home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kilencedszer találkoztak a népzenészek
Talpai Lóránt
2023.01.15.
LXXVIII. évf. 2. szám
Kilencedszer találkoztak a népzenészek

A hétvégén Kishegyesen, a Kátai Vendégházban tartották meg az immár IX. Vajdasági Népzenész-találkozót. A rendezvényre Vajdaság egész területéről érkeztek népzenészek, zeneoktatók, énekesek és hagyományőrzők. Naponta több mint negyven vajdasági muzsikus fordult meg a táborban. 

A kétnapos találkozón Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára és Gombai Tamás vonósoktató a széki zenekarok zenei repertoárjáról, valamint a prímások játékstílusáról tartott előadást. Sőregi Anna népdalénekes pedig a széki énektanulás fortélyait próbálta bemutatni és átadni a hallgatóságnak. Emellett a Pántlika zenekar tartott gyakorlati és énekoktatást a sárközi népdalokról, illetve a tamburazenéről. A kiváló tanárokkal, népzenészekkel, énekesekkel és hagyományőrzőkkel a találkozón részt vevőknek lehetőségük nyílt az együtt muzsikálásra és nem utolsósorban a szórakozásra is. A tanórák mellett ugyanis a népzenei összejövetel az esti órákban a kötetlen társalgásról és örömzenéről szólt.

— Mindez azért is fontos, mert ezeken az esteken térségünk szinte minden aktív népzenei együttesének tagjai találkozhatnak. Röviden megfogalmazva eljön a népzenészeink „énideje”. Ezenkívül ez a csaknem egy évtizede indult, teljesen alulról építkező népzenei kezdeményezés fontos edukációs szerepet is betölt, és kiváló tapasztaltszerzési terepet nyújt a fiatal zenészek számára. Ezért egy cseppet sem véletlen, hogy évről évre mind több fiatal látogat el a népzenész-találkozóra — emelte ki Juhász Gábor, a Juhászok Civil Szervezet elnöke és a rendezvény fő szervezője.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..