Szabadkán mások mellett Goran Vesić építésügyi miniszter és Miloš Vučević szerb miniszterelnök tekintette meg az egyik szabadkai aluljáró építési munkálatait.
A gyorsvasút Újvidéket és Szabadkát összekötő szakaszán összesen 58 híd, illetve felül- és aluljáró készült el. Emellett összesen 12 állomás lett kiépítve, vagy felújítva. A 108 kilométer hosszú szakaszon, mivel az állomásoknál több vágány is van, összesen mintegy 280 kilométer hosszan fektettek le vasúti síneket. Eddig ebből 260 kilométert fejeződött be, ami közel 93 százalékot tesz ki. Felszerelték a teljes felső vezetéket, a teljes jelzőrendszert. A tesztelések július 30-án kezdődnek, decemberben pedig már utazni is lehet majd gyorsvonattal Szabadka és Belgrád között.
Szabadkai látogatása során a szerb miniszterelnök arról is beszélt, hogy egyelőre ugyan még keresik hozzá a partnereket, de tervben van a bánáti vasutak rekonstrukciója is.
Forrás: Tanjug, Pannon RTV
Fotó: Tanjug