A modern élet korántsem habos torta: a mindennapi kihívások, a krízisek és az állandó stressz próbára tesznek bennünket. Hal Melinda klinikai szakpszichológus, autogén tréner és neurofeedbackterapeuta, a Bajai Szent Rókus Kórház munkatársa, aki tehetséggondozásban és kutatásokban is részt vesz. Szakmai érdeklődésének középpontjában a testi fájdalmak lelki háttere és a bántalmazás különböző formái állnak, melyeket jelentős, de kevéssé látható társadalmi problémának tart. A zombori előadásra sok érdeklődő érkezett, kérdéseikkel interaktívvá téve az eseményt. A szakember több témát érintett, kiemelten a generációs különbségeket, az ezekből fakadó konfliktusokat és a digitális világ kihívásait.

Hal Melinda előadása Zomborban

— Jelenleg a huszonnyolc év alattiak körében minden negyedik fiatal mentális zavar tüneteivel küzd. Depresszió, szorongás, identitásproblémák, traumák, zaklatás — klinikusként naponta találkozom ezekkel, ez rendkívül súlyos probléma. Tizenöt éve még nem láttuk ezt a mértékű lelki válságot a fiatalok körében. A gyerekek sportoltak, barátokkal találkoztak, bicikliztek — ma ez gyökeresen megváltozott. A fiatalok naponta hét-nyolc órát töltenek a digitális térben, nemcsak szórakozással, hanem munkával és kapcsolattartással is. Akadnak szélsőségek is: volt példa arra a környezetemben, hogy egy tizenéves hetvenkét órát töltött megszakítás nélkül a számítógép előtt. A függőségek — alkohol, drog, játék — ma már az online térben is könnyen elérhetők, akár gyerekek számára is. Tinédzser szerencsejáték-függő kliensem is volt — az addikciók terén rég nem volt ilyen súlyos a helyzet. Társadalmi szinten is szignifikáns problémáról van szó.

Arról is hallhattunk, mi befolyásol(hat)ja azt, milyen felnőtt válik belőlünk, és hogyan küzdünk meg a mindennapi nehézségekkel.

— A genetikában vannak hajlamosító tényezők, például a lelki instabilitás vagy a függőségekre való fogékonyság, de a hajlam nem egyenlő a determinációval. Ha az édesanyám szorongó volt, nem törvényszerű, hogy én is az leszek. Az öröklött adottság csak egy „belső mag”, amelyre számos külső tényező hat már az anyaméhtől kezdve a családon és iskolán át a munkahelyig. Nem mindegy tehát, milyen közegben nő fel egy gyermek. Különösen fontos az első néhány év: rendkívül lényeges, hogy a kötődés csecsemőkorban kialakuljon, ennek igen jelentős mozzanata például a szoptatás. Ilyenkor az anya kizárólag a gyerekével kellene hogy foglalkozzon, szemkontaktust kéne létrehozniuk, eközben manapság az sem ritka, hogy az anyák tévét néznek, netflixeznek, chatelnek szoptatás közben. Az ezt megtapasztaló kisbaba „félretéve” érezheti magát, szeretet- és figyelemhiánya lesz. Ennek később, a serdülőkorban is meglehetnek a következményei. A fejlődés során a negatív ingerek mennyisége és időzítése sem közömbös. Egy tízéves gyermeket egy erőszakos online tartalom súlyos lelki hatásként érhet. A magyar gyerekek átlagosan tízévesen kapják az első okostelefont, noha szakmailag inkább a tizennégy éves kor alatti használat korlátozása lenne indokolt. A későbbi eszközhasználat nem jelent hátrányt.

Fotók: MCC/Kőműves Zoltán

Az előadásból megérthettük, egyes jelenségek között szorosabb az összefüggés, mint elsőre gondolnánk. A túl korai életszakaszban érkező ingerek nemcsak pillanatnyi ijedtséget vagy zavart keltenek, hanem hosszú távon is formálják a stresszhez, biztonsághoz, sőt, embertársainkhoz való viszonyunkat. A folyamatos készenléti állapot, az idegrendszert érő túlterhelés, valamint a feldolgozatlan élmények „beépülnek” a személyiség működésébe. Így nő fel egy olyan generáció, amely látszólag több lehetőséget, kényelmet és szabadságot kap, belül azonban fokozott szorongással, bizonytalansággal és érzelmi kimerültséggel küzd.

— Ma lényegesen könnyebb az életünk, nőtt az életszínvonal, mégis soha nem volt ilyen rossz a lelki egészségünk. Gyakran gondolok a nagyszüleimre, akik nincstelenséget és háborút éltek át, mégis erősek maradtak, és tudtak örülni az életnek. Ma objektíven könnyebb a helyzetünk, mégis sérülékenyebbek vagyunk.

A szakember értelmezésében a mai kihívások kevésbé látványosak, de alattomosabbak: nem egyszeri krízisek, hanem tartós, alacsony intenzitású stresszhatások. Ebben a közegben nőtt fel az a korosztály, amely most maga is szülővé válik.

— Az Y generáció (az 1980 és 1996 között születettek) az, mely ma a legtöbb gyermeket neveli, és van ennek a korosztálynak egy sajátossága: a szüleivel konfliktusban van, a gyermekeit pedig nem érti. Nagyon stresszes életmódot folytatunk, fontos számunkra az önmegvalósítás, körülbelül mintha Elon Musk-mintájú életet élnénk: mindenből a legdrágábbat, a legjobbat akarjuk magunk és a gyerekeink számára is. Talán abban különbözünk leginkább az utánunk következő Z generációtól, hogy mi még a hagyományos értékrend szerint szocializálódtunk. A Z generáció tagjait digitális bennszülöttekként is szokás „csúfolni”, nem véletlen, hisz ők azok, akik már beleszülettek a digitális világba.

Hal Melinda szerint fontos felismerni: nem „rossz szülői generációról” van szó, hanem egy rendkívül nagy nyomás alatt élő nemzedékről, melynek új eszközökre, tudatosabb önismeretre és támogatásra van szüksége. A kulcs nem a bűntudat, hanem a megértés — önmagunk és a gyermekeink működésének megértése. Ha a szülők képesek reflektálni a saját hozott mintáikra, és nyitottan fordulnak a gyerekeik világa felé, máris csökken a generációk közötti távolság.

Az egyik érdeklődő kérdésére válaszolva a pszichológus kifejtette, annak ellenére, hogy a mai fiatalok gyakran egyáltalán nem hallgatják meg a szülőket, nagyszülőket, nem szabad rájuk haragudni, türelemmel kell viseltetni irántuk. Még ha a tinédzser tiszteletlen is, és rávágja az ajtót a szülőkre, akkor is ott kell lenni az ajtó másik oldalán — nem szabad feladni. Fontos, hogy az idősebb elmondja a magáét, még ha a fiatal — úgy tűnik — most meg sem hallja. Lehetséges, hogy a gyakran mantrázott mondatok később, a mostani tinédzser harminc-, negyvenéves korában fognak majd célba találni. Úgy, ahogy egy influencer, a szülő is képes üzenetet eljuttatni a fiatal számára, csak kitartónak kell lenni.