Szalai Attila illusztrációja

Általános iskolás gyerekek csoportja száll fel a trolira egyik szegedi belvárosi megállóban. A főleg lányokból álló csoport intenzíven rágózik, időnként valamelyikük kifújja, és nagyot durrant vele, ügyet sem vetve a körülötte ülő vagy álló utasokra. A zajos társaság egyik lánytagja hangosan meséli, hogy milyen ''csúcsbuli”-ban volt a hétvégén. Pia akadt dögivel, meséli harsányan, a barátnőm ősei nem voltak otthon, azt vehettünk elő, amit akartunk, gyorsan be is nyomtunk erősen, ...szd meg! Csak az volt a baj, ...szd meg, hogy már éjfél után hazajöttek az ősök, és be kellett fejeznünk a vedelést, ...szd meg. Arra már nem is emlékszem, hogy mentem haza!... A többiek hangos vihogása közepette egyre jobban belemelegedett az eset taglalásába, az italok márkáit sorolta, aztán azt, hogy nála ki ivott többet, közben a ...szd meget kötőszóként használta.
A csoport egyik külvárosi megállóban leszállt, az utasok többsége csak nézett maga elé, mindössze néhányan tettek elmarasztaló megjegyzést a hallottakra. Aztán minden visszazökkent a régi kerékvágásba: a jármű haladt, az emberek le- és felszálltak, mintha mi sem történt volna néhány perccel korábban. Pedig történt. Napjaink egyik olyan sajnálatos jelenségével szembesülhettünk, amely immáron nemcsak a Tisza-parti városban manifesztálódik, hanem szerte az országban. Jelesül azzal, hogy a fiatalok egyre korábban találkoznak az egészség- és személyiségromboló ''szerek”-kel, amelyek jórészt befolyásolják, majd meghatározzák életük további csapásirányát is. Merthogy ma már olyan korban nyúlnak a fiatalok (pontosabban: gyerekek) az italospohár után, amikor az alkohol még nagyobb mértékben károsítja őket, mint később. A 12-15 éves gyerekek többsége ugyanis már vagy ismerkedett az alkohollal, vagy teljesen otthonosan mozog a ''pia világá”-ban.
A fenti megállapítás nem légből kapott, hiszen napjainkban már nemcsak a sajtóban, hanem az egészségügyben is egyre többet foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A minap olvashattunk egy szegedi példát is arról, hogy az elmúlt két évben csaknem ötven százalékkal több fiatal került detoxikálóba, igaz, ők már valamivel idősebbek, mint a fent említett kategória, de nem ritka kiskorú gyermekek körében sem az alkoholmérgezés egy-egy jól sikerült hétvégi buli után. A leggyakoribb magyarázat a 14-15 évesek ivászatára, hogy így próbálnak idősebbnek látszani, eljátsszák, hogy ők már voltaképpen felnőttek, s képesek magukba dönteni annyi alkoholt, mint idősebb társaik. Meg ugyanazokat a ''jópofa” dolgokat elkövetni, mint az alkoholmámorban dülöngélő fiatal vagy felnőtt korosztályhoz tartozó renitensek: frissen ültetett fákat kitépni, ablakokat beverni, épületeket festékkel bemázolni, játszóterek libikókáit összetörni...
A közelmúltban szinte mindenütt kiverte a biztosítékot az a kaposvári egyetemi felmérés, amely szerint a gyerekek 65 százaléka nem tartja elítélendőnek a kisebb értékű lopást, 53 százalékuk 12-15 éves korban már nemi életet akar élni, 13 százalékuk pedig bizonyos helyzetben a gyilkosságot is indokoltnak tartja! Az idézett felmérés már csak azért is elgondolkodtató és kétségbeejtő, mert 1400 nyolctizenöt éves korosztályba tartozó gyereket kérdeztek meg, a kapott eredmények tehát híven tükrözik az egész társadalom e rétegének gondolkodásmódját és magatartását. A kutatók természetszerűleg ilyenkor igyekeznek azonnal megvizsgálni azt is, hogy mi okozza az ilyen magatartását a gyermekeknek, miért neveznek ''trendi”-nek olyan viselkedést, amely ellentétes egy egészséges társadalom felfogásával.
A kérdésre sok válasz adható, adnak is a szakemberek, de a legtöbb esetben a konklúzió így hangzik: egész közösségünk erkölcsi-szellemi válságban él, ebből adódnak a bajok. Ráadásul nemcsak nálunk van ilyen helyzet, hanem a nyugati társadalmakban is. (Mintha ez bennünket nagyon vigasztalna...) Igen ám, de azt elfelejtjük, hogy ezt az annyit hangoztatott válságot valaki előidézte, nem jutottunk bele egyik pillanatról a másikba. Évtizedek óta látjuk, hogy egyre nagyobb teret hódít a fiatalok körében az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, a dohányzás, az agresszivitás, a kisebb-nagyobb lopás és rablás, a rombolás, a ''csak úgy, csak azért is betörések”, s elő-előfordul egy-egy súlyos testi sértés és gyilkosság is. De látják ezt azok is, akinek lépniük kellene/kellett volna. Mert valakinek ki kellett szolgálnia azokat a 18 éven aluliakat, akik azután ''tökpiásak” lesznek a bulikban, vagy ilyentájt tavasszal már a parkok, a sétányok padjain üldögélve. S valakinek azt is fel kellene fognia - természetesen akkor, ha ehhez megfelelő erkölcsiségű -, hogy ne legyenek a népszerű (gagyi) kereskedelmi adások műsorvezetői olyanok, akik tökrészegen ülnek a volán mögé, és balestet okoznak, vagy olyanok, akiket erőszakos nemi közösüléssel vádolnak...
Persze, nem lehet csak ezekre fogni a tudományos felmérésben jelzett anomáliák létrejöttét. A család felelősségét is ''előkelő” helyen kell említeni a fentiek vonatkozásában. Annál is inkább, mert a gyerek leginkább otthonról hozza a viselkedési formákat. Meg a normákat is. Azt mutatták ki a felmérésben, hogy a családok felében az apa és az anya egymást járatja le a gyerek előtt: hülyének, idiótának, lúzernek nevezik egymást. Nemritkán a gyereket is. Gyakori a szülők között a hangos veszekedés, a csapkodás, a törés-zúzás, a verekedés. S mindez nem az aluliskolázottság miatt van, hiszen a diplomás szülők esetében is előfordulnak hasonló megnyilvánulások. A gyereket pedig közben belökik a tévé elé, hogy ne legyen szem- és fültanúja a nézeteltérésüknek (bár úgy is az lesz). A tévé pedig ontja az színvonaltalan, gyakran ordenáré valóság show-kat, s az ott látottak lesznek azután a kialakulatlan gyermeki habitus számára a követendők...
Nem tudom, hogy a bevezető sorokban idézett társaság a következő hétvégén lesz-e ismét ''csúcsbuli”-ban, azt sem, hogy menyi alkoholt sikerül majd elfogyasztaniuk, s mikor jönnek haza a szülők, mikor zavarják meg a tinédzserek szórakozását. S azt sem, hogy a 12-13 éves gyerekek szülei időnként megkérdezik-e: mit keresel, fiam/lányom éjfél után az utcán?
Mert itt kellene kezdeni.