- Tóth Lívia fotója

A csókai-zentai illetőségű Orpheus Theater tagjai mutatkoztak be legújabb előadásukkal Zentán, a Művelődési Házban. A fiatal színtársulat - többségük a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulója - Lénárd Róbert műve alapján a 243 című darabot mutatta be. Szereplők: Andrija - Horvát Tamás, Zoki - Velez Ottó, Anja - Bagári Adrienn, Istok - Boros Róbert, Atya - Gruik Bálint, Koldus - Szabados Viktor, Stanislav - Döme Zoltán-Bimbó. Rendező: Szabó László.
A diákokkal Döme Zoltán-Bimbó foglalkozott, csak a bemutató előtti hetekben hívtak profi segítséget. A próbákat még tavaly, október-novemberben elkezdték, de az iskolai kötelezettségek és csoport tagjainak a cserélődése miatt viszonylag lassan haladtak. Az érdemi munka inkább a téli szünidő után, a második iskolai félévben kezdődött el. A szereplők közül négyen még sohasem álltak színpadon, vagyis ez az első barátkozásuk a világot jelentő deszkákkal.
Vajon mit fed az ismertetőben a ,,Lénárd Róbert műve nyomán' megfogalmazás? - kérdeztem Bimbótól. Elmondta, az alaptörténet megmaradt, a trágár kifejezéseket viszont - amelyekben bővelkedett a szöveg - igyekeztek kigyomlálni. Persze, néhányat azért meghagytak, hiszen egy gengszteres sztori el sem képzelhető szaftos beszólások nélkül. Bimbó azt sem tartotta titokban, hogy már a próbafolyamat vége felé jártak, amikor úgy érezte, valami még mindig hiányzik, ezért szólt Szabó Lászlónak, az Orpheus Theater vezetőjének, aki végül ,,összerázta' az előadást.
A darab, amely nem nélkülözi a zene és a fanyar humor elemeit sem, magán viseli a krimi műfaj főbb jellemzőit, de inkább az emberi kapcsolatokról, szerelemről, gyűlöletről, megbocsátásról szól. Betekintést enged a mai romlott világ mindenki által ismert, ámde tagadott valóságába. A nyomozás során nemcsak az elkövető személyére derül fény, hanem sokkal drámaibb fejlemények, családi és érzelmi viszonyok is felszínre kerülnek.
Andrija, aki a legkeresettebb eszkort fiú, férfiprosti volt, kijön a börtönből, és elgondolkozik azon, mihez kezdjen magával. å talán a legkézenfekvőbb megoldás, az előző életének a folytatása mellett döntene, de ezt Zoki, a testvére is igyekszik megakadályozni. A fivér mellesleg rendőr, és az is kiderül: az öccsét ő juttatta rácsok mögé. Még akkor is, ha állítólag csak ráijeszteni akart. Andrijának a véletlen segít új foglalkozást találni: egy magándetektív üresen álló irodáját béreli ugyanis ki. Persze, ettől még nem kellene elfogadnia Anja megbízását, hogy bogozzon ki egy kettős gyilkosságot...
Jók a gyónási jelenetek, igazi színfoltot visznek a történetbe, és érdekes a vak koldus figurája, aki pénzért tulajdonképpen mindent lát, de szabad idejében tüntetéseket is vállal. A globalizáció vagy bármi más ellen, ami éppen aktuális. Egy-két szereplő beszédstílusával, kiejtésével nem ártana még egy kicsit foglalkozni, a székek pakolgatása is inkább időhúzásnak, mint a feszültség fokozásának tűnik, de a cselekmény gördülékeny, élvezhető. Igaz, a végén mintha Poirot mesterdetektív történetébe csöppentünk volna bele, de nem baj, én szeretem a kis különc belgát.
A zenei betétek: Hobo Blues Band, Tankcsapda, P Mobil, Zabranjeno pušenje, Riblja čorba stb. jól kigondoltak, alaposan megtervezettek, nem aláfestésként funkcionálnak, hanem az előadás részeként működnek. Mintha időnként a szereplők gondolatait közölnék. Olyan jó, hogy Bimbó felhívta a figyelmünket ezekre a régi, jó, de kissé már elfeledett dalokra. Pedig mennyit üvöltöttük valamikor:
,,Ki vagyok én? Ki vagyok én?
Ki vagyok én? Ki vagyok én?
Amíg van kenyér, s a disznó kövér,
mondd, kit érdekel, hogy ki vagyok én?'