* Sajátos hangulata van annak, ha egy kisebb fesztiválon lépsz fel?

— Nincs olyan, hogy kis fesztivál. Az embernek ugyanúgy kell játszania, mondjuk, a Tabánban huszonötezer embernek, mint egy-kétezernek. Amióta az a szlogenünk, hogy Vidámság és rock & roll, minden bulinak vidámnak kell lennie. Nem akarunk szomorúságot terjeszteni. Vége annak a világnak, amikor alternatív zenekarok a buli végén már olyan dalokat énekelnek, amelyektől felvágom az ereimet.

* Harminchét éve alakult meg a Beatrice. Akkor is a vidámság és a rock and roll felé indultatok, vagy más is motivált benneteket?

— Soha életemben nem akartam, hogy a zenekarom botrányokba keveredjen. Sosem úgy keltem fel reggel, hogy: na, ma egy jó nagy botrányt fogunk csinálni! De aztán kimentünk a színpadra, elénekeltük és kimondtuk a véleményünket a világról, majd ebből másnap vagy még aznap rendőrségi ügy lett. Ezt általában nem értettem, de nyilván a társadalom hibája is volt, hogy semmiről sem lehetett beszélni. Viszont tedd fel magadnak a kérdést: ma lehet? Ma sem lehet.

A szerző felvétele

* Kitartó és szókimondó voltál, sőt a Kádár-rendszerben feketelistára is tettek. Megérte? Sikerült akkoriban harcba szállnod a rendszerrel a rock and roll ereje által?

— Gyere vissza ide ötven év múlva, és ha valaki még emlékszik ránk, akkor érdemes volt. Ha pedig nem, akkor legfeljebb buliztunk egy nagyot, és jól éreztük magunkat. Ez egy kicsit olyan, mintha odamennél József Attilához, és megkérdeznéd tőle, miért lett öngyilkos, és hogy hogy érzi most magát. „Köszi, jól, mindjárt a vonat alá vetem magam.” Ha öngyilkos lett, akkor nyilván nem értékelte az egészet, és magasról tett rá. Én nem így vagyok vele. Úgy érzem, Istentől rengeteg erőt kaptam. Toleránsnak kell lennünk, és hagynunk, hogy mindenki annyira hülye legyen, amennyire csak akar.

* Indulnál most újra köztársasági elnöki választáson, ha lehetne?

— Egyáltalán nem indulnék. Egy időben közel kerültem a politikához, mert lelkes, naiv amatőr voltam, aki azt hitte, hogy a világot meg lehet váltani, csak tennünk kell érte. Rájöttem, hogy nemcsak Magyarországon, de az egész világon nem úgy működik a politika, ahogyan azt mi, egyszerű emberek elképzeljük. Egyetlen olyan pártot sem ismerek a világon, amely alulról építkezne. Ha például te meg én megalakítjuk a hülyék pártját, és jön egy harmadik, aki még hülyébb, akkor ki a főnök? Mivel a hülyék pártját alakítottuk meg, a leghülyébb lesz a főnök. Ez nem jó, mert mi addigra már hozzáfértünk a levesestálhoz, és bőven meríthettünk belőle. Így a nagyon hülyéket nem félretesszük, hanem megdicsérjük, hogy mennyire okosak, pártvezetésre viszont így sajnos alkalmatlanok, mivel ez a hülyék pártja. Anyagilag így jobban járunk, mert mi maradunk a főnökök. Bekerülünk a parlamentbe, s megmondjuk azoknak, akik okosabbak nálunk, hogy melyik gombot nyomják meg szavazáskor és mit gondoljanak. Nekem nem ez a demokrácia. Az is lehet, hogy amit én gondolok annak, az igazából nem is létezik.

* Úgy tudom, hogy egyáltalán nem zavar a nemzet csótánya elnevezés, sőt ezt igazából te találtad ki.

— Ezzel egy kicsit idegesíteni akartam annak idején a bolsevikokat. Ha már nem lehettem a nemzet csalogánya — mivel ez a cím foglalt volt —, akkor inkább más lettem. Ez a név annak idején nagy visszhangot keltett, sőt volt idő, amikor úgy éreztem, hatalmas hülyeség így neveznem magam. Ma viszont már úgy gondolom, hogy a csótány mégsem olyan rossz. Szerethető állat, mely mindent túlél.

* Hogyan látod ma a rockzene helyzetét Magyarországon?

— A klasszikus rockzene kiment a divatból. Ez teljesen normális. Ellenben van egy csomó szemtelen fiatal, aki jobbnál jobb együtteseket alapít, és hatalmas sikerekkel nagyon jó zenét csinál. Azt viszont már követni sem tudom, hogy egy-egy csapat rapet, hip hopot vagy heavy metalt játszik-e. Ha nem is a szó szoros értelmében, de szerintem ha ma egy fiatal zenél, akkor rock and rollt játszik. Szurkolok az ifjaknak, mert nekem éppen ők adnak erőt. Mondok egy példát: az utóbbi időben többször is Fluor Tomi új zenekara, a Wellhello előtt játszottunk. Mindenhol rommá vert bennünket a közönségszámot illetően, egyetlen helyet kivéve. Alig várom, hogy találkozzak vele, és az orra alá dörgöljem, hogy Tatán többen voltak a Beatricén. Nem vagyok ellene, sőt ki akarom faggatni, hogy hogy csinálja, és esetleg arra is megkérem majd, hogy írjon nekem egy dalt. Lehetőleg olyat, amire a YouTube-on ráklikkelnek az emberek. Tudtad, hogy vannak olyan számok, amelyekre akár kilencmillióan is rákattintottak? Fel sem tudom fogni.

* Annak idején zsűriszerepet vállaltál az X-Faktorban. Szerinted ez nem ellenkezett a rock and roll szellemiségével?

— Az első pillanatban én is így gondoltam. Aztán a barátaim és az RTL-es főnökök rábeszéltek. Azt mondták, tudják, hány zenekart hoztam fel az évek során, a Republictól a Moby Dickig. Rájöttem, hogy ez valójában egy ugyanolyan munka, csak teljesen más szellemi és médiaszínvonalon. Az elején féltem, de aztán kiderült, hogy egy olyan műsorba kerültem, ahol magamat adhatom, sőt. Az X-Faktor készítői valósággal rám erőltették, hogy minél jobban engedjem el magam. Próbálkoztam, de aztán kénytelen voltam felhagyni a trágársággal, mert nem szerettem volna, hogy az értem rajongó óvodások tőlem tanulják meg például azt a szót, hogy kurva. Egyébként is megtanulják bárhol máshol.

* Vállalnál újra tehetségkutató műsort?

— X-Faktort talán nem, azt azonban nem mondhatom, hogy egy másik hasonlóban sosem vennék részt. Egy meghatározott pillanatban lehetségesnek tartom, hogy az ember igent mond egy ilyen felkérésre. Hihetetlen, de az X-Faktornak legalább akkora népszerűséget köszönhetek, mint amekkorát egész addigi életemben elértem. A tévéműsorban való szereplésemig úgy gondoltam, hogy ennél népszerűbb már nem szeretnék lenni. Minek? Kiállok a színpadra, lejátszom a Nyolc óra munkát, tapsolnak, és kész. Az X-Faktor azonban egy teljesen másfajta népszerűséget hozott, ezért nem szabad egyértelműen kijelenteni, hogy nem vállalod. Nincs olyan, hogy nem. Most azonban sok más munkám is van, és elsősorban zenélni szeretnék.

* A Beatrice szinte már családi vállalkozássá nőtte ki magát. Mit jelent az együttes a családodnak?

— Ugyanazt, mint nekem: a megélhetést. A fiam, aki már hatéves kora óta dobol a zenekarban, felnőtt annyira, hogy öt évvel ezelőtt hivatalosan is ő ülhetett be a dobok mögé. Hunor sok bulin dobolt már velünk addig is, és a döntést nem is én, hanem inkább a zenekar hozta meg. Ő is roadként kezdte, tehát rakodott, és beletanult az egészbe. Botond, a másik fiam pedig lassacskán átvette tőlem a szervezési feladatokat. Egy idő után rábíztam a szerződéseket, mára pedig a zenekar pénzügyeit is ő intézi. A fiaim a bulikon, a hosszú turnék során tanulták meg, hogy ez mennyire nehéz és megerőltető munka. Botond lett az első igazi menedzserem, akire rá tudom bízni magam.

* Hány buli vár még rátok a nyáron?

— Szinte mindennap megyünk valamerre. A határon túli területek közül a vajdasági Magyarcsernyén játszunk, illetve Erdélyben is. Sok-sok motorosfesztivál és balatoni buli is vár ránk, sőt a Forma—1-en is fellépünk majd.

* Egyébként még mindig utálod az egész XX. századot?

— Nem, dehogy! (Nevet.) Toleráns vagyok. Mit utáljak rajta? Kapja be az egész XX. század!