
Óriási pluszra tehetünk szert a pihenésünk érdekében, amikor úgy döntünk, hogy beépítjük a teraszunkat. A beépítésen azt értem, hogy kellően berendezzük, ha kell, védetté is tesszük. Egyszóval kapunk egy új teret, ahol vendégeket is fogadhatunk, partit is csaphatunk.

A teraszunk a teljes tavaszi, nyári és talán őszi szezon fontos helyszíne. Hogy mennyi ideig használjuk, az csupán attól függ, hogy mennyire lehet téliesíteni, a hűvösebb napokon mennyire tudjuk zárttá tenni. Ha télre be tudjuk zárni, akkor a növényeinket is teleltethetjük itt, és a hűvös idő beálltával használni is lehet.
A szerző látványtervei
A most bemutatott terasz egy garázsból lett átalakítva, mely használaton kívül volt — a kocsi új helyet kapott. Ez a már nem használatos garázs közvetlenül a ház után van építve, egybekapcsolódik a lakóterülettel, és a nappaliból hatalmas, elhúzható balkonajtóval lett egybenyitva.
Az elgondolás az volt, hogy legyen zárható, valamint egyik oldala szintén nagy tolóajtóval nyitható, hogy a természet is élvezhető legyen, amikor azt az időjárás megengedi. A teraszunk tervezésekor érdemes elgondolkodnunk ezen is, hiszen ha zárttá tehető, védve van a csapadéktól, széltől.
Ebben az esetben fontos szempont volt, hogy nagyobb partik, családi, baráti összejövetelek helyszíne is lehessen. Ezért kialakítottunk egy nagyobb étkezőterületet kerti rattanszékekkel, asztallal, mely egy nagyobb, akár nyolc-tíz fős társaságnak is megfelel. A helyiséget gazdagítottuk egy bár résszel is.
A rattanból készült ülőgarnitúra mögé dekorfalat álmodtunk meg, mégpedig egy lézervágott fémdekorációt, famintával ötvözve. A dekorfal hátsó megvilágítást kapott, mely teljes harmóniát kölcsönöz a loft hangulatú térnek.
A bár részt famintázatú elemek alkotják, és a mosogatógép, a mosogatótálca, valamint a poharaknak tervezett tároló itt kapott helyet, hiszen a konyha távolabb esik. A bár hátsó részére kőburkolatot terveztünk, a fal közepére famintázatú lap, rá pedig egy televízió került. A helyiség kiválóan alkalmas arra, hogy a férfitársaság futballmeccset nézzen, miközben egy kicsit sörözik. A hűtőszekrénynek a dekorfal mellett találtunk helyet, ahol a forró, nyári napokon az italt, hűsítőt tárolhatják a házigazdák. A kőburkolat loft hangulatú lámpákkal lett megvilágítva, és az étkezőasztal, illetve bár rész fölé eresztett lámpa szintén ilyen stílusú.
A vizesblokk a hűtő mögötti területre került, így nem kell a házba futkosni, ha használni szeretnénk.
Az udvarban gyereksarok található, mely a trambulintól a hintán át a medencéig minden földi jóval kedveskedik a gyermekcsapatnak.
A teraszunk berendezése lehetővé teszi, hogy a lakóterületünket további hasznos területtel bővítsük. Ha a beépítésen gondolkodunk, mindenképp próbáljuk a lakásunkkal azonos stílusban kialakítani. Vegyük figyelembe a területünk nagyságát, elhelyezkedését. Gondoljuk át, hogy mekkora társaságot szeretnénk ott fogadni: nagyobbat, vagy csupán akkora helyünk van, amekkora a szűk családnak, néhány személynek elegendő. Gondoljuk végig azt is, szeretnénk-e fűteni, hogy a hidegebb napokra megfelelő legyen — ilyenkor az építés során be kell iktatnunk a fűtési lehetőségeket. A világítótestek elhelyezkedése szintén fontos, hol legyen helyi, illetve központi megvilágítás. Az egyéb kiállások helyzetét ugyancsak előre kell meghatározni, hogy később ne legyen vele gondunk. Ha minden a helyén van, akkor teljes mértékben élvezhetjük az új közösségi terünket.