kocsimúzeum Kelebián

A kelebiai méntelepen szeptember 16-án megnyílt az ország első kocsimúzeuma, ahol a látogató megismerheti az egykori egyedüli négykerekűt, a szekértől kezdve a postakocsin és fiákeren keresztül egészen a halottaskocsiig. Mint a megnyitóünnepségen Keresztes Terézia, a múzeum megálmodója elmondta, a kiállított tárgyak a tudásról, a kultúráról és a hagyományról tanúskodnak. A méntelep tulajdonosa, Milenko Aleksić annak a reményének adott hangot, hogy az intézménnyel hozzájárulhatnak a turizmus fejlesztéséhez. Itt jegyezném azonban meg, hogy éppen a turisták érdekében kellene több nyelven, így magyarul is kiírni a kiállított tárgyakhoz fűződő tudnivalókat. A kocsimúzeum megnyitását követően a látogatóknak lovasbemutatót tartottak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..