Kész tárgyalni a koalícióról a CDU/CSU, nem követeli magának a kormányalakítás jogát
MTI
2021.09.27.
LXXVI. évf. 38. szám
Kész tárgyalni a koalícióról a CDU/CSU, nem követeli magának a kormányalakítás jogát

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége elismeri, hogy csak a második helyet érte el a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.

Éppen ezért nem követeli magának a kormányalakítás jogát, de készen áll tárgyalni arról, hogy egy új koalíció vezető ereje legyen - jelentette be a pártszövetség kancellárjelöltje Berlinben. Armin Laschet tájékoztatóján hangsúlyozta: a Bundestag-választás szoros eredménye azt jelenti, hogy egyik "egykori nagy néppárt" - azaz a CDU/CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) - sem kapott egyértelmű felhatalmazást a kormányalakításra.  A CDU/CSU-t és az SPD-t alig egy százalékpont választja el egymástól, ezért a választási eredmény helyett az a döntő tényező, hogy melyik erő tud többséget szervezni maga köré a parlamentben - mondta.

Kiemelte, hogy készen állnak tárgyalni a kormányzati együttműködésről a Zöldekkel és a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP), a Bundestag azon pártjaival, amelyekkel az SPD is kormányozni kíván. Elmondta, hogy a CDU/CSU fájdalmas veszteségeket szenvedett a választáson, és ebben személyesen is van felelőssége.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Külpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..