home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kijev: eddig több mint ötszáz nemzeti gárdista esett el a harcokban
2022.05.12.
LXXVII. évf. 19. szám
Kijev: eddig több mint ötszáz nemzeti gárdista esett el a harcokban

Az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háborúban eddig az ukrán nemzeti gárda 501 katonája vesztette életét harci feladat teljesítése közben, 1697 pedig megsebesült — hozta nyilvánosságra Olekszij Nadtocsij, a gárda hadműveleti parancsnokságának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán videokapcsolaton keresztül beszélgetett vezető franciaországi egyetemek hallgatóival, akiknek azt mondta: „A háború csak akkor ér véget az ukrán nép számára, ha visszakapjuk, ami a miénk. Őszintén mondom: nincs szükségünk semmi egyébre. Szeretnénk visszakapni a békét”. Hozzátette: „Oroszország sorra elvette minden jogunkat: a földünkhöz való jogot, a választás jogát, végül eljutottunk az élethez való joghoz.” Zelenszkij kifejtette, a tárgyalásokat a háború lezárásáról „csak abból a szempontból lehet lefolytatni, hogy Oroszország megértse döntéseinek tévességét és katasztrofális voltát, és kész legyen elviselni az Ukrajnában elkövetett bűncselekményekért a felelősségre vonást”.


Fotó: Ukranian Government.ua

Közben Olekszij Hromov, az ukrán vezérkar műveleti főigazgatóságának helyettes vezetője tájékoztatóján arról beszélt újságíróknak, hogy a vezérkar tagjai szerint Oroszország ismét megpróbálja elfoglalni a fővárost, Kijevet, mert létre akar hozni egy „új állami entitást”, melyet magához kíván csatolni.

Milos Zeman államfő engedélyezte 103 cseh állampolgár belépését az ukrán fegyveres erők kötelékébe. Az államfő döntését még Petr Fiala kormányfőnek is alá kell írnia. Az államfő és a kormányfő még március elején megállapodott, hogy azok a cseh állampolgárok, akik Ukrajnába mennek az orosz hadsereg ellen harcolni, büntetlenséggel számolhatnak.

Csehországban jelenleg hatályos törvény tiltja a külföldi hadseregekben való szolgálatot, erre csak az államfő mint a hadsereg főparancsnoka adhat külön és személyre szóló engedélyt.

Eljön az ideje az érdemi ukrán—orosz béketárgyalásoknak, ám ezekre a közeljövőben még nem lehet számítani — jelentette ki szerdán az ENSZ-főtitkár. „A háború nem tart örökké, eljön az idő, amikor béketárgyalásokra lesz szükség” — fogalmazott Bécsben António Guterres, ám leszögezte, amint lehetőség nyílik a megbeszélésekre, az ENSZ a nemzetközi egyezményekkel összhangban segíteni fogja őket.

Hangsúlyozta, mivel egyelőre nem látnak lehetőséget „sem a tűzszünetre, sem a béketárgyalásokra”, a világszervezet — a Nemzetközi Vöröskereszttel együttműködve — elsősorban a civilek kimenekítésére és humanitárius folyosók létesítésére összpontosít.

Magyarországra szerdán az ukrán—magyar határszakaszon 5246 ember lépett be, míg a román—magyar határszakaszon belépők közül 4382-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek — közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-vel. A beléptetettek közül a rendőrség 544 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra feljogosító igazolást, mely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében — tájékoztatott az ORFK. Az ukrajnai háború elől szerdán 77 ember, köztük 43 gyermek érkezett Budapestre vonattal — tudatták.

Összeállította: Tancsik Richárd

Forrás: MTI, Szerbiai RTV

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..