home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Két vágányon
Perisity Irma
2017.10.10.
LXXII. évf. 40. szám
Két vágányon

Vádolhatjuk a beszélgetőtársamat kettős erkölccsel, hűtlenséggel, kétszínűséggel, és mindenben igazunk lesz. Az ő válasza viszont csak ennyi: a szívemre hallgattam, vállalva a következményeket.

— Az én sorstörténetem is azt bizonyítja, hogy egyetlen titok sem marad örökké titok — mondja a hatvan körüli férfi, akit a gyerekei beszéltek rá a nyilvános „gyónásra”. — Ha elgondolkodom az elmúlt éveken, úgy érzem, hogy a történtekért nem csak én vagyok felelős, pontosabban nem csak rajtam múlt az egész. Egy isten háta mögötti tanyán születtem. A közösség legmódosabb gazdájának egyetlen gyermekeként nőttem fel, nemcsak a szüleimnek, de a környezetemnek is voltak elvárásai velem szemben. Az apám állítólag egy kutyabőrös nemesi család sarja volt, aki fellépésben, gondolkodásban valóban túlnőtt a környezetén. De a származása olyan mélyen rányomta bélyegét a gondolkodásmódjára, hogy nem tudta túltenni magát rajta. Én voltam az egyetlen ivadéka, nemesi vagyonunk ugyan nem volt, de a szüleim szerint nekem valamivel több, más járt, mint a többi környékbeli fiatalnak.

Középiskolát fejeztem be, habár az apám azt is fölösleges igyekezetnek tartotta. Az érettségire készülődtem, amikor megismerkedtem egy korombeli lánnyal, aki szintén az érettségi előtt állt. Eleinte csak anyámnak mondtam el, hogy megismerkedtem egy lánnyal, aki más, mint a többi. Apám néhány hónap múlva tudta meg, hogy szerelmes vagyok. Csak azt nem mondtam el a szüleimnek, hogy a lány biceg, születésekor tönkretették a csípőjét. Ösztönösen megéreztem, hogy a szüleim elvárásainak nem felel meg. A lány egyetemre iratkozott, én otthon maradtam, és kezdtem beletanulni a földművelésbe. Közben a lánnyal az esküvőt terveztük — azzal, hogy ő folytatja az egyetemet, és csak akkor költözünk a városba, ha befejezi. Addig a családomnál élünk. Anyámmal és apámmal elmentünk a lány szüleihez, az apám kitért a hitéből. Olyan patáliát csapott otthon, mintha egy örömlányt akartam volna a családba hozni. Hiába volt minden igyekezetem, nem tudtam a szüleimet jobb belátásra bírni. Apám belebetegedett a választásomba, a szó szoros értelmében ágynak dőlt, majd néhány hónap múlva meg is halt. Anyám engem tett felelőssé a haláláért, és azzal fenyegetett, hogy szégyenében öngyilkos lesz, ha elveszem feleségül azt a „nyomorékot”. A szerelmem szülei nem sokkal ezután egy szakorvos tanácsára a tenger közelébe költöztek, a lányukat pedig néhányszor megműttették egy klinikán. A család végleg ott maradt.

Én pedig itthon dolgoztam, mint egy megszállott, majd anyám és a rokonság unszolására megnősültem, a feleségem szült két gyereket, viszont eléggé egyhangúnak éreztem az életemet. Az idősebb fiam már középiskolába indult, amikor kiállítóként ellátogattam az újvidéki mezőgazdasági vásárra. Több mint tizenöt év után ott találkoztam ismét a régi szerelmemmel, aki időközben elismert agronómus lett Horvátországban. A műtétnek köszönhetően normálisan járt, ráadásul sokkal szebb is lett. Megtudtam, hogy utánam nem volt komolyabb kapcsolata. A majdnem kialudt tűz ismét fellángolt közöttünk, én pedig elindultam egy másik vágányon, nem gondolva bele, hogy mindez milyen következményekkel járhat. A lány az anyjával élt Rijekán, úgyhogy valahogy meg kellett oldanunk a találkozásokat. Higgye el, sem ő, sem én egyetlen percig nem gondolkodtunk azon, helyes-e, amit teszünk. Ennek így kellett történnie. Rendszerint Újvidéken, ám időnként Zágrábban is találkoztunk. Idővel Újvidéken vettünk egy lakást, és született egy lányunk. Itthon a feleségemnek fogalma sem volt minderről, az első szerelmem viszont tudott a feleségemről, és elfogadta a helyzetet.

A fiam éppen elvégezte az egyetemet, amikor a feleségem hirtelen meghalt. Meg voltam győződve, hogy ez a sors büntetése volt számomra. Így hát leültem a gyerekekkel, és mindent elmondtam nekik. A lányom eleinte haragudott, de a fiam megértette, azaz megpróbálta megérteni, mit éltem át az elmúlt tizenkét évben. Lassan ugyan, de a dolgok helyrerázódtak. A környezetem azt hiszi, hogy a feleségem halála után ismertem meg a nőt, aki lányfejjel szülte meg a gyerekét. Mi a tanyán élünk, a gyerekek pedig az újvidéki lakásban. Nem szoktam gyakran imádkozni, de mostanában esténként megköszönöm istennek, hogy a három gyerek gyorsan közös nevezőre jutott. Nagyon büszke vagyok rájuk, viszont magamra már kevésbé...

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..