home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kisboldogasszony ünnepe Doroszlón
KOVÁCS Nándor
2013.09.11.
LXVIII. évf. 37. szám
Kisboldogasszony ünnepe Doroszlón

„Amikor itt találkozunk, együtt vagyunk, hitünkben megerősödünk, és ezzel a töltettel nyugodtan folytatjuk majd otthon a megkezdett utat, mert amellett, hogy Istennel és egymással is szót tudunk érteni, létünkre is választ tudunk adni...”

— Hosszú évszázadok óta zarándokol ide hívő népünk, hogy kifejezze háláját, köszönetét a segítő és oltalmazó Szűzanya iránt, hiszen korunkban egyre nagyobb szükségünk van mindazokra a kegyelmekre, amelyekért közbenjárását kérjük Szent fiánál. A zarándokok évről évre a mindennapoktól elszakadva azért jönnek el ide a kegyhelyre, hogy találkozzanak a Boldogasszonnyal és a szentekkel, köztük az Árpád-házi szentjeink sorával — mondta Doroszlón Pénzes János megyés püspök a Kisboldogasszony napján ünnepi szentmisét bemutató Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapátot, püspököt köszöntve. A főapát úr jelenlétében, tette hozzá, Nagyasszonyunk pártfogását látjuk, hiszen a főapát úr azért érkezett, hogy elmélyítse bennünk a katolikus hitet, kitartásra bátorítson hitünk és magyarságunk tekintetében egyaránt.    
— Nekünk, bencéseknek a jelszavunk Pannonhalmán is az ,,ora et labora’’, vagyis az ,,imádkozzál és dolgozzál’’. Legegyszerűbben úgy mutathatnám be kolostorunkat, hogy a Szent Márton-hegyére épült kommunikációs központ, amelyben a kommunikáció három irányba történik. Ilyen szerepet tölt be ez a doroszlói búcsújáróhely is, mert amikor itt találkozunk, együtt vagyunk, hitünkben megerősödünk, és ezzel a töltettel nyugodtan folytatjuk majd otthon a megkezdett utat, mert amellett, hogy Istennel és egymással is szót tudunk érteni, létünkre is választ tudunk adni —  mondta szentbeszédében Várszegi Asztrik bencés püspök, majd így folytatta: — Habár a világ tele van szenvedéssel, a mi küldetésünk az, hogy itt legyünk, és megnyíljunk, mert mindaz, ami a szentmisén történik, értünk van. Pál apostol is arra hívja fel a figyelmet, hogy az istenszeretőnek minden a javára válik, még a hívő embert érő rossz, igazságtalanság vagy szenvedés is.
A szentmise után a hívek a főapát és Pénzes János szabadkai megyés püspök vezetésével a Szűzanya szobrához vonultak szentségimádásra.
Főtisztelendő Verebélyi Árpád, Gombos és Doroszló plébánosa, a Szentkút őre köszönetet mondott a vallási eseményt jelenlétükkel megtisztelő, illetve a kegyhely felújítását, valamint a Szent János Ház építését támogató közjogi méltóságoknak, köztük Németh Zsoltnak, Magyarország Külügyminisztériuma parlamenti államtitkárának, Nikowitz Oszkárnak, Magyarország belgrádi nagykövetének, Korsós Tamás szabadkai főkonzulnak, Pintér Attilának, a Külügyminisztérium Nyugat-Balkán Főosztálya osztályvezetőjének, Pásztor Istvánnak, a Tartományi Képviselőház elnökének, a tartományi intézmények képviselőinek, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosának, valamint a megjelent magyarországi és délvidéki települések polgármestereinek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..