home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Karácsonyi történet
(Vadászpapa)
2014.12.24.
LXIX. évf. 52. szám
Karácsonyi történet

1991 karácsonyát sohasem fogom elfelejteni. Ez az esztendő sokunk számára szökőévnek bizonyult. Szó szerint, mert mentünk, amerre láttunk, meg amerre tudtunk. Nekem szerencsém volt, egy olasz ismerősünk ugyanis, aki évekig járt vadászni a falumba, meghívott magához, mert — mint azt később elmesélte — sajnálta volna, ha elsodor a készülő háború vihara.

Villája egy Ancona melletti kicsiny faluban, Cameranóban, a hegy tetején állt, gyára pedig lent volt a völgyben. Ide kerültem én gyári munkásként, kedvesem meg, aki akkor még a menyasszonyom sem volt, a családi villában segített a bejárónőnek és barátom feleségének mosni, takarítani, illetve a héttagú családra vasalni. Olyan házba kerültünk, ahol az ebédnél általában tizenöten ültek az asztalnál. Velünk is úgy bántak, mintha családtagok lettünk volna. Együtt mentünk dolgozni a gyárba — mert a gyerekek közül is mindenki ott tevékenykedett, csak más-más munkakörben —, este pedig együtt néztük a híradót, mely nem sok jót mondott otthagyott szülőhazánkról.

Fernando ilyenkor könnyes szemmel gondolt vissza azokra a vadászatokra, amelyeket nálunk élt meg. Szerette a bácskai föld illatát, a napfelkeltét a mezőinken, a fürjek csendes puruttyolását, az itt lakók szíves vendégszeretetét. Sokat imádkozott, de nem járt templomba. Pedig az olaszok nagy templomjárók. Meg is kérdeztem tőle egyszer, hogy mi az oka a feltűnő templomkerülésének. Miután elmesélte, máshogyan tekintettem rá. A történet a következő:

— Nem gazdag embernek születtem, szegény családban nevelkedtem, szüleim egyszerű munkásemberek voltak. A nincstelenség elől a család Argentínába vándorolt. Édesapám nehezen, de talált munkát, és nekünk is dolgoznunk kellett, hogy előbbre jussunk, fenntartsuk magunkat. Hosszú évekbe telt, amíg önállósodni tudtam, gépeket vettem, és elindultam a boldogulás útján. Idegen emberek segítettek, mert látták az igyekezetünket. A családom templomjáró volt, így minden karácsonykor mi is részt vettünk az éjféli misén. Egészen addig, amíg az egyik évben a mise után a templom előtt le nem lőttek egy családot. Maffialeszámolás volt, mint az később kiderült. A gyilkosságot megrendelők is ott ültek közöttünk az istenházában. Én nem ilyen ember akarok lenni. A tartalmas, jó élethez nem csak templomba kell járni. Akkor fogadtam meg, hogy nem leszek képmutató keresztény. Eldöntöttem, hogy ahol tudok, ott segítek. De csak olyanoknak, akik szerintem megérdemlik! Ezért vettelek titeket is magamhoz. Arra kérlek, hogy ha majd egyszer módod lesz rá, akkor ne nekem add vissza a segítséget, hanem te is segíts olyan embereken, akiknek csak az a kis lökés hiányzik a jó irányba, ahhoz, hogy jobb legyen az életük! — szorította meg kezem akkori házigazdám.

Még abban az évben Pestre kerültem. Decemberben már ott voltam, és az akkori Mavad irodánál kezdtem el dolgozni mint vadászati idegenvezető. Egy ismerős házaspárnál laktam, mely karácsonykor a vidéken élő fiához utazott. A kedvesem hazament a szüleihez, én meg egyedül maradtam a két és fél milliós világvárosban. Szenteste felmentem a Mátyás-templomba imádkozni az otthon maradtakért, Fernandóékért és mindazokért, akik valamit is jelentettek az életemben. A templom zsúfolásig telve volt. Ott álltam a tömegben, egyedül a sok boldognak tűnő ember között, és úgy éreztem, nincs nálam árvább ember kerek e világon. Senkinek se legyen ilyen árva karácsonya! Legyen mindenkinek családja, barátja, öröme, jó szomszédja és reménye a saját hazájában! Én ezt kívánom minden vadásztársamnak, minden olvasónak, minden jóakaratú embernek!

Áldott, békés ünnepeket mindenkinek!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..