Ezt a kérdést nehéz volna pontosan megválaszolni. A legtöbb feketemunkást ugyanis a mezőgazdaságban és az építőiparban alkalmazzák, a számuk pedig a szezon kezdetével növekszik, később viszont csökken. A tavalyi év utolsó negyedében a Köztársasági Statisztikai Hivatal kimutatásában 2 160 700 foglalkoztatott szerepelt. Bizonyos források szerint 570 000 fős azoknak a csoportja, akik nem szerepelnek a nyilvántartásban. Ez azt jelenti, hogy több mint félmillió ember kap ugyan fizetést, de nincs szerződése, nem szaporodnak a munkaévei, a munkaadók pedig nem fizetik utána az adót és a járulékokat. A helyzet súlyosságát tükrözi, hogy sokan elfogadják ezeket a feltételeket, csak legyen munkájuk és némi jövedelmük.

Az illetékes szakszervezet szerint mindenképpen meg kellene hozni az idénymunkát szabályozó törvényt, mely kötelezné a vállalkozót a nála dolgozók státuszának rendezésére — függetlenül attól, hogy mennyi időre alkalmazza őket. Az viszont természetesen nem lenne jó, ha emiatt a gazda csökkentené a napszámot, illetve az órabért.

Nem igazán vagyok otthonos a számok világában, de előfordul, hogy átböngészek egy-egy táblázatot vagy adatoktól hemzsegő szöveget. Különösen akkor, ha figyelemfelkeltő címmel kínálják az olvasónak, mint amilyen például ez is: Vajdaságban 3950 gazdag ember van. Az írásból kiderül, hogy növekszik azoknak a polgároknak a száma, akik valóban dicsekedhetnek a fizetésükkel.

Az adóhivataltól összesen 21 448-an kérték az adójuk megállapítását a 2016. évi jövedelemre — 1561-gyel többen, mint tavaly —, Vajdaságban 3950-en (ebből Újvidéken 1850-en, Pancsován 266-an, Szabadkán 255-en, Nagybecskerek pedig 217-en). Csak csendben jegyzem meg, közülük bizonyára egy sem tartozik a fentebb említett feketemunkások csoportjába. Többségük igazgató, menedzser és mérnök, 75 százalékuk pedig Belgrád területén él. A legalacsonyabb bejelentett bevétel a tavalyi évre 40 millió dinár, a legmagasabb 220 millió, a leggazdagabb szerbiai polgár havonta 18,3 millió dinárt keresett, vagyis 150 000 eurót.

Ezzel szemben mintegy 350 000 polgár, akinek a legkisebb bevétele van, nem engedheti meg magának a legalapvetőbb élelmiszereket sem, a többiek vásárlóereje pedig öt év alatt az egyharmadára esett vissza. A minimálbér 23 920 dinár, a legszűkösebben számolt fogyasztói kosárhoz pedig csaknem 36 000 dinárra van szükség. Tavaly Szerbiában a vásárlóerő az uniós átlag 36 százaléka volt, s ezzel az európai országok listáján az utolsók között szerepel.