home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Kishegyes községben járt a Magyar Összefogás listavezetője
Talpai Lóránt
2022.10.27.
LXXVII. évf. 43. szám
Kishegyes községben járt a Magyar Összefogás listavezetője

A küldöttség négy helyszínt tekintett meg két településen

Fremond Árpád, a Magyar Összefogás listavezetője Deli Andornak, a Fidesz—KDNP európai parlamenti képviselőjének, Juhász Bálintnak, a VMSZ intézőbizottsága elnökének, valamint Kishegyes Önkormányzata képviselőinek kíséretében Kishegyes községbe látogatott. A küldöttség négy helyszínen járt Bácsfeketehegyen, illetve Kishegyesen, és megtekintette az elmúlt években befejeződött, valamint a jelenleg is tartó fejlesztéseket. Látogatást tettek a felújított bácsfeketehegyi Bányai János Emlékházban, megnézték az önkormányzat legújabb kezdeményezését, a Kishegyesi Birkózóakadémiát, a színházterem és a főtér körüli fejlesztési munkálatokat, valamint a helyi civil szervezetek képviselőivel is találkoztak.

 

Látogatás a Bányai János Emlékházban

Sárközi István, a Kishegyesi Képviselő-testület elnöke a Bányai János Emlékházban köszöntötte a Magyar Összefogás listavezetőjét, majd elmondta, hogy a 2020-ban átadott emlékház a község sikertörténete. Az intézmény tudományos és szellemi műhelyként, valamint könyvtárként is működik. Fremond Árpád az emlékházban kiemelte, hogy ezek az intézmények nagyszerűen mutatják a Magyar Nemzeti Tanács fontosságát. Véleménye szerint a Bányai János Emlékház felújítása és tartalommal való megtöltése a Magyar Nemzeti Tanács egyik legnagyobb sikere volt az utóbbi években. Az épület közösségi térként működik, melynek jelentős közösség-összetartó ereje van, és fontos szerepet tölt be a vajdasági kulturális autonómia megőrzésében is.

 

Újabb sportággal bővült a kishegyesi sportpaletta

A Magyar Összefogás listavezetőjének küldöttsége látogatást tett a Kishegyesi Birkózóakadémián is, mely a Vajdasági Birkózóakadémia keretében működik. Szegedinszki Igor vezetésével 20 kisgyermek mutatta be birkózótudását. Ezután az akadémia ügyvezetője, Bálint Zoltán osztotta meg szakmai gondolatait. A többi közt kiemelte, hogy sikerült két gyakorlószőnyeget vásárolni a gyerekeknek, az egyik Bácsfeketehegyre, a másik pedig Kishegyesre került.

 

Jelentős fejlesztések a községben

Az akadémián tett látogatás után a küldöttség megtekintette a színházteremben és a kishegyesi főtéren jelenleg is zajló munkálatokat, melyek összköltsége eléri a 170 millió dinárt. Végül Kishegyes Helyi Közössége tetőterében a civil szervezetek képviselői mondhatták el észrevételeiket, és tehették fel legfontosabb kérdéseiket a Magyar Összefogás listavezetőjének.

Fremond Árpád a Kishegyes község területén végbemenő fejlesztések kapcsán kiemelte, hogy a szövetkezeti otthon, illetve a színház tervdokumentációjának elkészítése és felújítása mintegy 170 millió, az óvodafejlesztések 5 millió, a könyvtár számítógépes rendszerének fejlesztése pedig 300 000 dinárba került. Emellett a civil szervezetek mintegy 400 000 dinárral pályázhattak ebben az esztendőben.

Deli Andor európai parlamenti képviselő a Kishegyesen tett látogatása után elmondta, hogy szinte Európában is párját ritkítja az a fejlesztéssorozat, amely a községben történik. Mindezt nagymértékben segíti, hogy Szerbiában intézményesítve van a magyar kisebbség kulturális autonómiája. A Magyar Nemzeti Tanácsnak pedig főszerepe van ebben, ezért is fontos, hogy minden vajdasági magyar polgár megérezze, hogy a közelgő választás róla és arról a községről is szól, amelyben él.

Fényképezte: Talpai Lóránt

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..