A nyugati világban a kommunizmus térvesztéséről, a „történelem” végéről értekeztek az elmúlt évtizedekben, de ez főleg az elmúlt harminc évre volt jellemző. A Szovjetunió széthullása után azt hitték, Kína úgy integrálódik a világgazdaságba, hogy közben majd Amerika irányába gravitál, ami az értékrendjét és a politikai berendezkedést illeti. Még nem is olyan régen viccelődés tárgya volt a nyugati világban a kínai életmód, mígnem rá kellett jönni, hogy olyan értelemben szó sincs nyugatiasodásról, hogy majd ott is többpártrendszer lesz, szabad választások és külföldi befolyás a már ismert módszerekkel. Kemény kommunista diktatúra, vadkapitalista elemekkel fűszerezve, valamint a lassú víz partot mos elven a sok munka oda vezetett, hogy Kína lett az Egyesült Államok kihívója a világ első számú gazdasági nagyhatalma címért. Miközben paradox módon a két ország gazdasága hihetetlen módon összefonódott. Olyannyira, hogy az olcsó kínai termékek a stagnáló amerikai életszínvonal meghatározó tényezőjévé váltak.

(Szalai Attila rajza)

Hogy Kína jelentős fenyegetés az Amerikai Egyesült Államok számára, és ez egyúttal nagy nemzetbiztonsági kockázat is, azt már az Obama-féle adminisztráció felismerte. Ez lehetett a fő oka annak, hogy a csendes-óceáni kereskedelmi partnerekkel egy szövetségi rendszert hoztak létre, mely lényegében Kínán kívül minden jelentős ázsiai országot magában foglalt. A Trump-adminisztráció viszont szétzilálta ezt az együttműködést, majd pedig vámháborúba kezdett Kínával. Biden csapatának nem lesz könnyű dolga, ha hatékonyan szeretné kezelni a helyzetet, mert a mostani viszonyok közepette nem nagyon létezhet túl jó megoldás. Az amerikai hadsereg és a biztonságpolitikai mélyállam teljes erejével próbál válaszokat adni a kínai kihívásra. Mivel ez a törekvés mind a republikánusok, mind a demokraták támogatását élvezi, csaknem teljesen mindegy, éppen hogyan hívják az elnököt a Fehér Házban, és melyik párt jelölte.

Az ázsiai óriás még sok mindenben le van maradva. A technológiaváltás üteme Kínában sokkal gyorsabb, mint a riválisainál, és ez az, ami az amerikai világelsőség jövőjét veszélyezteti.

A távozó Trump-kormányzat eközben egyfajta kényszerpályára helyezheti a Biden-adminisztrációt is. Ha utóbbi a közeljövőben megpróbálna a kompromisszum felé elmozdulni, akkor a republikánusok azonnal Kína-barátsággal vádolhatják meg. Szerintük ugyanis a kínai cégek stratégiája továbbra is csak annyi, hogy ellopják az amerikai vállalatok szellemi tulajdonát, lemásolják, majd átveszik a helyüket a globális piacon. 

Mindezek tükrében érdekes fejlemény, hogy Vang Ji kínai külügyminiszter elsődleges feladatnak nevezte, hogy a két fél közösen igyekezzen elgördíteni az akadályokat a kétoldalú kapcsolatok útjából. Kínának és az Egyesült Államoknak a két ország közös érdekeit szem előtt tartó irányban kellene gondolkodniuk, hogy újjáépíthessék a kölcsönös bizalmat — fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a helyzet azért ilyen, mert „amerikai részről néhányan ragaszkodnak az ideológiai előítéleteikhez és a hidegháborús mentalitáshoz”.

Egyik fél felvetései sem nélkülözik az igazságalapot, éppen ezért nagyon nehéz megjósolni, hogy a közeljövőben milyen irányban változhat Peking és Washington viszonya.