- Tóth Lívia fotójaZentán minden hónap első vasárnapján tartják meg a hagyományos jószág- és kirakodóvásárt, mely rengeteg látogatót -- árust, vásárlót és bámészkodót -- vonz, nemcsak a városból, hanem a környékről is. Újdonságnak számít, hogy immár második alkalommal kézművesutcában is sét...
- Tóth Lívia fotója |
Zentán minden hónap első vasárnapján tartják meg a hagyományos jószág- és kirakodóvásárt, mely rengeteg látogatót -- árust, vásárlót és bámészkodót -- vonz, nemcsak a városból, hanem a környékről is. Újdonságnak számít, hogy immár második alkalommal kézművesutcában is sétálhattak az érdeklődők. Március elején még hó borította a vásárteret, de az áprilisi ragyogó napsütésben már valóságos tömeg hullámzott az asztalok között.
A kézművesutca ötlete a helybeli Rozetta Kézműves Társaságtól származik, a megvalósításában pedig a kommunális közvállalat segített neki. Az egyedi termékekre nemcsak a magasban lengedező, vászonra írt színes betűk hívták fel a figyelmet, hanem az egyforma, fehérsátoros, fából készült asztalok is. A színes kínálatot felsorolni is nehéz: volt itt foltvarró, csipkekészítő, szövő, nemezelő, gyöngyfűző, üvegfestő, fafaragó, csuhézó, kosárfonó, fazekas, kovács...
Molnár Gábor Ottó, a Rozetta Kézműves Társaság koordinátora elmondta: az érdeklődés egyre nagyobb a kézművesutca iránt, ez pedig azt jelenti, hogy a soron következő vásárokban is jelen lesznek. Sőt, azt tervezik, hogy a jövőben bemutatókat, foglalkozásokat is szerveznek majd.