home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Karácsony, avagy az üdvözlőlapok ragyogása
LOVAS Ildikó retró tárca(novellája)
2014.12.24.
LXIX. évf. 52. szám
Karácsony, avagy az üdvözlőlapok ragyogása

Feljegyzések nem létező polgárságunk történetéből

A papír- és írószerboltban, melyet általában csak Napredaknak neveztünk, szebbnél szebb képeslapokat árultak. Igazán sok időt töltöttünk azzal, hogy kiválasszuk a szüleink számára a leginkább megfelelőt. Álldogáltunk a pult előtt, és nézegettük a lapokat, és aztán, miután sikerült kiválasztanunk a legszebbet — kinek-kinek a maga ízlése szerint valót, beleírtuk: Kellemes Karácsonyi ünnepeket

                  és

Szerencsében gazdag újesztendőt kíván

                             Szerető kislányotok

                                    Cili/Mili/Kati/Sári/Ildi

Rejtély, hogy melyik helyesírás szabályai szerint íródtak ezek a lapok, mert a magyar szerint biztosan nem, vagy ha igen, akkor az 5-ös osztályzatot kell kétségbe vonnunk. Amit nem szívesen tennénk meg. Végül is tizennégy éves lánykákban lehetnek tévedések a melléknevek írását illetően. Hiszen mégis csak a legnagyobb ünnep Karácsony.

Vagy Húsvét?

Karácsony.

Megszületik az Úr Jézus. Vagy Úrjézus? Jászolban.

Erről senki nem beszélt az iskolában, Karácsony böjtjén, december 24-én a szüleink hazaértek a gyárból, és nekiálltak a karácsony böjti vacsora elkészítésének. És a mézes pálinkáénak, mert az is része volt a gyönyörűségnek, melyet a Jézuska születése jelent. Be is kellett gyújtani, de most ne vesztegessük a szót a hidegre, a lassan belekapó tűzre, a gyerekpapucs talpára ragadó kopoltyúra, a megdőlt karácsonyfára, a tartóba gyömöszölt papundeklidarabra, a gondosan válogatott — mert az egészséget vagy a betegséget jelzi — dióra, a Luca napjától minden reggel gondosan megköpködött búzára. Ne vesztegessük ezekre a szót. Térjünk rá a lényegre: az ajándékozásra! Abban az évben, amelyikből ez a gyönyörű szép, lovas szánt és azon egy emberpárt ábrázoló képeslap származik, Anyámnak egy fekete női táskát vettem karácsonyra. Apám pedig újabb zsebkendőket kapott. Talán zoknikat is, ezt meg nem tudnám mondani. A nagyanyám bizonyára megkötötte az újabb mellényt is a zoknik, zsebkendők mellé. De az nem a mi karácsonyfánk alatt várt ránk. A mi karácsonyfánk alatt a női táska, a zsebkendők és a képeslap várakozott.

Akkoriban pontosan meg volt határozva, hogyan kell írni egy képeslapra, miképpen kell beosztani a szöveget.

                                                               és

Az mindig középen szerepelt, új sorban, magányosan. Szinte várakozva.

                                                              és

Akárhányszor könyvet dedikálok, alig tudom legyűrni a késztetést, hogy ne azt írjam bele:

                                                 Kedves Olvasómnak

                                                               és

Csak nem tudnám folytatni, mit is mondhatnék, amit nem tud, mit is írhatnék a könyv(em) első, üres lapjára, üzenetképpen, palackba zárva, kiszolgáltatva, örömmel: megvette a könyvem, félelemmel és felelősséggel: megvette a könyvem, mit írhatnék bele, amit nem tud, amit tud, de nem úgy, ahogyan én megírtam, miközben minden, ami művészet, a közös tudásból és tapasztalatból fakad, azért érthető, élvezhető, azért lehet sírni rajta. Megríkatni. Mindezt kellene talán jelképeznie a ’70-es évek közepéről itt maradt szokásnak, a sor közepére magányosan kirakott „és”-nek, a remény, a közös tudás, az illem, a jólneveltség, az iparkodás jelének.

Másnap, hacsak nem szombatra esett 24-e, munkanap volt. Az iskolában izgatottan fecsegtünk, örültünk, dicsekedtünk, mindenki az ajándékáról beszélt. A lányok arról is, hogy a szüleik mit szóltak az ő ajándékukhoz. Meg arról is, hogy a Luca napján tizenkét fiú nevét tartalmazó papírgalacsinból, amelyek helye a tolltartóban volt, ahonnan mindennap a papírkosárba került egy galacsin, vajon ki maradt utoljára. Melyik név? Pirulások, kuncogások napja volt december 25-e, karácsony napja. A tanárokat is megkérdeztük, mit kaptak karácsonyra. Milyen a karácsonyfájuk? Úgy tettek, mintha nem hallották volna a kérdést, úgy viselkedtek, mintha mi nem csakis erről sutyorognánk, a padok alatt nem egymás ajándékában gyönyörködnénk, dicsekednénk, a szünetben pedig nem az ünnepi süteményektől duzzadna gyermeki pocakunk.

Nekünk mindig az ablak előtt állt a karácsonyfánk, és nem húztuk le a rolót, hadd látszódjék, fényeskedjék, hirdesse, hogy megszületett a Jézuska. A nagyszüleim karácsonyfája dettó. A miénken az égők ezer színben pompáztak, piros-sárga-kék-zöld-rózsaszín-fehér-lila, a nagyszüleimé sárga és zöld. Mindig ugyanaz. Nálunk szinte sohasem, mert gyakran kiégtek. Olcsóbbak voltak, hát kiégtek, zárlatosak lettek, sorba voltak kötve, ha nem leltük meg a hibát, nem volt ragyogás, kellett venni másikat. Gyönyörűeket vett Anyám. Olcsót, de gyönyörűségeset. A nagyanyám sosem vett olcsót.

Templomba mentünk. Imádkoztunk. Énekeltük a Mennyből az angyalt. Vártuk, hogy a Napredakban vásárolt gyönyörű szép karácsonyi képeslapra írott szöveg kiteljesedjék

                                                             és

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..