Aki járt már Kárpátalján, az tudja, hogy ez a Kárpát-medence legszegényebb része. Most pedig az orosz—ukrán háború miatt még nagyobb a szegénység. Bár Kárpátalja messze van a fronttól, a gazdasági hatás ott is érződik. Az árak emelkedésétől Ukrajna sem mentes, ráadásul a háború kezdete óta, mivel számos üzem leállt, sok behozatali árujuk van, ami még emel az árakon. Nagyon sokan elmenekültek a háború elől. Néhány falun mentünk keresztül, melyek szinte teljesen üresek, elvétve csak asszonyokat és gyermekeket látni az utcán, a férfiak behúzódnak, félnek a katonai behívótól.

A mezővári református templom

Az utunk során találkoztunk a mezővári református gyülekezettel, és részt vettünk egy hétköznapi istentiszteleten, ahol már megfogyatkozott létszámmal voltak jelen a hívek. Bevallom, bár eredetileg lelki támasz adásának szándékával indultam véreink közé, végül ők ajándékoztak meg engem. Különösképpen megragadott Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének az igehirdetése, aki arról beszélt, most bizony nekünk, embereknek kell kimennünk a pusztába! Kimennünk, és leborulnunk a Mindenható Isten előtt, mert ezeknek az egyre dúló és fokozódó borzalmaknak csak úgy lehet végük, ha az ember megtér, és leborul Isten előtt. Igehirdetés közben a háború sújtotta területekről példákat is hozott. Arról, hogy ott milyen körülmények között élnek és vannak az emberek, és mi történik mindazon helyeken, ahol az emberi bűnnek a kegyetlensége nem ismer határokat. Az istentisztelet végén, miután a nálunk gyűjtött vetőmagok egy részét szétosztottuk házigazdáink között, Zán Fábián Sándor püspök úrral egy interjút is készíthettem.

A délvidéki különítmény a mezővári házigazdákkal az adomány átadása után

— A háború hírének hallatán a legtöbb magyar családból egy vagy több ember is elmenekült, saját és gyermekei életét féltve. Sokan elmentek, azok is, akik bár eleve külföldön dolgoztak, de még hazajártak, itthon voltak honn. Az idősebbek itthon maradtak, a fiatalabbak elmentek. Ez utóbbiak a behívások elől is menekülve… A belső megyékből idemenekülők száma pedig egyre nő. Közösségeink őket is igyekeznek érdemben segíteni, bár az állandó bizonytalanság (a napi légiriadók meg az időről időre jelentkező élelmiszerhiány) errefelé is alaposan felforgatja az emberek életét. A magyarlakta településeink segítőkészsége, befogadó szeretete és az a gondoskodás, ahogyan törődnek a menekültekkel, valóban példamutató. Napi szinten tapasztalhattuk: a háború borzalmai elől menekülők többsége eleinte bizalmatlan. Félelemmel eltelve érkeznek. Nemegyszer hallhattuk az érkezőktől, hogy bár Mezővári az országhatár előtti utolsó falu, az idevezető útjukon lévő települések közössége zsigerből elutasította letelepedési kérelmüket. Pedig visszamennének ők, a sajátjukba. Ezt az űrt, ezt a gyarló emberi hiányosságot igyekeznek erejükhöz mérten orvosolni református egyházunk intézményei. 

A Kárpátaljai Református Egyház egyébként a rászorulók lelki szükségleteire is igyekszik odafigyelni. Lelkészei közül többen időnként ukrán nyelvű istentiszteleteket is tartanak.

— A velünk szomszédos település tiszteletese tud ukránul, jól beszéli a nyelvet, a bibliai nyelvet is ismeri. Vasárnaponként ő is tart istentiszteletet a menekültek számára. Beregszászban minden vasárnap van istentisztelet és imaközösség a menekültek számára. Hétköznap gyerekalkalmak vannak, a gyerekekkel érkező szülőknek — főleg az édesanyák számára — pedig lelkigondozásos összejövetelek. A protestánsok egyszerűségével és tisztaságával téve hitvallást a megfeszített Krisztusról. Istennek hála, 2017-ben, a reformáció évében néhány ezer ukrán nyelvű Szentírást is volt alkalmunk vásárolni, ez most pluszsegítség. Nyelvtanulás szempontjából is, mivel nagyon sokan igyekeznek legalább köszönni, illetve megköszönni a támogatást, a segítséget. Magyarul. Gyakran felmerül bennem, hogy talán éppen most jött el az az idő, amelyben végre sokakban megfogalmazódik egy igazán egyszerű kérdés: miért is segítenek rajtuk ennyire önzetlenül éppen azok a magyarok, akiket annyit szidtak és annyit bántottak az elmúlt nyolc év alatt ebben az országban?! Azért, mert nekünk is megbocsátott Krisztus, és mi is megtapasztaltuk az ő szeretetét. 

Istentisztelet Mezőváriban — Zán Fábián Sándornak, a Kárpátaljai Református Egyház püspökének az igehirdetése

Súlyos, ám a végsőkig bizakodó jövőkép

— Kárpátalja a jelenlegi helyzetben is egy olyan terület, ahol nem sokáig marad üresen telek, ház, falu, város. Ez az elmúlt évszázadokban is egy nagyon mozgalmas régió volt. Ami most ért bennünket, való igaz, hogy a nemzet nagy tragédiáinak az eseményeihez hasonlít a legjobban, mi mégis jó reménységgel vagyunk. Személy szerint én több olyan igei biztatást is kaptam az elmúlt időszakban, amely arra vezette a gondolataimat, arra biztatott engem, ne essek kétségbe! Mert mindenkit, aki elment, vissza fogunk kapni. Abban is bízom, hogy azoknak a családoknak a többsége, amelyek a háború miatt most ugyan elmentek, haza fog jönni! — hangsúlyozta Zán Fábián Sándor püspök úr. Ezután így folytatta: — Akik el akartak menni, azok az elmúlt harminc év alatt elmentek. A fiatal családok közül többen szinte a végsőkig kitartottak, de most helyzet van. Állapot. Egyre fokozódó bizonytalanság. Itt általános mozgósítás van. Munkahelyek szűntek meg. Akik mezőgazdasággal foglalkoztak, azoknak a mindennapjai háború nélkül is el voltak lehetetlenítve az egekbe szökő üzemanyagárak, valamint a megtermelt mezőgazdasági javak alacsony áron való felvásárlása miatt. Most viszont, amikor sem üzemanyag, sem pénz nincs, valahol ezeknek az embereknek is meg kell keresniük a családjuk számára a mindennapi kenyeret. Értsünk szót: sok magyar nemcsak a háború elől menekült, hanem az életben maradás végett is! Mert itthon nem tudta volna ellátni a családját. Mindezek ellenére én mégis bízom a visszatérésükben. Azt látom, hogy néhány hét után nagyon sokan jelentkeznek, ők már visszajönnének. Szóljunk, mondjuk, hogy mikor lehet már jönni?! Jó néhányan hazajöttek egy, másfél hét után. A háború kezdetétől, amikor elmentek. Jöttek haza fiatal családok, de édesanyák is gyermekükkel. Megpróbálják az otthonukat fenntartani. Az egyházközségekben látható, kitapintható az eltávozottak hiánya, viszont reménykedünk. Bizakodunk. Mindeközben a maradást választókat is bátorítva, türelemre és kitartása buzdítva. Tény és való, mi egy ideje minden évben tartunk hazaváró istentiszteletet, mert a Kárpátaljáról való elvándorlás korántsem új keletű jelenség. „Csupán” annyi történ(hetet)t, hogy a sajtó, általa pedig az emberek többsége időközben elfelejtette az Ukrajnában eddig is nehézséget okozó problémákat: a magas árakat, a rezsiköltségeket, az alacsony nyugdíjakat és béreket, a gyenge egészségügyi ellátást, és sorolhatnám. Szóval, eddig sem volt egyszerű itt élni, viszont harcedzettek az emberek. Rengeteg mindent megtanultak, és nagyon sokszor meg vannak elégedve a VAN-nal. Hálásak azért, amijük van, és nem engedik, hogy az elégedetlenség lelkülete eluralkodjék rajtuk. Helyette inkább megpróbálnak hálás szívvel élni a mindennapokban. Meggyőződésem, Kárpátaljának, az itt élő magyarságnak van jövője! Nagyon sok magyar falu jó bizonyságát teszi annak, hogy tisztességes keresztyén emberek lakják, akik nem mennek el az elesettek mellett. Nem tagadják meg a segítségnyújtást más népeknek, más nemzeteknek, akik idejönnek, és segítséget, menedéket kérnek. Úgy gondolom, akik Istennek ilyen tanúságtevői, szeretettel és irgalmassággal, azoknak van jövőjük.

Indulásra készen (a felvételek a Szerbiai Református Keresztyén Egyház szellemi tulajdona)