home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Kevesebb diák iratkozhat a zentai középiskolákba?
Tóth Lívia
2014.05.14.
LXIX. évf. 20. szám
Kevesebb diák iratkozhat a zentai középiskolákba?

A Tisza menti községekben (Zenta, Ada, Csóka, Törökkanizsa és Magyarkanizsa) a 2013/2014-es tanévben várhatóan 782 nyolcadikos tanuló fejezi be általános iskolai tanulmányait — 217-en szerb, 565-en pedig magyar nyelven. Zenta immár a Tisza mente egyik jelentős oktatási központja, középiskoláiba, elsősorban a Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumba és Kollégiumba, valamint a nagyon népszerű egészségügyi középiskolába is Vajdaság szinte egész területéről érkeznek a diákok.

A kérelmezett tagozatokon 418 tanulónak jutott volna hely, de ezt az oktatási minisztérium illetékesei másként gondolták.

Kormányos Katona Gyöngyi, a községi tanács művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja elmondta, a csökkenő gyermeklétszám ellenére is igyekeztek reálisan kalkulálni. A hatályban lévő rendelet értelmében csak a már meglévő szakokat kérhették, újakat nem tervezhettek.

— Nagy megdöbbenéssel fogadtuk az oktatási minisztérium által jóváhagyott iratkozási tervet, községünk területén ugyanis az illetékesek jelentősen csökkentették a Zentai Gimnázium tagozatait. Jelenleg két szerb és négy magyar elsős osztály van az intézményben, egy szerb tagozat tavaly szep-temberben érdeklődők hiányában nem nyílt meg. A minisztérium a következő tanévre viszont csak négy tagozatot hagyott jóvá: 30-30 tanulót magyar nyelven az általános és a társadalmi szakon, valamint ugyanezt szerb nyelven is. Mivel nem támogat még egy általános tagozatot magyar nyelven, valamint a kétnyelvű — magyar és szerb — természettudományi-matematikai szakot, szeptembertől hatvannal kevesebb diák iratkozhatna be.

A gimnázium vonzásterülete azonban felöleli a Tisza menti községeket, ezért indokolt lenne a két magyar nyelvű általános tagozat megnyitása. Kérelemmel fordulunk a tartományi oktatási titkársághoz, az észak-bánáti iskolaigazgatósághoz és az oktatási minisztériumhoz is. Véleményem szerint az oktatási minisztériumban nem mérlegelték kellőképpen a döntést, nem vették figyelembe, hogy a törökkanizsai gimnáziumban már tavaly sem indult magyar nyelvű osztály, és valószínűleg az idén sem fog. A második magyar nyelvű tagozatot egyébként erre a tanévre is csak akkor hagyták jóvá, amikor kiderült, milyen nagy a jelentkezők száma. Arról nem is beszélve, hogy a Zentai Gimnázium neves, csaknem 140 éves múltra visszatekintő intézmény, indokolatlan lenne a leépítése.

Mint megtudtuk, a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola sem pontosan azokat a tagozatokat kapta meg, amelyeket igényelt. Az iratkozási tervben kereskedelmi üzletkötő szakot kértek magyar és szerb nyelven 24-24 tanulóval, de ehelyett magyar nyelven pénzügyi adminisztrátor osztályt indítványoz a minisztérium, szerb nyelven viszont egyáltalán nem engedélyezi a tagozat megnyitását, ami újabb 24 diákkal kevesebbet jelent. Az önkormányzat és a középiskola ebben az esetben is kérelmezi a döntés felülbírálását. Fontos kiemelni, hogy az iratkozási terveket és a tagozatok csökkentését még az előző összetételű oktatási minisztérium hagyta jóvá, a kérelem pozitív elbírálását pedig az új köztársasági hatalmi szervektől várják.

Ami már biztos, hogy a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában az érdeklődő diákok ügyviteli adminisztrátornak jelentkezhetnek, magyar és szerb nyelven 30-30 tanulót, valamint a hároméves kereskedelmi szakon, magyar nyelven szintén harminc diákot vesznek fel.

A Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban és Kollégiumban magyar nyelven a matematikai és a képzőművészeti tagozatra egyaránt 20-20 végzett nyolcadikos iratkozhat be. Az Egészségügyi Középiskolában egészség- és szociális védelmi szak nyílik szerb nyelven harminc diák számára, valamint egészségügyi nővér- és gyógyszerészeti technikusi szak magyar nyelven, 30-30 leendő középiskolásnak.

Kormányos Katona Gyöngyi hangsúlyozta azt is, hogy a döntés miatt Zentán némely tanárok munkahelye is veszélybe kerülhet, a városvezetőségnek viszont az a célja, hogy megőrizze a jó hírnevű középiskolai hálózatot és a pedagógusok munkahelyét is.   

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..