home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Kétszáz tag lépett ki Tadić pártjából Szabadkán
(—)
2014.10.14.
LXIX. évf. 42. szám

Megszűnt Boris Tadić pártjának tartományi parlamenti frakciója, mert Szántó Róbert képviselő kilépett a Szociáldemokrata Pártból (SDS). Mindössze egy nappal azután, hogy az Új Demokrata Párt (NDS) Szociáldemokrata Pártra (SDS) módosította nevét, Szántó Róbert képviselő kilépett belőle. Emiatt az SDS elveszítette a tartományi frakcióra való jogát, hiszen a törvény szerint ennek legalább öt tagja kell hogy legyen.

Szántó Róbert a Blic napilapnak nyilatkozva elmondta, a napokban dönt majd arról, hogy visszalép-e a Demokrata Párt (DS) frakciójába.

„Tegnapig Tadić pártjának voltam a tagja, és tiszteletben tartottam azt az álláspontját, miszerint nem kívánt részt venni a tartományi hatalomban, és nem támogatta Bojan Pajtićot, de mától mindez már nem érvényes” — közölte Szántó, aki Tadić pártjának frakcióvezető-helyettese volt egészen addig, amíg kétszáz szabadkai tag ki nem lépett belőle.

A pártból való kilépésével az SDS a tartományi parlamentben minden bizonnyal frakció nélkül fog maradni, csaknem fél évvel azután, hogy az megalakult — erősítette meg Miloš Gagić frakcióvezető. Kifejtette, Szántó még nem kérelmezte hivatalosan a frakcióból való kilépését. „Szántó kolléga még nem értesített bennünket hivatalosan a pártból való kilépéséről, de az biztos, hogy az SDS a tartományban szétesésnek indult, így kérdésessé vált a frakciónk fennmaradása” — magyarázta Gagić.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..