* A világpolitika nagy játékosai közül az utóbbi évek folyamán kétségtelenül Kína fejlődött leginkább, és tört az élmezőny legelejére. Melyek a legfőbb tényezői a kínai hegemónia kialakulásának?

— Először is: a méret. Kína területileg nagyjából akkora, mint Európa vagy az Egyesült Államok, de lakossága a többszöröse ezekének. Bőven van tehát erőforrása, s ha ez a hatalmas lakosság rákapcsolódik a modernizációra, és elkezd hatékonyabban termelni, akkor az ország automatikusan globális játékossá válik. Másodszor: a hagyomány. Kína ősi civilizáció, dolgozni, tanulni, vállalkozni tudó és akaró lakossággal, magas kultúrával. Az elmúlt 2000 évből 1800-ban a világ GDP-jének negyedét-harmadát Kína adta, csak az utolsó 200 évben esett vissza a Nyugat felemelkedése miatt. Ami a szemünk előtt zajlik, az nem más, mint az eredeti állapot visszaállása, Kína visszanyeri azt a helyét, amelyet évezredeken keresztül elfoglalt. A dolgok most kerülnek vissza a helyükre. Harmadszor: a kínai vezetőség az elmúlt negyven évben jó döntéseket hozott, amikor kellett, volt mersze változtatni, miközben fenntartotta az ország egységét és rendjét. Ami a legfontosabb: hagyta, hogy a kínai emberek szorgalma és kreativitása érvényesüljön.

Salát Gergely

* Ön nemrég szerzőtársaival karöltve lejegyezte azt a hat meghatározó tendenciát, amely a világpolitikát 2021-ben befolyásolni fogja. Természetesen Kína előkelő helyen szerepel az elemzésben. Hogyan lehetne összegezni ezt a hat tendenciát, főként Kína összefüggésében?

— Az előre jelzett tendenciák közül a koronavírus-járvány felszámolásában Kína élen jár, a kínai—amerikai vetélkedés pedig nem ér véget. A többi közt az EU belső folyamatai vagy Biden elnöksége nagymértékben érintik a távol-keleti óriást, és Kínának szerepe lesz az iráni atomalku újjáélesztésében vagy a liberális nemzetközi rend körüli vitákban is. Úgy lehetne összegezni a 2021-re szóló prognózisunkat, hogy a világ régen volt olyan bizonytalan helyzetben, mint amilyenben most van, de az biztos, hogy Kína súlya növekedni fog, és mindegy, hogy milyen nemzetközi kérdésről van szó, abban a kínaiaknak szavuk lesz.

* Az Egyesült Államok már egy ideje a kínai befolyás visszaszorítására törekszik. Így volt ez Donald Trump elnöksége alatt is, de egyes elemzők szerint ez a jövőben még inkább így lesz.

— Az USA—Kína ellentét oka strukturális. Ahogy ez a történelemben már sokszor előfordult, a nemzetközi rendszerben vezető szerepet betöltő nagyhatalom nem nézi jó szemmel, ha felnő mellette egy másik, és megpróbálja újraosztani az erőforrásokat, befolyási övezeteket. Most Kína egyértelműen ilyen kihívóként viselkedik Amerikával szemben, egyszerűen gazdasági súlyának megnövekedése miatt. A történelem tanulsága szerint az ilyen helyzetekben mindenképp kitör valamilyen konfliktus, az egyes vezetők személyes hozzáállásától, döntéseitől, habitusától függetlenül. Ez a konfliktus valójában már Trump előtt elkezdődött, és utána is folytatódni fog, tehát nagy kínai—amerikai barátkozás a Biden-adminisztráció alatt sem lesz, esetleg az amerikai stílus kevésbé lesz harsány, és a nemzetközi koalícióépítést ügyesebben csinálják, mint Trump alatt. A strukturális ellentét nem tűnik el, nekünk azért kell szurkolnunk, hogy a konfliktusok a békés vetélkedés keretében maradjanak.

* Tajvan szigete továbbra is érzékeny téma Pekingben, folyamatos a feszültség ez ügyben a világpolitikán belül. Mi lehet a jövője ennek a cseppet sem felhőtlen viszonynak?

— Peking soha nem fog lemondani Tajvanról, a tajvaniak viszont egyre kevésbé kötődnek a szárazföldi Kínához, egyre erősebb az önálló tajvani identitás. Hongkong példája sem azt mutatja a szigeten élőknek, hogy érdemes lenne csatlakozniuk a Kínai Népköztársasághoz. Per pillanat nincs olyan jövőkép, amelyet minden érintett elfogadna. Csak remélni lehet, hogy a két fél sikeresen fenntartja a status quót addig, amíg vérontás nélkül sikerül találni egy bölcs és pragmatikus megoldást, például valamiféle laza kínai államszövetség formájában — de ezt persze maguknak a szereplőknek kell kitalálniuk.

* Az orosz—kínai viszony hagyományosan jóval barátibb, mint az amerikai—kínai, de valóban így van ez? Milyen jelenleg az Oroszország és Kína közötti kapcsolat, illetve milyen lesz a közeljövőben?

— A Szovjetunió és Kína között mély ellentétek voltak, még egy kisebb háborút is vívtak egymással a ’60-as években. A ’90-es évek elejéig feszült maradt a viszony, azóta azonban Oroszország és Kína igyekszik együttműködni. Utolsó területi vitáikat a 2000-es években rendezték, az utóbbi évtizedben pedig az a tény, hogy az Egyesült Államok mindkettőjüket afféle főellenségként kezeli, arra ösztönzi Moszkvát és Pekinget, hogy ellentéteiket félretéve egymásnak vessék hátukat, és együtt igyekezzenek ellenállni a nyugati nyomásnak. A Krím annektálása óta a kapcsolat még inkább elmélyült, hiszen az embargó sújtotta oroszoknak nagy szükségük van a kínai piacra és befektetésekre, Kína pedig szinte korlátlan mennyiségű orosz energiahordozót és nyersanyagot képes felszívni. Ha azonban nem lenne a közös ellenség — jelen esetben az USA —, akkor rengeteg konfliktusforrás a felszínre kerülhetne a közép-ázsiai befolyástól a délkelet-szibériai területek hovatartozásáig. De egyelőre jegelik ezeket a kérdéseket.

* Kínából indult tavaly a világjárvány, ezért elkerülhetetlen egy kérdés ezzel kapcsolatban is. Jól érzékelhető, hogy az említett két állam, Oroszország és Kína a legügyesebb az úgynevezett vakcinadiplomáciában. Elképesztő mennyiségű oltóanyagot tudnak értékesíteni. Úgy tűnik, hogy a kínai gazdaság még a járványból is megerősödve kerülhet ki…

— A járvány a kínai gazdaságot is megviselte, a tervezett 5-6%-os növekedés helyett tavaly „csak” 2%-os lett, ami évtizedek óta példátlanul alacsony szám. A világgazdaság gyengélkedése sem tesz jót Kínának. A relatív súlya nő, hiszen mások visszaesnek, de a kínai embereket nem ez érdekli, hanem hogy ők jobban élnek-e évről évre. A vakcinák és az egyéb egészségügyi termékek exportja néhány iparágnak jót tesz, de ezek szerepe marginális, annál már jóval fejlettebb és nagyobb a kínai gazdaság, hogy néhány százmillió adag vakcina kivitele jelentős hatással legyen rá. A vakcinadiplomáciának inkább a politikai hatása fontos. A fejlődő országokat a kínaiak és kisebb mértékben az oroszok látják el oltóanyaggal, a nyugati vakcinákat a nyugati országok lestoppolták maguknak. Tehát a nem a Nyugathoz és annak szövetségi rendszeréhez tartozó országokban — a Föld 7,5 milliárd lakosából 6,5 milliárd ilyenben él — a kínaiak presztízse, elfogadottsága és a beléjük vetett bizalom növekedhet, aminek hosszú távon fontos következményei lehetnek.