Sokan irigykednek magyarországi ismerőseikre a többi között azért, mert óriási televíziós műsorválaszték áll rendelkezésükre. Tematikus csatornák sokasága várja ma már a magyar nézőket is: filmeket, sorozatokat, dokumentum- és rajzfilmeket sugárzók. Van már főzőcsatorna, sport- és zenetévé... Összes...
Természetesen most sem maradt el a sorsolás azok között, akik kérdezték a polgármestert. A Hét Nap negyedéves előfizetését György Katalin kelebiai olvasónk nyerte. Kérjük, jelentkezzen a 024/555-181-es telefonszámon, hogy megbeszéljük a nyereménnyel kapcsolatos részleteket.
Továbbra is várjuk kérdéseiket: használják a címszelvényt, vagy írjanak villámpostán a msz@radiosubotica.co.yu címre.
Tóth Imre, Szabadka, Sétaerdő helyi közösség
Meglepődve olvastam a kábeltévé bővítésével kapcsolatos hallgatói kérdésre adott válaszát a Hét Nap április 6-i számában. Ön a következőket válaszolta: ,,Egyre több az olyan tévéadó, amely kódolja az adását és csak dekódoló készülékkel lehet nézni a műsort. A szolgáltató nem vállalja, hogy jogtalanul adja ezeknek az adóknak a műsorát...' Az olvasó arra a több száz aláírást tartalmazó petícióra hivatkozva tette fel Önnek a kérdést, amelyet személyesen adtam át Szabadka legnagyobb helyi közössége (Sétaerdő) vezetőinek, még tavaly ősszel. Ebben a petícióban azt kérjük, hogy a kábeltévére kerüljön vissza a Magyar ATV közszolgálati tévécsatorna, ami néhány éve még fogható volt a szabadkai kábeltévé adásában, valamint tegyék fel a Minimax magyar rajzfilmcsatornát és még két szerb nyelvű adást. A Magyar ATV sugárzásához egyébként a helyi közösség vezetőségén kívül vajdasági magyar közéleti személyiségek is támogatásukat adták és kifejezték hajlandóságukat, hogy szükség esetén anyagilag is hozzájárulnak a kábeltévé bővítéséhez.
Ahogyan Ön is állítja, a kérelmezett négy csatorna közül egy valóban kódolja adását, de a szolgáltató állítása szerint a kábelhálózaton jelenleg két szabad csatornahely van, így a Magyar ATV és a Košava sugárzásának nincs akadálya, tekintettel arra, hogy e kettő közül egyik sincs kódolva! A magyarázat szerint azonban szükség lenne egy AV-modulátorra, és ennek érdekében a helyi közösség elnöke a polgárok nevében február 1-jén kérvénnyel fordult Önhöz és az önkormányzat támogatását kérte. Milyen lépéseket tett az önkormányzat ez ügyben?
Uzon Miklós, Szabadka
A szabadkai kábeltévén több olyan - nem magyar nyelvű - kódolt csatorna is van, melyeket a kábelszolgáltató állítólag jogtisztán, legálisan sugároz úgy, hogy ezekért - az előfizetési díjból származó pénzből - jelentős összegeket fizet. Miért ne lehetne akkor ugyanígy a kódolt magyar csatornákat is legálisan a kábeltévére feltenni?
Gulyás Teréz, Szabadka
A kábeltévén folyton átrakosgatják a csatornákat, a közelmúltban egy napra levették a hálózatról a Duna Televíziót. Nincsenek meg azok az állomások, amelyeket a szerződésben garantáltak. Azt válaszolták, hogy a szerződés már nem érvényes, s olvasónk vegyen új tévékészüléket, hogy nézni tudjon minden műsort. Olvasónk állítása szerint új tévékészüléke van, s nem azzal van a gond.
Kucsera Géza polgármester
Először is tisztázni kell egy dolgot: tiszteletben kell tartani a magántulajdont. A kábeltelevíziós rendszer magánkézben van, ezért az önkormányzatnak közvetlen ráhatása nem lehet! Az önkormányzat több alkalommal fordult levélben a szolgáltatóhoz, továbbítva a polgároknak a magyar csatornákkal kapcsolatos igényét, de semmi esetre sem tudjuk elrendelni a szolgáltatónak, hogy végrehajtsa a változtatásokat. Egyetlen megoldás csak az lehetne, ha megjelenne a városban egy konkurens cég, amely hajlandó lenne kiépíteni egy másik hálózatot. Az erre való áttérés viszont ugyancsak anyagi kiadásokkal járna a város és a polgárok részéről egyaránt. A szolgáltató vezetőivel folytatott hivatalos beszélgetéseken olyan válaszokat kaptunk, hogy nem a szabadkai kirendeltség dönti el, hogy mely adásokat közvetítik a hálózatban, hanem azt Belgrádban döntik el és adják gyakorlatilag szinte parancsba az ittenieknek, hogy mit kell sugározniuk. S teszik mindezt felmondás terhe alatt! Saját kezdeményezésre a szabadkaiak nem tudnak tenni semmit. A polgárok aláírásaival ellátott kérvényekre nem érkezett válasz a belgrádi központból. Ami a csatornák kódolását illeti: kérdésemre az itteni szakemberek elmondták, hogy például a HBO filmcsatorna adása csak dekódolóval fogható. A mi kábelrendszerünk viszont nem képes arra, hogy csak azokba a háztartásokba juttassa el az adott tévécsatorna műsorát, amelyek előfizetnek rá. Néhány magáncég Vajdaságban valóban sugározza rendszereiben ezt a műsort, de nem jogtisztán. Ha ebben az országban is a jog uralkodik majd, akkor az ilyen kalózkodás meg fog szűnni. Arra egyelőre nincs lehetőség, hogy az önkormányzat ruházzon be bizonyos pótfelszerelések vásárlásába. A polgárok saját maguk szerződtek a szolgáltatóval, s a bíróságon követelhetik a szerződés betartását.
A szolgáltató Szabadkán egyébként azt tervezi, hogy korszerűsíti a hálózatot és lehetővé teszi az Internet-hozzáférést a kábelrendszeren keresztül. A fejlesztési terv tudtommal már több mint két éve Belgrádban van az ottani vezetők előtt, de válasz nem érkezik és pénz sem, hogy megvalósuljon az elképzelés. A szabadkai kábeltévések nagyon sokszor a saját zsebükből vásárolják meg a szükséges alkatrészeket, hogy egy-egy városrész ne maradjon megfelelő minőségű kábeltévés műsor nélkül.
Végén megismétlem: a verseny létrejöttében látjuk a megoldást. Ha egy szolgáltató vállalja egy újabb rendszer kiépítését, mi biztosítjuk a lehetőséget a konkurencia beindulására.