* Egyértelmű volt, hogy a matematika világában folytatja a tanulmányait?

— Igen, mert a logikai összefüggések, a problémamegoldás ragadott meg az iskolai tanulásban, a szorgalmi feladat megoldását csak én „álmodtam meg”, és ez nagyon jó érzés volt. De az egyetemen ismertem meg igazán, hogy milyen izgalmas kaland a matematika rejtelmeit fürkészni, és ez nem könnyű feladat. A matek keretében is inkább a konkrétabb, gyakorlatiasabb témaköröket szerettem, és a geometriát (az absztrakt dolgokat meghagyom az informatikusoknak). Próbáltak rábeszélni vegyészetre és építészetre, de jobb, hogy nem azt választottam, mert allergiás és érzékeny vagyok a szagokra, a tervrajzok szerkesztését pedig a szemem nem bírta volna.

* Egy tanárnak nemcsak szeretnie kell a tantárgyát, hanem átadni is tudnia kell. Önnek voltak segítői a pedagógusi pályán?

— Mint kezdőt a mély vízbe vetettek, mert a tanárhiány miatt inasiskolában, vegyészeti technikumban, valamint a gimnázium természeti és társadalmi tagozatán is kellett tanítanom. De a zentai gimiben is jó tanáraim voltak, az ő módszereiket próbáltam alkalmazni, azaz a gyengébbektől alapfeladatok megoldását kérni, a jobbaknak pedig szorgalmi, logikai és különleges gondolkodást igénylő példákat adni. Két év után 1974-től a szabadkai Matematikai és Nyelvi Gimnáziumban is többféle matematika-tantárgyat és ábrázoló mértant is tanítottam, itt már a gyakorlott kollégákkal az állandó együttműködés által tapasztalatot cseréltünk. Rendszeresen jártam továbbképzésekre, így sokféle hasznos tapasztalatot, módszert és jó gyakorlatot szereztem, különösen a magyarországi matematikai konferenciákon (Rátz László Vándorgyűlés). 1996-tól a Szabadkai Nyári Akadémián a matematikaszekciót szerveztem, és neves előadókat hívtunk meg. A ’90-es években hazajárt Újvidékre Cofman Judit, az erlangeni Matematikai Módszertani Intézet világhírű tanára, és nagy élvezettel tanultuk tőle a felfedeztető módszert. Magyar és szerb diákoknak egyaránt tartott előadást, de Angliában és az Egyesült Államokban is a matematikai táborok során öröm volt látni, hogy milyen módon ragadta el a tanuló ifjúságot a gondolati fonálgombolyításával, ami számukra életre szóló élményt adott.

* Vannak-e módszerei, hogy miként lehet a gyerekekkel megszerettetni a matematikát?

— Sokat változtak a matematikafeladatatok, -témakörök és a módszerek is. Akkor sajnos még csak a negyedik osztályban tanultunk kombinatorikát és valószínűségszámítást, mely a mai oktatásban már óvodai szinten is megjelenik a logikai gondolkodás fejlesztése miatt. Például hogy hányféleképpen lehet felöltöztetni a babát, ha van 5-féle ingem, 4 nadrágom és 3 sapkám. Az évek folyamán azt tapasztaltam, hogy mint minden mást, a matekot is érdekes feladatok által lehet megszerettetni a tanulókkal, fontos, hogy hogyan ízlelik meg ezt a tantárgyat, a tanár egyik feladata pedig megmutatni nekik, hogy a matematika a mindennapjainkban bárhol előfordulhat. Egyik gyereknek sem szabad azt mondani, hogy a matek nehéz, és nem lehet megtanulni, mert akkor elzárkózik előle. Elemi és középiskolában is mindenkivel induktív módszerrel kell kezdeni, vagyis az egyszerűbb esetek feldolgozása után következhetnek az összetettebb feladatok, és ki meddig tud eljutni. A deduktív módszerrel csak a legjobbaknál próbálkozunk. Mindig kísérleteztem bizonyos kalandozásokkal, próbálkozásokkal úgy, hogy ha módosítjuk az adatokat, akkor azok hogyan változtatják meg az eredményt. Kísérleteztünk, hogy mikor és hányféle megoldás van, vagy ha nincs, akkor annak mi az oka. Sokszor már előre kértem tippeket, és utána érdekes volt a megoldáshoz vezető út. Ezért kell szorgalmi, de nem sablonos feladatot feladni, hadd kutassanak a tanulók, mert így saját maguk baktatnak végig a felfedezés útján. Ezeket a megoldásokat jutalmazni kell, mert ez kedvet csinál nekik a következő próbálkozáshoz, a siker pedig életre szóló élményt ad.

* Az ön nevéhez köthető a Cofman Judit Tehetségfejlesztő Iskola megalapítása, mely intézmény a tehetségek felkarolásával foglalkozik. Mesélne a kezdetekről és a megvalósításról?

— Itt idézném Steven Gerrardot: „A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér.” A Cofman-iskolát 1996-ban sikerült elindítani lelkes matematikatanárok csapatával, mert 1992-ben felkértek a vajdasági középiskolai csapat régióvezetőjének az NMMV-re (Nemzetközi Magyar Matematikaverseny), amit örömmel vállaltam. Azzal, hogy a matematikai gimnáziumban dolgoztam, sok tehetséggel találkoztam, és foglalkoztam velük, azaz mentoráltam őket, viszont a hazai versenyek egyoldalúsága miatt nem volt a tanulóknak sikerélményük, így az NMMV elindítása 1992-ben ösztönzőleg hatott rám és a diákjainkra, mert összemérhették tudásukat az öt régió matekversenyzői. Sokat tanultunk ezeken a rendezvényeken a matek mellett, például a magyar történelmet is a helyszínek által. Csiszolhattuk a magyar matematikai elnevezéseket is (most már a felsősöknek is létezik NMMV). Ha azt akartuk, hogy díjazottak is legyenek a csapatunkban, akkor keményen kellett készülnünk a megmérettetésekre. Kiderült, nem elegendő csak egyénileg dolgozni, hanem csoportos tehetségfejlesztésre volt szükség — ezt valósítjuk meg a Cofman-iskolában. A diákok nagyon sokat tanulnak egymástól is a csoportmunka által, és sok jó ötlet többféle megoldási módozatot eredményez. Mi egy érdekes matekkalandra csábítjuk a Cofman-iskolába az érdeklődő diákokat, játékos feladatok által ízleltetjük meg velük a matek zamatát, és a többséget sikerül is bevonni ebbe. Egyúttal sokféle matekversenyre (részletes indoklást igénylő és feleletválasztós) is felkészítjük őket, és ezeken a megmérettetéseken az iskolai tananyag mellett versenymatek-témakörök jelentkeznek — ezt igyekszünk megismertetni az élversenyzőkkel. Mindenkit próbálunk versenyzésre ösztönözni a neki megfelelő kategóriában, mert az életben és a felvételiken is össze kell mérni a tudást. Nagyon sok diákunk díjazott vagy dicséretes lett, de aki eljut egy NMMV-re, az már a válogató (Fekete Mihály-matematikaverseny) által a legjobb eredményt érte el Vajdaságban. Ezáltal megnyílik előttük a lehetőség, hogy bármilyen pályán sikeresek legyenek.

* Pedagógusként mire gondol szívesen vissza, mi nyújtott sikerélményt ebben a hivatásban?

— Elsősorban a vidám, egészséges fiatalokkal való együttműködés, akár a matematika terén, akár a napi problémák megoldásában. Igaz, nem könnyű feladat, de ezeken a matektagozatokon már elég öntudatosak voltak a középiskolások, és a szüleikkel is jól lehetett együttműködni (kivételek is akadtak, de a többség győzött!). A meggyőzés módszerét alkalmaztam, mert kényszerrel nem lehet célt érni, és ezen a szülők is csodálkoztak, hogy gyerekeik az iskolában rendesen viselkednek, szorgosan tanulnak.

* Hogyan látja, van utánpótlás a pályán?

— Az elszánt matekosok céltudatosak, és törekszenek, hogy elérjék, amit szeretnének. Már a világ minden táján van magasan képzett diákunk, aki a matek által érvényesült mint tudós, kutató, mérnök, informatikus, vegyész, fizikus, és mindegyikük nagy lelkesedéssel mesél ezekről a matekkalandokról. Minden generációból voltak, akik matektanári pályára szánták magukat, ki elhivatottságból, ki pedig kényszerből, mert ez hiányszakma (több tanító és mérnök is matektanárként dolgozik, és ha szereti ezt a tantárgyat, akkor meg is tudja szerettetni azt.) A legjobb munkatársaim egy része a mai napig is a volt tanítványok, a vajdasági matekversenyzők köréből kerül ki.