— A legelső hétvégét egy szerencsétlen véletlen következtében Madridban töltöttem. Ekkor érett meg bennem a gondolat, miért ne használnám ki az időt arra, amire a legtöbb embernek soha nem lesz lehetősége. Egy cég előtt parkoltam, mert a spanyol targoncás idő előtt hazament hétvégére. Akkoriban még vadásznom kellett a wifit, hogy lássam a térképen, hol vagyok. Mégis bementem busszal megnézni a főpályaudvart és a felhőkarcolókat. Így kezdődött az, ami mára hobbivá vált. Emellett sokszor jobb, ha ilyen esetekben az ember lefoglalja magát valamivel, és nem a saját gondolataival foglalkozik, mert rájön, önmagával is össze tud veszni. Mert mindenkitől távol, egyedül nem könnyű elviselni a magányt! A pénz jó, ha van, de az ördög sajnos előbb-utóbb eljön a vámért, és azt hiszem, ez most van.

Csőke Csaba (Fotók: Facebook)

* Te ugyanis most „ott ragadtál” külföldön, és már hetek óta, sőt lassan két hónapja nem tudsz hazajönni. 

— Március 2-án indultam a szokásos háromhetes körutamra. Habár a koronavírusról akkor már Európából is érkeztek a hírek, de nálunk még mindenki távol érezte magát tőle. Az első utam Olaszországba vezetett, ahol minden a szokásosan zajlott. Az utcán nem látszódott semmi. Az emberek bejártak dolgozni, és jó mediterrán szokás szerint hazamentek a családi ebédre, melyet a nagymama főzött. Csak a gyógyszertáras nézett rám ferde szemmel, miközben furcsa távolságot tartott tőlem, mert minek nekem a fejfájás-csillapító. Hát azért, mert a nagy melegben megfájdult a fejem! Egy hét múlva Svédországban jött a hidegzuhany, és ért utol a dolog komolysága. Nem engedtek be a cég udvarára. A külső parkolóban a biztonsági őr felügyelete alatt leszedték az árut, és lefertőtlenítve vitték be a gyárba. Ekkor vált számomra világossá, hogy a három hét talán egy kicsit több lesz. A svédektől a finnekhez mentem, ott egy luxussportkocsikat gyártó cég tartott bemutatót az északi sarkkörön túl egy hotelban. Mintha nem is létezne a koronavírus, a szálloda tele, a sípályák működtek. Igaz, a mínusz 20 fokban én sem szoktam megbetegedni. Mire visszaértem a német rendezvényszervezőhöz, a tulaj már arról panaszkodott, hogy minden munkát visszamondtak, és kénytelen hazaküldeni az embereket. Ekkor már útra keltek Szerbiába azok, akiknek megszűnt a munkájuk, és ezzel sok esetben a lakhatási lehetőségük is. Időközben a határt is lezárták, így én a bécsi konzulátuson érdeklődtem, hogyan jutok haza, ha netán engem is kényszerpihenőre küldenek. A gond a huszonnyolc napos karanténnal adódott, mert azt nem biztos, hogy tolerálja a munkaadó. Így ragadtam kint, a nyugat-európai karanténban, egy nyerges vontató fülkéjében.

Csaba kerékpárja jó szolgálatot tesz a kirándulásokon

* A fuvarozás, áruszállítás most is működik, vagy csak várakozol valahol?

— A cég, ahol dolgozom, szerencsére nem állt le, és van munkánk, még ha nem is olyan intenzitással, mint az év ezen időszakában kellene. Olyan, mint a nyári szabadságolások alatt. Egy kicsit többet várunk, ami napi néhány óra kieséssel jár. Sok cégben már a kínai áruhiány miatt nehézségek merültek fel, amikor azonban Európában is megjelent a vírus, és bezártak az üzemek, akkor a partnerek gyárai is kénytelenek voltak leállni, mert nem volt alkatrész. A logisztikát érzem az egész gazdaság véredényének, itt látni ugyanis, milyen erős összefüggés van az országok, cégek között. Van, ahol mindössze 2 órára elegendő a raktárkészlet, és ha ez alatt az idő alatt nem érkezik egy kamion a szállítmánnyal, megszűnik a termelés. A Just in time rendszerben a kamion az utazó raktár. Jó gondolat, de az első bukkanónál, mint például most, fennakad. Persze nem mindenki dolgozik így, és talán a mostani helyzet után már nem is akar, de ennek ellenére sem hiszem, hogy ezek a rendszerek sokat változnak majd. A leállások következtében sokan elvesztették munkájukat, vagy csökkent a fizetésük, esetleg kényszerszabadságra kerültek. Hogy ennek milyen hosszú távú következményei lesznek, nem tudom, de remélem, hamar talpra tud állni a gazdaság. Én mások helyében most vigyáznék a pénzre.

* Útközben mit tapasztaltál, milyen a helyzet, a hangulat?

— A megszorítások ellenére az látszik, hogy a gazdaságot egyetlen nyugat-európai ország sem szeretné leállítani. A határok gond nélkül átjárhatóak, főleg a kamionok számára. Olaszországban és Spanyolországban korlátozzák a kijárást, de másutt nem. Ausztriában csak kézfertőtlenítés után lehet belépni az üzletekbe, a szájmaszkok is ott sorakoznak, nem kell fizetni értük. Németországban már nem várnak el ilyesmit. A javasolt 2 méteres távolságot az emberek mindenütt igyekeznek betartani. Svédországban és Norvégiában a gyorséttermekben elvitelre lehet vásárolni. Norvégia követte az olasz példát, hogy a boltokban egyszerre csak meghatározott számú vásárló tartózkodhat. Így sikerült pótolnom azt, ami a hosszabb kint tartózkodáshoz kell, csak a rövidnadrágom kezd egyre jobban hiányozni.

* Te nem félsz a fertőzéstől?

— Különösképp nem tartok tőle, mert alig érintkezem emberekkel. A cégeknél általában egy üvegen át beszélünk, és a targoncás bent ül a fülkében. Nagy változás nincs azonkívül, hogy mindenütt ott a kézfertőtlenítő, és lyuggatott plexilapot szereltek a portásfülkék ablakára. Kezdetben a svédeknél volt testhőmérés és néhány látványosabb intézkedés, mára azonban ez alábbhagyott. Én a kezem tisztaságára igyekszem ügyelni, a német kollégák csak koronapánikként emlegetik a dolgokat, viszont az idősebb vagy a netán asztmában szenvedő sofőr társaim aggódnak az egészségükért. Mindenki másként éli meg a helyzetet, nagy általánosságban annyi talán elmondható, hogy bár senki nem fél, de betartja a szabályokat. Egy kicsit rosszul is esik a megbélyegzés, hiszen egyik kollégám Magyarországon nem vehetett kenyeret, mert látták, hogy kamionból száll ki. Jobban oda kell figyelni, ennyi az egész. Remélem, ez a távolságtartás nem folytatódik a veszély elmúltával, mert nem tenne jót az emberiségnek.

* Továbbra is hódolsz a bevezetőben említett új hobbidnak?

— A hétvégéim megmaradtak szabadnak, és mivel Olaszországot és Spanyolországot leszámítva nincs kijárási tilalom, nem kell lemondanom a hétvégi kirándulásokról. Igaz, most a múzeumok bezártak, de a közterületeken és a parkokban szabad a mozgás. Ellátogattam például Közép-Európa földrajzi közepére, vagy megnéztem a néhai bajor király nyári rezidenciájának parkját, de Norvégia fővárosában, Oslo utcáin is sok látnivaló van. Turistával nemigen találkozom, pedig azelőtt minden évszakban rengeteg volt a távol-keleti, főleg kínai kíváncsiskodó. Most ez teljesen megváltozott: hazai sziesztázók élvezik a tavaszi napsütést, idegen beszédet alig hallani. El kell mondanom, hogy a családtól távol a húsvéti ünnepem nem volt az igazi. Vagy talán éppen az idén lett az, mert volt időm gondolkodni és átérezni? Azt hiszem, jót tett, mert segített átjutni a nehezén. Senkinek sem könnyű a mostani helyzet, reméljük, mihamarabb túljutunk rajta, és a következményeket sem görgetjük sokáig. Nemcsak a lelki terhekre gondolok, hanem a várható gazdaságiakra is. Mindennél jobban vágyom haza, persze, mint már említettem, a munkahelyem elvesztése nélkül. Az otthoniaknak is nehéz, habár a kezdeti rémület után most már a kényszerű belenyugvás jellemzi őket. Nem tudom, meddig bírom, de remélem, az elsők között lehetek, akik hazatérnek, miután a Balkán irányába is szabaddá válik a mozgás.

Norvégia, Oslo