Az elsőt a belgrádi közönség tapsolta meg, s a darab felváltva lesz majd látható az évad során a két városban. Miroslav Krleža Temetés Terézvárott című művét Anđelka Nikolić rendezte, a színpadon pedig négy színészt, név szerint Bojan Žirovićot, Kucsov Boriszt, Marija Bergamot és Mészáros Gábort láthatjuk.

Ez nem is hagyományos színházi előadás, sokkal inkább egy életre keltett kiállítás. A színészek élő díszletként, tárlatvezetőként sétálgatnak körülöttünk, felvételről halljuk a kiállított tárgyakról szóló fontos tudnivalókat. Hogy csak néhányat említsünk a sorból: japán zászló, Fudzsi-Haszegava gróf ünnepélyes fogadtatásának programja, Warronigg Mihály ezredes íróasztala, sósborszeszes üveg és tál, a Medúza tutaja című festmény előtti padocska, Ramong Geyza teste, az Osztrák Császárság zászlója és még sok-sok különleges, fontos relikvia. Ezek a kiállított egységek vannak bemutatva az előadás során, az azok köré csoportosuló események és történések élednek meg, a tárgyak, melyek élettelen, semmitmondó kiállítási darabok voltak csupán, főszereplővé avanzsálnak. Felcsendül egy keringő dallama is (persze ezt is meghallgathatjuk egy fülhallgató segítségével már az előadás elején, a tárlatvezetés keretében, egyéb fontos zenei motívumokkal együtt).

Osztrák—Magyar Monarchia, katonák, egy különleges szerelmes hölgy, a kor fontos eseményei, helyszínei, figurái s persze egy beteljesületlen, sajnos öngyilkossággal végződő szerelem. Ezek az előadás főbb szereplői és eseményei. Ramong Geyza, a 17. ezred főhadnagya halálosan szerelmes Olgába, aki viszont feletteséhez megy feleségül, hiába minden ígérgetés, hitegetés. Geyza kiharcol egy táncot, hogy bebizonyosodjon, valóban lángol közöttük a szerelem tüze, de már késő bánat. A vérző szívű ifjúra az a bizonyos férj ráadásul féltékeny is, ezért házi őrizetbe helyezteti viselkedése miatt (erre fogja persze). A szerelmesekre nincsenek tekintettel az őket körülvevő politikai történések, zajlanak az események, fontos emberek érkeznek és távoznak, a monarchia a szétesés küszöbén áll.

A kedvencem az éttermi vacsorajelenet volt, mely a színpad előtt játszódik (mindig felpezsdít egy előadást, ha megtörik a hagyományos közönség lent, színész fent formát), az első sorban ülők is vacsoravendégekké válnak, együtt boroznak Olgával, és hallgatják Bandyt, Geyza legjobb barátját, a nőcsábász szépfiút, ahogyan jó magyar szokás szerint néhány pohár bor után dalra fakad.

Gondolom, már kitalálták, hogy kinek a temetése is a címben jelölt esemény. Hát sajnos szegény Geyza hadnagyé, aki a csalódások sorozata miatt öngyilkosságot követett el, szimbolikusan pedig a széteső monarchiáé.

Az előadásban magyarul, szerbül, németül, angolul és franciául is megszólalnak a színészek — ez a monarchiában sem számított különösnek, hiszen több nemzetiség élt együtt akkoriban (és térségünkben ugyebár most is).

A teremből kilépve az előcsarnokban — ahogyan az egy múzeumhoz illik — „ajándékboltba” toppanunk, ahol tollat, öngyújtót, söröskorsót, hűtőmágnest vásárolhatunk a kiállítás tárgyaihoz, történeteihez kapcsolódó képekkel, sőt, még egy dobozt is találhatunk, ahová pénzt dobva a mandzsu asszonyokat tudjuk segíteni (erre szintén van utalás az előadásban, Olgát hatja meg szegény asszonyok sorsa).

Ha jobban belegondolok, sok unalmas kiállítást lehetne ily módon izgalmassá tenni, megeleveníteni, például festményeket élő szereplőkkel „kiegészíteni”, vagy történelmi eseményeket egy valódi vagy kitalált történetszálra felfűzni, ahogyan a Bitef és a Kosztolányi Dezső Színház csapata tette, s ne firtassuk a darab minden egyes percének valóságalapját, hiszen színházban voltunk, de azt nem tagadhatjuk, hogy azért mindannyian jól szórakoztunk.

Az előadás dramaturgja Góli Kornélia, a díszlet- és jelmeztervező Olga Mrđenović, a zeneszerző Draško Adžić, a fénymester Nikola Zavišić volt, a színpadi mozgás pedig Kiss Anikó munkáját dicséri.