home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Két szabadkai projektum a köztársasági költségvetésben
Kartali Róbert
2019.11.25.
LXXIV. évf. 47. szám
Két szabadkai projektum a köztársasági költségvetésben

November 20-án került parlament elé a jövő évi köztársasági költségvetés javaslata, illetve annak vitája, és várhatóan a hónap végén lesz elfogadva. A költségvetésnek több fontos szabadkai vonatkozása van, két projektum viszont kiemelt jelentőségű. Az egyik a Népszínház épületének felújítása, a másik pedig két felüljáró kiépítésére irányul az Y elágazás felett.



Pásztor Bálint
(Szabó Attila felvétele)

A jövő évi költségvetés javaslatában 400 millió dinár szerepel a Népszínház felújítási munkálatainak folytatására — nyilatkozta lapunknak dr. Pásztor Bálint, a VMSZ szerbiai parlamenti frakcióvezetője.

— A politikai érdekérvényesítésnek köszönhetően eljutottunk odáig, hogy a Népszínház felújításának befejezése kapcsán a pénz nem jelent gondot. Erre a projektumra az előző összetételű kormány éveken át egy dinárt sem volt hajlandó biztosítani, annak ellenére sem, hogy ez szerződéses kötelezettségvállalása volt. 2014-től már folyamatosan nőtt az erre a célra kiválasztott eszközök nagysága, 35 millió dinárral indult, 111 millió lett, majd 167, és az idei évben jutottunk el a tavalyi 330-at követően a 400 millió dinárhoz. Ez összesen 8,9 millió euró. Ezt a projektumot a szerződés szerint 45-45-10 százalékban kell hogy finanszírozza a köztársaság, a tartomány és az önkormányzat. Az önkormányzat és a tartomány a kezdetektől, 2007-től hozzátette a maga részét. A köztársasági pénzeléssel pedig most már belátható közelségbe kerül a színház épületének a befejezése. A politika megtette a maga részét, a VMSZ és a Szerb Haladó Párt elnökei által aláírt koalíciós szerződésnek ez a pontja is maradéktalanul tiszteletben van tartva. Automatikussá vált az, hogy a köztársasági kormány odafigyel erre a szabadkai, illetve regionális jelentőségű projektumra, így a VMSZ-nek nem kell folyton módosítási indítványokat benyújtania.

Jövőre 500 millió dinárból két felüljárót építenek az Y elágazás nyomvonala felett, hogy a gazdák a mezőgépükkel meg tudják közelíteni a termőföldjüket. A VMSZ alelnökének elmondása szerint a szerb kormány 2016-tól összesen 30 millió eurót különített el a kerülőútra, melynek köszönhetően Szabadka tehermentesül a nyerges vontatóktól, és Kelebia is élhetőbbé válik, ahol többé nem alakulhat ki kamionsor.

— Harminc év után az idén biztosan elkészül az Y elágazás, de ez a projektum mégis szerepel a jövő évi költségvetésben, mert két felüljáró megépítését ígértük meg a mezőgazdasági termelőknek, annak érdekében, hogy minél gyorsabban, egyszerűbben és minél kisebb kerülővel tudják megközelíteni a termőföldeket. Az egyik felüljáró a Pacséri úton, a másik pedig a kelebiai Mélykúti úton kerül kiépítésre. Ezek nincsenek kihatással az Y elágazás idei befejezésére, az autósok és a kamionosok az év végéig biztosan birtokba tudják majd venni teljes hosszában ezt az útszakaszt.


A szerző felvétele

Szabadka tekintetében a jövő évi köztársasági költségvetési javaslatban további 1 millió dinár szerepel a Szeged—Szabadka vasútvonal tervdokumentációjának kidolgozására, a két város közötti vasút kiépítésére pedig a 2021-re szóló költségvetésben már 900 millió dinárt szánnak. Ez felgyorsíthatja a Szeged és Szabadka közötti közlekedést is, továbbá az a megállapítás is megalapozott, hogy ahol vasút épül, ott gazdaságilag, de más szempontból is feléled a térség — tette hozzá a VMSZ frakcióvezetője.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..