home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Jónak lenni jó
(P. Cs.)
2013.07.31.
LXVIII. évf. 31. szám
Jónak lenni jó

Jótékonysági gálahangverseny volt Kelebián

Július 20-án este, a templom búcsúja alkalmából gálakoncert volt a kelebiai templom előtti téren. A rendezvény apropóját a Jónak lenni jó adta. Ahogy már tavaly is tettük, az idén is felajánlottuk a hangverseny bevételét egy család részére, egy súlyos beteg fiatalember, Bosnyák Szebasztián gyógykezelésére. Több mint 200 jegy kelt el, s több felajánlás is érkezett a plébániára. A hangverseny teljes bevétele, amit a bajba jutott családnak fel tudtunk ajánlani 150 600 dinár volt. A magyarnóta- és operett-gálakoncerthez a gyönyörű templomtér adva volt. Díszvilágítás, profi hangosítás tette teljessé a képet. A Pannon Rtv közreműködésével koncertfilm készült a zenei rendezvényről. Fábián Rózsa virágtermelő és virágkötő csodálatos virágkompozíciói tették még látványosabbá és élvezetesebbé a templomteret. Délvidéki festőművészek képzőművészeti alkotásokat ajánlottak fel a hangversenyre. Így akik nagyobb összeggel járultak hozzá a hangversenyhez, azok képet kaptak ajándékba. Guzsvány Izabellán, Dulics Tímeán és Gaál Zoltánon kívül fellépett Paskó Csaba plébános, a hangverseny ötletgazdája, szervezője is, kísért Lakatos Miklós prímás és zenekara. Nemcsak az ülőhelyek, hanem az állóhelyek is elkeltek. A kelebiai Takács Irén néni gurulófánkot sütött és ajánlott fel megvásárlásra, aminek bevételét úgyszintén felajánlottuk Szebasztián részére.
A hangverseny után még sokáig együtt maradtak a vendégek, kóstolgatva a plébános borát és a gurulófánkokat, Kelebia specialitását.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..