home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kikelet havában, Ürményházán
Martinek Imre
2022.03.25.
LXXVII. évf. 12. szám
Kikelet havában, Ürményházán

Apró lépésekkel, de annál szívósabb és elszántabb közösségi összefogódzással megvalósult fásítási akciók tanúi lehettünk Ürményházán az idei kikelet havának (március) negyedik csütörtökén.

A dél-bánáti Zichyfalva község DTD-parti falucskájának határában jegyzett akciók keretében szélvédelmi sávok formálódtak, illetve egy, a közelmúltban hatékonyan felszámolt helyi illegális szemétlerakó hely észszerű újratervezése valósult meg. A projektumnak, melynek keretében ezer nyárfacsemete lett kiültetve Ürményházán, a Vajdaság Erdői Közvállalat volt a fővédnöke. Újságírói kérdésre válaszolva az intézmény igazgatója, Kókai Roland úr elmondta, hogy bár átalányosan nézve e gesztus csupán aprócska lépésnek tűnhet az előttünk álló fásítási és környezetvédelmi teendők rengetegében, az akció üzenete és súlya korántsem lebecsülendő. Már csak azért sem, mivel a kezdeményezői szikrát éppen maguk a helybéliek pattintották ki, s ha már megtették, szívvel-lélekkel léptek is a tettek mezejére. Szomszédaikkal is összefogódzva. Ebben kaptak hatékony támogatást a Vajdaság Erdői Közvállalattól.  

Alkalom volt egyúttal e találkozás egy, a helyi (ürményházai) Közművelődés által megvásárolt ingatlan megtekintésére is, a néhai Naftagas lakónegyedben. A csatornaparti faluszélen. Mint megtudtuk, az objektum eredetileg a NIS vállalatnak a környékbeli olajmezőkön dolgozó munkásai rekreációs igényeit szolgálta. A vele járó kisfoci-, röplabda- és kosárpályán a falu fiataljai is osztoztak, homokozós játszóterén pedig a kolónia és a belső település legkisebbjei. A szóban forgó, kronológiailag a közelmúltban megvalósított kezdő beruházás Magyarország Kormánya, pontosabban a Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága támogatásával történt. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázatán keresztül, az MNT közvetítésével.

A leendő Ürményházi Közösségi Ház körüli további felújítási tervekről, beleértve az ingatlant — mégpedig annak teljességében — belátható éveken belül újra funkcionálissá tevő elképzeléseket is, Pintér Anna-Mária, a VMSZ Intézőbizottságának tagja vázolta fel az egybegyűltek előtt. Személyes jelenlétével mindkét eseményt Úri Emese, a VMSZ parlamenti jelöltje is megtisztelte.

Fényképezte: Martinek Imre

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..