Karácsony a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus születésnapja. Napjainkra családi vonatkozása felerősödött, a szeretet, az összetartozás, az ajándékozás ünnepe lett. Hagyományosan ezen a napon karácsonyfát állítunk fel, és ajándékokkal lepik meg egymást a családtagok. Az ajándékozás szokása vélhetőleg a napkeleti bölcsek történetéig nyúlik vissza, addig az eseményig, amikor a csecsemő Jézus előtt ajándékokkal hódoltak Betlehemben. Sajnos azonban sok család ilyenkor is nélkülözni kénytelen, nincs mit, vagy nincs kinek ajándékozni.
Ki hiányzik majd karácsonykor? - kérdeztük a héten.
ZEMAN Magda szabadkai takarítónő:
- Dániel fiam fog nagyon-nagyon hiányozni karácsonykor! Már több mint két éve nincs köztünk. A fiam jól nevelt, józan gondolkodású gyerek volt, nem tudom elképzelni, hogy valamilyen bűn részese lett volna. Nem tudok soha megbocsátani azoknak, akik elveszejtették a fiamat. Dániel és én nagyon jó viszonyban voltunk, sokat viccelődtünk, rengeteget beszélgettünk, minden problémájával hozzám fordult, és együtt próbáltuk megoldani őket. Ha az iskolában meghallom valamelyik gyerek hangját, amelyik hasonlít a fiaméra, akkor azt hiszem, hogy ő szólt. Nem lehet szavakkal leírni, hogy mennyire hiányzik a fiam, minden nap hosszabb és hosszabb nélküle, éjjel aludni sem tudok, csak forgolódok az ágyamban. A bírósági tárgyalás február 5-én új bíróval folytatódik, remélem, hogy az igazság győzedelmeskedik, és a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket.
LÁSZLÓ Dávid hajdújárási lakatos:
- Igaz, hogy gyermekeim külföldön élnek, de karácsonykor mindig találkozunk: vagy mi látogatunk el hozzájuk a feleségemmel, vagy ők jönnek haza, így az ünnepi asztalt minden évben az egész család körülülheti. A fiam még 1991-ben hagyta el az országot, nem akart részt venni az esztelen öldöklésben, a lányom pedig az egyetemi tanulmányai befejeztével Magyarországra ment férjhez, s ott találta meg a boldogságot. Az első néhány évben a fiam nem jöhetett haza karácsonykor, s bizony, akkor a szeretet ünnepe sem volt az igazi. Lélekben természetesen akkor is velünk volt, még ha több száz kilométer választott is el bennünket egymástól. Örömmel mondhatom, hogy jövő karácsonykor már többen leszünk, a lányom ugyanis január közepére várja a gyermekét, akit az egész család már nagyon vár. Még a karácsonynál is jobban.
VARGA Antal újvidéki nyugdíjas:
- Leginkább a feleségem hiányzik, aki három éve hagyott itt örökre. Betegsége során sokat szenvedett, így már megváltás volt neki a halál. Én ezt megértem, és el is fogadom, de nagyon nehéz nélküle, főleg ünnepekkor. Itt a karácsony, és én egyedül vagyok. Már fenyőt sem állítok, mert nincs kinek. Az egyetlen gyermekemmel, aki külföldön él a családjával, nem tartom a kapcsolatot, ezért az unokáimat sem láttam már régóta. Sokszor gondolkodom el azon, hogy mi értelme van az életemnek, nincs benne örömöm, mert akiket szerettem, nincsenek már velem.
HORVÁTH Tibor, az egyik temerini elítélt fiú édesapja:
- A fiam fog nagyon hiányozni karácsonykor. Az ünnep másnapján lesz 30 hónapja annak, hogy elítélték, és lecsukták. Ez lesz a harmadik karácsonyunk, hogy nem ül az ünnepi asztalnál. Azzal vigasztalódom csak, hogy még mindig van remény, a barátok, ismerősök rendszeresen látogatják a mitrovicai börtönben. Legutóbb két héttel ezelőtt voltak nála, és mi is készülődünk meglátogatni. A börtönben a karácsony abból áll, hogy az ünnepre való tekintettel valamivel nagyobb csomagot fogadhatnak, máskülönben ez is ugyanolyan nap, mint a többi. Számunkra is az idő múlásával mind nehezebb és nehezebb, már nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is kezdünk teljesen tönkremenni. Azt hiszem, valamennyi temerini fiú szüleinek a nevében beszélhetek: mindannyiunkat megvisel a ez a dolog, és úgyszólván minden vagyonunkat a fiúk védelmére költöttük, kezdjük elveszíteni a reményt. Úgy véljük, hogy amit megtehettünk, azt meg is tettük, teljesen tanácstalanok vagyunk, és egyre inkább úgy tűnik, magunkra maradtunk. Egyszerűen képtelenek vagyunk elhinni, hogy ebben az országban nincs egyetlen jóérzésű vezető politikus sem, sőt a nemzetközi jogvédő szervek tehetetlensége is egyre nyilvánvalóbb. Ha ez a így folytatódik, akkor jobb bele se gondolni abba, hogy még hány karácsonyt kell a fiaink nélkül megélnünk. Nagyon bánt, hogy csonka nélkülük a család, és már-már mi is nélkülözünk, mivelhogy az utóbbi két évben nagyon lerongyolódtunk. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy azok az emberek, akiknek ez volna a dolguk, miért nem cselekszenek.
Elvették fiainktól a legszebb éveiket! Ha egyszer kiengedik őket, ki fogja majd megmagyarázni nekik, hogy miért kellett ilyen keservesen bűnhődniük, és miért nem segített nekik senki. Ha egy mód volna rá, azt kívánnám, hogy bárcsak én lehetnék a fiam helyében. Mindent megtennék azért, hogy végre kiszabaduljon. Lehetne annyi jóindulat a szerb igazságszolgáltatásban, hogy legalább az ünnepekre néhány napra hazaengedné őket. Némelyek repülővel járnak haza a börtönből, pedig emberiség elleni bűntettekkel vádolják őket.
Azt üzenem minden jóakaratú embernek, hogy ahol és amikor csak tudják, emeljék fel szavukat a fiúkért, mert ez a szerencsétlenség bárkivel megtörténhetett volna.