home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kiváló rendezés, pazar mérkőzések
Tóth Tibor
2023.01.30.
LXXVIII. évf. 4. szám
Kiváló rendezés, pazar mérkőzések

A szabadkai kisstadionban a hétvégén 17. alkalommal rendezték meg a Winter Classic elnevezésű nemzetközi veterán-jégkorongtornát, melyen két korosztályban összesen 15 csapat vett részt.

A 30 éven felüliek mezőnyében 5 csapat lépett jégre, míg a 40 év felettiek között 10 együttes küzdött a győzelemért. A fiatalabbak között körbeverés történt, melynek végén az újvidéki Vojvodina szerezte meg az első helyet, megelőzve a Maribor és a Noćne ptice együtteseit. A 40 éven felüliek között mindkét csoportban 5-5 csapat versengett, és a 2 csoportelsőt hirdették ki győztesnek, helyosztókat nem játszottak. A szabadkai Spartacus együttese 3 győzelemmel és 1 vereséggel az A csoport 2. helyén zárta a tornát. A kék-fehérek az első találkozón 3:1-re vezettek a Kiskőrös ellen, ám elég volt néhány megingás, amit a magyarországi vendégek kihasználtak, és zsinórban 4 gólt szerezve 5:3-as győzelmet arattak. A második mérkőzésen már kiszakadt a szabadkai gólzsák, és 8 gólt ütöttek a belgrádi Čunjevi hálójába, majd a kanadai, amerikai, ausztrál, osztrák és szlovákiai játékosokból álló North Hockey együttesét 9:3-ra, a cseh Basa Stumperk gárdáját pedig 5:3-ra győzték le Sándor Zsolték. Az A csoportot veretlenül a már említett Kiskőrös nyerte, míg a B csoport legjobbjának a tavalyi tornagyőztes, a szintén minden mérkőzését megnyerő szlovén Jesenice bizonyult.

Eredmények, 30+: Maribor — North Hockey 11:1, C. zvezda — Vojvodina 1:1, szétlövéssel 2:1, Noćne ptice — North Hockey 4:2, Maribor — C. zvezda 5:2, Noćne ptice — Vojvodina 4:4, szétlövéssel 4:5, Maribor—Vojvodina 3:4, Noćne ptice — C. zvezda 2:0, Vojvodina — North Hockey 6:2, Maribor — Noćne ptice 5:1, North Hockey — C. zvezda 2:9. A végső sorrend: 1. Vojvodina 10, 2. Maribor 9, 3. Noćne ptice 7, 4. C. zvezda 6, 5. North Hockey 0 ponttal.

40+, A csoport: Spartacus—Kiskőrös 3:5, North Hockey — Basa Stumperk 5:3, Spartacus—Čunjevi 8:0, Kiskőrös — Basa Stumperk 9:3, Čunjevi — North Hockey 1:5, Kiskőrös — North Hockey 8:4, Čunjevi — Basa Stumperk 0:6, Spartacus — North Hockey 9:3, Spartacus — Basa Stumperk 5:3, Kiskőrös—Čunjevi 9:5. Végső sorrend: 1. Kiskőrös 12, 2. Spartacus 9, 3. North Hockey 6, 4. Basa Stumperk 3, 5. Čunjevi 0 ponttal.

B csoport: Vojvodina — Drvene nogice 5:1, Old Boys (szlovák) — Silesians (cseh) 1:5, Jesenice — Old Boys 5:0, Vojvodina—Jesenice 2:4, Drvene nogice — Silesians 1:7, Vojvodina—Silesians 1:2, Drvene nogice — Jesenice 1:10, Drvene nogice — Old Boys 3:2, Silesians—Jesenice 1:5, Vojvodina — Old Boys 5:0. Végső sorrend: 1. Jesenice 12, 2. Silesians 9, 3. Vojvodina 6, 4. Drvene nogice 3, 5. Old Boys 0 ponttal.

Fényképezte: Bálint Zsolt

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..