home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kishegyesen a helyi járulék bevezetéséről szavaznak a polgárok
Tóth Péter
2015.11.20.
LXX. évf. 47. szám

Kishegyes község mindhárom településén népszavazást tartanak a helyi járulék bevezetéséről. A november 7-étől november 22-éig terjedő időszakban mindennap 8 és 19 óra között szavazhatnak a polgárok igennel vagy nemmel

Kishegyesen kívül Szeghegyen és Bácsfeketehegyen. 2016. január 1-jétől 2025. december 31-éig a foglalkoztatottak a nettó jövedelmük 2,5 százalékát, a földművesek évente hektáronként 45 kg búza árát, a nyugdíjasok pedig ellátmányuk 1 százalékát fizethetik be helyi járulékként, ha ehhez még külön hozzájárulnak.

A referendum akkor lesz érvényes, ha a bejegyzett szavazópolgároknak több mint a fele, azaz legalább 50% + 1 személy igennel válaszol a feltett kérdésre, mely arra vonatkozik, hogy egyetért-e a járulék bevezetésével. A kishegyesi helyi közösség épületében két szavazóhelyen voksolhatnak a lakosok. Mintegy 4400 szavazópolgárt jegyeznek, a szóban forgó tízéves időszakban pedig helyi járulék címén 120 millió dináros bevétellel kalkulálnak. Bácsfeketehegyen három és fél ezer szavazót tartanak nyilván, ott 90 milliós bevételre számítanak. A befolyó pénzt utak és járdák karbantartására, a közvilágítás fenntartására, a vízellátás és egyéb közérdekű tevékenységek megvalósítására költenék, ezenkívül a civil szervezetek, sportegyesületek, vallási közösségek, oktatási intézmények támogatását is előirányozták.

A referendum kezdete előtt Kishegyesen egy falugyűlésen számoltak be a december 31-éig még érvényben lévő, szintén tízéves időszakra megszavazott helyi járulék felhasználásáról. Szügyi István, a helyi közösség tanácselnöke a beszámolóban emlékeztetett rá, hogy 1965-től a polgárok folyamatosan fizetik a helyi járulékot. Külön figyelmet érdemel azonban az, amit az elmúlt tíz évben sikerült megvalósítani. A helyi járulék ismételt megszavazása azért is fontos, mert az elért eredményeket, a megvalósított fejlesztéseket meg is kell őrizni, a kiépített objektumokat fenn is kell tartani. A tanácselnök kiemelte az utcák aszfaltozását, melyet elsősorban ugyan pályázati pénzekből sikerült megoldani, de a pályázáshoz szükséges tervek elkészítését a helyi járulékból finanszírozták. A tíz év alatt kilenc utca kapott aszfaltburkolatot, csaknem 5 kilométer hosszúságban. Emellett nyolc utcában betonsávokat alakítottak ki, összesen 1,5 kilométeres hosszúságban. Jó néhány utcában sikerült felújítani a vízvezeték-hálózatot, 2,8 kilométer hosszúságban pedig új fővezeték lefektetésére is sor került. A falu tisztaságának fenntartására és a környezetvédelemre is jutott a pénzből. 2006 óta szervezetten szállítják el a szemetet a településen. Az elmúlt tíz év eredményeihez tartozik még a park rendbetétele is. Téglából járdát alakítottak ki, játszótér épült, szemeteseket helyeztek el, fásítottak. A helyi járuléknak köszönhetően az újszülöttek támogatásban részesülnek, emellett a falu a polgárok temetkezési költségeihez is hozzájárul.

A további tervekről Szügyi elmondta, hogy a kommunális infrastruktúra továbbfejlesztése elsődleges szempont. A vízvezeték-hálózat felújítását is szeretnék folytatni, hogy elkészüljön az egész települést befogó körgyűrű, illetve egy új kút fúrását is tervezik. Az utcák aszfaltozását és betonozását is folytatni kellene, hogy végül minden utcában legyen szilárd burkolat. Január óta a helyi közösség fizeti a közvilágítás és az égők cseréjének költségeit, az áramfogyasztás havi 378 000 dinárba kerül. A helyi járulék nélkül félő, hogy még a közvilágítást sem tudnák a mostani formájában fenntartani.

Szügyi István, a helyi közösség jelenlegi tanácselnöke, Juhász Bálint, aki korábban töltötte be ezt a funkciót, valamint Sipos Tibor, a helyi közösség titkára a falugyűlésen mind egyetértettek abban, hogy a helyi járulék célja elsősorban az itt élő polgárok életminőségének javítása. Az elmúlt két évben csaknem ezer facsemetét osztottak szét a polgároknak, számos szemeteskukát helyeztek ki, mondta Juhász, és azt is hozzátette, hogy huszonhét civil szervezet működését is támogatni tudták. Sikerült visszaszerezni a színháztermet és a szövetkezeti otthont, megújult a színpad fénytechnikája, az új hangtechnika beszerzése is folyamatban van. A korábbi tanácselnök hangsúlyozta, hogy a helyi közösség működéséhez nélkülözhetetlen a helyi járulék. Nincs olyan család Kishegyesen, amely valamilyen formában ne részesült volna a helyi járulék pozitív hozadékaiból, hangsúlyozta Juhász.

A nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel azonban csökkentették a helyi járulék javasolt mértékét. Eddig a nettó személyi jövedelem 3 százalékát kellett befizetni, a mostani javaslat szerint viszont majd csak 2,5-öt. A földművesek esetében évente fizetendő, hektáronként 50 kilogramm búza árát most 45 kilogrammra csökkentették, az idősek pedig a nyugdíj 1,5 százaléka helyett csupán ellátmányuk 1 százalékát fizetnék. Az ő esetükben fontos kiemelni, hogy a járulék megszavazása még nem kötődik automatikusan a fizetési kötelezettséghez. Azok a nyugdíjasok fizetnek majd helyi járulékot, akik a referendum eredményes lebonyolítása után aláírják, hogy fizetni szeretnének.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..